Vágkirályfa
A község a Kisalföldön, a Mátyusföldön keleti részén, az Alsó-Vágmente kistájon, a Vág jobb partján fekszik, Vágsellyétől 3,5 km-re északnyugatra, Galántától 10 km-re délkeletre. A községet érinti a 75-ös országos főút Galánta és Vágsellye közti szakasza, területén keresztülhalad a Pozsony-Budapest vasúti fővonal. Nyugatról Nemeskajal, délnyugatról Tósnyárasd, délről Deáki, délkeletről Vágsellye, keletről Vághosszúfalu, északkeletről pedig Sopornya községekkel határos. Nyugati és déli határa 1923-ig Nyitra és Pozsony vármegye határát alkotta. Határának egy részét 1985 óta a Vágkirályfai-víztároló vize borítja.
A Nyitrai kerülethez és a Vágsellyei járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nyitra vármegye Vágsellyei járásához tartozott. 1923-1960 között a Vágsellyei járáshoz, 1960-1996 között a Galántai járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Vágsellyei járás). Területe 1939-hez képest 19 hektárral (2 %) növekedett (9,32 km²-ről 9,51 km²-re).
A községnek 1910-ben 1650, 1921-ben 1669, 1939-ben 1810, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. A második világháború utáni kitelepítések során szlovákokat telepítettek ide, ezzel vegyes lakosságú községgé vált. Az 1939 utáni fél évszázadban népessége 14,3 %-át elveszítette, 1991-ben 1552 lakosa volt. Az 1990-es években tovább csökkent lakosságszáma, 2001-2011 között azonban már 10,5 %-os növekedés figyelhető meg. A szlovákok aránya 1991-2011 között háromszorosára nőtt (9,4 %-ról 28,7 %-ra), a lakosság többsége továbbra is magyar nemzetiségű. A túlnyomó többség (78,8 %) római katolikus vallású.
Középkori írásos említéseit nehéz elkülöníteni Magyarország más, hasonló nevű településeitől. Előbb a zoborhegyi bencés apátság tartozéka volt, majd IV. Béla idején került át a znióvári premontrei kolostor birtokába. A középkorban a falu mai határában álltak Palota és Jenő nevű, később elpusztult községek. A 16. századtól a vágsellyei jezsuitáké volt. A törökök 1571-ben foglalták el, majd 1598-ban, a tizenöt éves háború során felégették. A török hódoltság idején visszaesett ugyan, de továbbra is fennmaradt a községre korábban jellemző molnármesterség. Az oszmánok kiűzése után előbb a znióvári prépostság kapta vissza, majd a szerzetesrendek II. József általi feloszlatásáig a vágsellyei jezsuiták birtokolták. Növekedésnek indult a népesség és a gazdaság is: a 19. század végén már 29 molnár tevékenykedett itt. Első iskoláját 1779-ből említik. 1876-ban tűzvész pusztította a falut. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, ezután erős volt a mezőgazdasági munkások és kisparasztok, valamint a munkanélküliek mozgalma. 1938. november 2-án a bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz, majd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került. 1947-ben 68 magyar családot deportáltak csehországi kényszermunkára, kilencet pedig Magyarországra telepítettek ki a lakosságcserével. 1993-tól Szlovákia része. A trianoni békediktátumig csaknem színmagyar település volt. A második világháború után 68 családot deportáltak csehországi kényszermunkára, kilencet pedig Magyarországra telepítettek ki a lakosságcserével. Noha előbbiek később visszatérhettek, a kitelepítéssel és a reszlovakizációval megbontották az egységes etnikai képet, aminek eredményeként mára a népesség több mint negyedét teszik ki a szlovákok.
A községben magyar és szlovák alapiskola és óvoda, valamint könyvtár működik. Határában létesítették az 1970-80-as években a Vágkirályfai-víztározó duzzasztóművét. A víztározó a vízi sportok kedvelt színtere. Szent Erzsébetnek szentelt római katolikus temploma 1732-ben épült barokk stílusban. A Vágkirályfán született Janics Kálmán mellszobrát 2006-ban avatták fel.
