Vicsápapáti

Vicsápapáti a Középső-Nyitramentén, a Nyitra jobb partján fekszik 150 méteres tengerszint feletti magasságban, Nyitrától 17 km-re északra, Nagytapolcsánytól 23 km-re délre, a Nyitra-Nagytapolcsány vasútvonal (megállóhely) és a 64-es főút mentén. Nyitravicsáp és a tőle délre fekvő Nyitraapáti mára teljesen egybeépültek, előbbiben található a község temploma. Területének keleti része a Nyitra túlsó (balparti) oldalán húzódó síkvidék, mely a Nyitra régi, ma már teljesen eltűnt medréig terjed, mely ma is Vicsápapáti keleti határát képezi. A Nyitrától nyugatra a Radosnai-hátság dombvidéke húzódik, itt találjuk a község határának legmagasabb pontját (Galagos-hegy, 225 m). Határának legnagyobb része szántóföld, külterületi lakott helye nincs (Emődpuszta a 20. század második felében elpusztult). Délről Lajos, nyugatról Surányka, északnyugatról Szulányvicsáp, északról Szomorlovászi, keletről pedig Alsóelefánt, Béd és Menyhe (Szalakusz katasztere) községekkel határos. Északi határa egyben járáshatárt alkot a Nyitrai és a Nagytapolcsányi járás között.

A Nyitrai kerülethez és a Nyitrai járáshoz tartozó község. 1888-ban alakult meg Nyitravicsáp és Nyitraapáti kisközségek egyesítésével. 1920-ig kisközségként Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Nyitrai járáshoz. 1939-45 között a Szlovák Államhoz tartozott (Nyitra megye, Nyitrai járás). 1960-1994 között hozzá tartozott Lajos is. Területe (14,19 km²) az elmúlt évszázad során nem változott.

Vicsápapáti a zoboraljai magyar nyelvsziget legészakabbi községe, néprajzilag a vízmegi falvak egyike. Évszázadokon keresztül itt húzódott a szlovák-magyar nyelvhatár, a 20. század első felében még túlnyomórészt magyarok lakták, 1910-ben még a lakosság kilenctizede, 1921-ban kétharmada, 1930-ban háromötöde magyarnak vallotta magát. A 20. század második felében a község magyarsága túlnyomórészt asszimilálódott, mára szórványt alkot, a lakosság túlnyomó többsége (2011-ben 94,6 %) szlovák nemzetiségű. A magyar nemzetiségűek aránya rohamosan csökken (1991-ben 7,3 %, 2001-ben 6,8 %, 2011-ben 2,7 %), ugyanakkor az erős kettős identitást jelzi, hogy a magyar anyanyelvűek aránya (7,8 %) 2011-ben csaknem háromszorosan meghaladta a magyar nemzetiségűekét. A lakosság túlnyomó többsége (2011-ben 89,2 %, 1921-ben még 96,8 %) római katolikus vallású. 2001-2016 között lassú (3,2 %-os) népességgyarapodás figyelhető meg – Vicsápapátinak 2011-ben 2118, 2016-ban 2156 lakosa volt.

Nyitravicsáp 1239-ben szerepelt elsőként írásos forrásokban, 1296-ban „Viscup”, 1464-ban „Kyswychap” (Kisvicsáp), 1496-ban „Nagh Vychap” (Nagyvicsáp) néven szerepelt. A középkorban a nyitrai váruradalom része volt. A 15. században a Stibor és a Sándor, a 16-17. században a Thorday és a Balilonszky családok birtoka volt. A 18.-19. században a Ghillányi-család volt a legnagyobb birtokosa. 1717-ben jobbágyai fellázadtak a súlyos robotterhek ellen. 1715-ben 24 háztartását és szőlőkertjét említik. 1740-ben 16. századi gótikus kápolnája helyén épült fel új temploma. 1787-ben 76 háza és 559 lakosa volt. 1828-ban 90 háza és 622 lakosa volt. Lakói nagyrészt cselédek voltak, mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel és más községekben végzett erdőmunkákkal foglalkoztak. 1875-ben három tantermes iskola épült a faluban. 1881-ben megépült a Nyitrát Nagytapolcsánnyal összekötő vasútvonal. Nyitraapátit 1389-ben említik először „Apathy” néven. Kezdetben a Hont-Pázmány nemzetség, majd a zoborhegyi bencés apátság birtoka volt. Malmát már 1437-ben említik. 1496-tól az elefánti pálos szerzetesek birtoka volt. 1715-ben 11 háztartását említik a források. 1787-ben 47 háza és 331 lakosa volt. 1828-ban 65 háza és 456 lakosa volt. Lakói nagyrészt kisgazdák voltak. Nyitraapátit és Nyitravicsápot 1888-ban egyesítették Vicsápapáti néven. A 19. század második felében népes zsidó közösség is élt a faluban (1880-ban 95 lakosa volt izraelita vallású). 1920-ig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. Az első köztársaság idején kommunista önkormányzatú község számos agrársztrájk színhelye volt 1921-35 között. A két világháború között 30 szlovák család költözött a faluba. 1939-45 között a fasiszta szlovák bábállam része volt, 1945. április 1-jén szabadult fel. 1946-ban négy magyar családot kitelepítettek a faluból. 1968-ban megszűnt a magyar nyelvű oktatás és a Csemadok-alapszervezet. 1960-ban Vicsápapátihoz csatolták Lajos községet, mely 1994-ben újra önállósult.

A mezőgazdasági jellegű községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. A falunak magyar népdalköre (Nefelejcs) is van. Mindenszenteknek szentelt római katolikus temploma 1740-ben épült. Nyitravicsáp Szent Józsefnek szentelt temetőkápolnája 18. századi barokk építmény. Az egykori Hohenzollern-kastély szintén a 18. században épült. A község gazdag szakrális kisemlékekben is, melyek közül legrégebbi a templomkertben található barokk stílusú Nepomuki Szt. János-szobor.