2025. szeptember 17-e és 20-a, szerda és szombat között látogatható a 43. Csallóközi Vásár.
A szélsőséges időjárás idén a méhészek munkáját is megnehezíti, hiszen a tavaszi hideg és a nyári szárazság miatt kevesebb méz kerülhet az asztalokra.
Azokat is megfogja, akik nem követik az opera világát.
Vélhetően a Koppány nemzetséghez tartozó Megyer törzs szálláshelye volt egykor a település.
Az idei 18. Kaszás Attila Kulturális Fesztivál zárórendezvénye, amelyet a Csemadok Zsigárdi Alapszervezete és a Pro Traditione Zsigárd Polgári Társulás szervez évről évre, különleges mérföldkő volt Zsigárd életében.
A legenda szerint Mária Terézia itt adott életet II. Józsefnek.
A Felvidéki Zenei Társaság célja egyértelmű: újra láthatóvá tenni a tehetségeket, közösséget építeni és színpadot adni a zenekaroknak.
A szépség mellett az intelligencia, a felelősség és a közösségi elhivatottság is kulcsfontosságú szempont.
Az egykor szászok által lakott bányavidék értékes gyógyfürdővel büszkélkedik. Rákóczi és Jókai is gyakran látogatott ide.
Elég egy elkötelezett hagyományőrző, és egy legenda születhet. Ez történt Prágában 50 évvel ezelőtt.
Sereghy Zoltán négy évtizede kötelezte el magát a magyar lovas hagyományok ápolása mellett.
A látogatók 1000 négyzetméteren a két világháború időszakából láthatnak hadtörténeti emlékeket.
Molnár Anna, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ügyvezető igazgatója a régióban rejlő turisztikai lehetőségekről beszélt stábunknak.
A kapu Pozsony egyik legrégebbi építménye és turistalátványossága. Egykor a Magyar Királyság védelme volt a küldetése.
A kiállítás arra ösztönöz, hogy nyitott szemmel és szívvel közelítsünk a kortárs művészethez, amely sokszor kérdéseket vet fel, máskor válaszokat ad, de mindig megszólít bennünket.
Karrierje szépen ívelt felfelé, kivívta a szakma elismerését, elhalmozták különböző feladatokkal és felkérésekkel, majd az élet egyszercsak közbeszólt.
A város Hont vármegye székhelye volt egykor.
Dávid 11 éves kora óta foglalkozik hagyományőrzéssel, ezen belül 6 éve szablyavívással.
Szinte tökéletes dal azok számára, akik lazulásra, gondtalan nyári estékre vágynak.
Az ördög, az isten, az élet, a halál...
Egy történet a kitartásról, a tehetségről és arról, hogyan lehet egy kis régióból a világ színpadaira jutni.
A jelenéseiről ismert helyen érdemes megpihenni, és átérezni a hely szellemét. Az Apponyi család egyik tagja itt élt remeteéletet.
A malonyai arborétumban a természet szépsége és az emberi kéz gondos munkája találkozik.
A zene nem ismer határokat.
Lehet, hogy amit mi már kidobnánk, valaki másnak új kincset jelent és egy új történet kezdetét.
Szenc ma már egyre inkább Pozsony szatelitvárosa, miközben egyre inkább tűnik el a magyar jellege.
A tambura hangja egyszerre játékos és melankolikus, képes mulatságba hívni, de a szív legmélyebb húrjait is megpendíteni.
A kamerák előtt mosolyogva, mégis komolyan beszélt arról, mit jelentenek számára a mesék.
A csoport tagjai elmondták, hogy a közös nyelv itt a zene és a mozdulat volt, ez bőven elég volt ahhoz, hogy barátságok szövődjenek.
Párkány a Kovácspataki-hegyektől és a Garam folyó torkolatától délnyugatra, a Duna bal partján terül el.