Véke
A község a Felső-Bodrog északnyugati részén, a Ticce-patak jobb partjának közelében fekszik, Királyhelmectől 8 km-re északnyugatra. Egyike a Ticce-mente községeinek. Mellékutak kötik össze Királyhelmeccel és Bodrogszentessel (5 km). Nyugatról Szinyér, északról Zétény, keletről Boly és Királyhelmec, délről pedig Bodrogszentes községekkel határos. Bollyal közös határának egy részét a Ticce-patak alkotja.
A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). Területe (8,74 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
1910-ben 596, 1921-ben 512, 1938-ban pedig 588, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1938-2001 között népességének több mint egynegyedét elveszítette, 2001-2011 között már 18,4 %-os lakosságszámnövekedés figyelhető meg (437 főről 514-re). Ez összefüggésben áll azzal, hogy az elöregedő lakosságú faluban a lakosság egyre jelentősebb részét alkotják a romák (2011-ben a lakosság 18,5 %-a volt roma nemzetiségű, a roma etnikumhoz ugyanakkor a lakosság 39,6 %-a tartozott 2013-ban). A magyar nemzetiségűek aránya 1991-2011 között 85,1 %-ról 67,3 %-ra csökkent, a szlovákoké ugyanakkor 2,3 %-ról 13,2 %-ra növekedett. 2011-ben a lakosság 61,1 %-a volt római katolikus, 19,8 %-a református, 8,4 %-a pedig görög katolikus vallású.
1233-ban említik először mint Weytke Péter birtokát. 1265-ben IV. Béla király hívének Martonosnak ajándékozta. Az 1400-as években több birtokosa volt, köztük a Csapi, Eszenyi, Gecsei, Kálnai és Czékei családok. A 16. század második felében előbb Skaricza Mátyás, majd Vékey Ferenc tulajdona. A század végén Paczoth Ferenc és Melith Pál tulajdona. Az 1600-as években többek között a Sennyey, Perényi, Pike, Vékey, Barkóczy és Andrássy családok birtoka. 1633-ban állt itt a Perényiek emeletes kő udvarháza. A 18–19. században nagyobb birtokosai a Szikszayak, a Ghillányiak, a Somlyodyak, a Sennyeyek, Szirmayak, a Majláthok és a Szmrecsányiak. 1557-ben a falu mindössze 1 portával adózott. 1787-ben 43 házában 337 lakos élt. 1828-ban 62 háza és 473 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, gyümölcstermesztéssel, állattartással, kosárfonással foglalkoztak. A Ghillányi-kastélyt 1791-ben Szirmay Antal történész, etnográfus, Zemplén megye levéltárának megalapítója bővítette, aki 1812-ben Szinyéren hunyt el és a vékei római katolikus templom kriptájában nyugszik. A kastély 2500 kötetes könyvtáráról is híres volt. 1865-ben tűzvész sújtotta a falut, ekkor égett le temploma is és pusztult el annak 1314-ban öntött harangja. 1888-ban a nagy tiszai árvíz okozott súlyos károkat. A 18. századtól kezdve szőlőtermesztéséről és boráról volt híres a falu, mára egykor 150 hektáros szőlőterülete a tizedére csökkent. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz.
A korábban főként szőlőtermesztéséről híres községben magyar nevelési nyelvű óvoda működik. Urunk mennybemenetelének szentelt római katolikus temploma egy 14. századi templom alapjain 1799-1801 között épült klasszicista stílusban. Református temploma 1798-ban, a mellette található harangláb 1882-ben épült. A ma a községházának otthont adó egykori Szmrecsányi-kastély 1791-ben épült 16. századi alapokon. 1967-ben a határában található Nagy-tavat mocsári növényvilága révén természetvédelmi területté nyilvánították.
