Vilke
A község a Losonci-medence legnyugatibb részén, a Jelsőci-dombság déli oldalán, az Ipoly jobb partjának közelében, a Máskova-patak mentén fekszik, Litkével átellenben, Losonctól 9 km-re délnyugatra, Nógrádszentpétertől 21 km-re keletre, Bussától 16 km-re északkeletre. Áthalad rajta a Losoncot Nógrádszentpéterrel összekötő 585-ös út, mellékút köti össze Jelsőccel (2,5 km). Határa dombos, mintegy felerészben erdővel borított, 160-280 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő terület. Délnyugatról Tőrincs, nyugatról Kislibercse és Nagylibercse, északról Gács és Jelsőc, északkeletről Panyidaróc, keletről Kalonda, délről Ipolytarnóc községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja.
A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után pedig végig a (változó területű) Losonci járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás), ebben az időszakban nyugati határa államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között. A község területe (24,42 km²) az elmúlt száz év során több alkalommal változott (1910-21: 23,47 km², 1938: 24,55 km²) kisebb mértékben. Ipolytarnóc Ipolyon túlra eső határrészeinek egy részét 1920 után Vilkéhez csatolták. 1973-1990 között hozzá tartozott Tőrincs.
1910-ben 980, 1921-ben 1013, 1938-ban pedig 1072, többségében magyar nemzetiségű lakosa volt, a (cseh)szlovákok aránya 1921-ben 25,1 %, 1930-ban 26,3 % volt. Az 1920-as években szlovák kolonisták telepedtek le a községben. 1991-2011 között népessége kismértékben gyarapodott (895 főről 947-re), a magyar nemzetiségűek aránya 59,8 %-ról 34,9 %-ra csökkent, a szlovákoké 38,3 %-ról 49,7 %-ra nőtt. Az asszimiláció és a lakosság csaknem egyharmadát (31,7 %) alkotó roma etnikum nemzetiségváltása eredményeként 2011-re szlovák többségűvé vált. Ekkor a lakosság 7,5 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek, de magas volt a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (7,3 %) is. A lakosság 93,1 %-a élt a községközpontban, 6,9 %-a (65 fő) pedig Dályópusztán (ebből Kisdályópuszta lakossága 48 fő, Nagydályópusztáé 17 fő volt).
A település első írásos említése 1238-ban "Vilika" alakban történt, de feltehetőleg ennél régebbi eredetű. A 13. század elején már plébániája volt. 1405-ben "Velike" néven említik. 1548-ban a Lossonczyék vagyonának részét képezte. 1730-ban tűzvész pusztított, 1831-ben pedig kolerajárvány söpört végig a területen, ami 1855-ben és 1873-ban újra megismétlődött. A 19. században a Forgách család birtoka, akiknek kúriája 1995 óta a községi hivatal épülete. A Forgáchok építették a templom, a plébánia és a katolikus iskola épületét is. 1841-ben az ország egyik legmodernebb cukorgyárát építették itt fel. A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. 1924-ben laktanya és vámház épült a községben. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott. 1945 február 2-án a németek lerombolták a falu közepén álló vasbeton hidat. A harcokban a falu súlyos károkat szenvedett.
A községben magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskola és szlovák óvoda működik. Mindenszenteknek szentelt római katolikus temploma 1762-ben épült barokk stílusban. A községi hivatal az egykori Forgách-kúriában található. Határában halastavak találhatóak.
