Vágfüzes

A község a Kisalföldön, a Vág-Duna menti termékeny síkságon (Alsó-Vágmente kistáj), Komáromtól 15 km-re északnyugatra, a Vág bal partján fekszik. Az ártéri erdők egy része napjainkig fennmaradt, a legszebb közülük a Csörgői-erdő (Čergov) és a közeli Levelesi-tó (Listové jazero), amely természetvédelmi terület, többek között a tavirózsa termőhelye. Vágfüzest közigazgatásilag a következő települések határolják: délről Komárom, keletről Martos és Ímely, északról Naszvad, nyugatról Keszegfalva, északnyugatról pedig Gúta. A község nyugati határát a Vág-Duna alkotja.

1968-ban alakult község (Keszegfalva, Martos és Naszvad határából). A község 21,70 km²-es területe egyetlen kataszteri területet alkot, melyet 1968-ban hoztak létre három község határából Keszegfalva - 8,20 km² (Sziget), Martos - 8,16 km² (Kingyes, Agyagos), Naszvad - 5,34 km² (Csörgő, Leveles). Vágfüzes megalakulása óta a Komáromi járáshoz tartozik (1996 óta a Nyitrai kerülethez). Területe 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi (Sziget) és Udvardi járása között oszlott meg, majd Csehszlovákiához csatolva a Komáromi és Ógyallai járás között. 1938-1945 között területét visszacsatolták Magyarországhoz.

Vágfüzes lakosságszáma viszonylag stabil. A lakosság 4/5-ét magyarok alkotják, de arányuk lassan csökken (1991-ben még 92 %) és a szlovákoké emelkedik. A területre az 1945 utáni lakosságcsere során érkeztek először szlovákok. A lakosság többsége (69 %) római katolikus vallású.

Területe már az ősi időkben is lakott volt, ezt bizonyítják a feltárt edénytöredékek. Agyagos középkori eredetű település volt, első írásos említése 1386-ból származik, 1439-ben az esztergomi káptalan birtoka. A török harcok idején pusztult el, majd tanyaként települt újjá. A mai község területén feküdt a középkorban Gég falu is, melyet 1075-ben említenek először a pannonhalmi apátság birtokaként, később az esztergomi érsekség birtokaként szerepelt (nevét a Gegpart dűlőnév őrzi). Lakosai később elköltöztek és létrehozták Martos községet. Sziget és Kingyes nagyrészt a 19. század második felében népesült be, a környező mocsarak lecsapolásával. Az itt letelepedő földművesek főként Gútáról érkeztek. A Harmadik Katonai Felmérés térképén (1872-1884) Nagysziget néven szerepel. Az itteni földek nagy része 1945 előtt az esztergomi érsekség birtoka volt. 1913. szeptember 1-jén kezdődött meg az oktatás a szigeti elemi iskolában, első tanítója Halmos Kálmán volt. A századfordulón létesült Jobbágy-major (a mai Vágfüzes és Komárom határán) környékén 1920-ban 500 hold földet parcelláztak fel és 18 gútai család telepedett le. A második világháborúban 16 szigeti vesztette életét. 1945-1948 között a magyar lakosság egy részét kitelepítették, és Békés megyei szlovákokat telepítettek be. Az 1952-es vági, valamint az 1965-ös dunai árvíz súlyos károkat okozott. Az árvízkárok felszámolásában segítséget nyújtott Csehország Náchodi járása. Míg 1950-ben Szigetben, Kingyesen és Csörgőn 30, Agyagoson pedig 7 lakóház volt, 1970-re a község házállománya ötszörösére nőtt (37-ről 184-re). Vágfüzes 1968-ban vált önálló községgé, ekkor csatolták hozzá Kingyest és Agyagost. 1969-ig kompjárat kötötte össze Keszegfalvával, ekkor épült meg a Komáromba vezető aszfaltút.

A szocializmus idején a járás egyik legsikeresebb mezőgazdasági szövetkezete (JRD) működött itt (1978-ban egyesült a kavai szövetkezettel), mely ma is létezik. 70 embernek ad munkát, 1100 hektáron gazdálkodik és a sertéstenyésztés a fő profilja (2006-ban 4 ezer nemesített sertést és 700 szarvasmarhát tartottak). 2004-ig kisebb húsüzem is üzemelt Vágfüzesen. A falu lakóinak egy része a gútai kábelgyárba és a dél-komáromi ipari park üzemeibe jár dolgozni. A fóliás növénytermesztés (főként paprika, paradicsom) a rendszerváltás óta sokat vesztett jelentőségéből. A nagyüzemi mezőgazdaság továbbra is meghatározza a vidék képét. 2009 tavaszán a községben az egykori szövetkezeti irodaház átalakításával idősotthont létesítettek, amely az egyik legfontosabb foglalkoztatóvá vált.