Tallós

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld déli határán, a Vízközben fekszik, a Kis-Duna és a Feketevíz között, Galántától 15 km-re délre, Dunaszerdahelytől 15 km-re északkeletre. Keresztülhalad rajta a Galántát Dunaszerdahellyel összekötő 507-es főút, mellékutak kötik össze Felsőszelivel (7 km) és Királyrévvel (12 km). Nyugatról Hidaskürt (Sorjákos) és Feketenyék, északról Pozsonyvezekény, Felsőszeli és Alsószeli, keletről Királyrév és Nádszeg, délnyugatról Nagyabony és Dunaszerdahely, délről Pozsonyeperjes, délkeletről pedig Vásárút határolja. Északi határát a Feketevíz, délnyugati határát a Kis-Duna alkotja.

A Nagyszombati kerülethez és a Galántai járáshoz tartozó község. 1920-ig nagyközségként Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Galántai járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Galántai járás). Területe 1957-ben 6,62 km²-el (23,9 %) csökkent, amikor a korábban hozzá tartozó Úrföldet Királyrévhez csatolták.

A községnek 1921-ben 2137, 1939-ben 2087, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 1945 után a lakosságcsere során magyarországi szlovákokat telepítettek a községbe. 1991-2001 között népessége 9,4 %-al gyarapodott (1463-ról 1601 főre), ezzel párhuzamosan a szlovák nemzetiségűek aránya 3,1 %-ról 11,7 %-ra nőtt, de a lakosság túlnyomó többsége továbbra is magyar nemzetiségű. Viszonylag magas a romák aránya is (18,8 %). A lakosság túlnyomó többsége (92,1 %) római katolikus vallású.

A falu a középkor végén létesült egy mocsaraktól körülvett homokbuckás területen, amely korábban feltehetően pákászok és vadászok lakhelye volt. Legrégebbi birtokosai a Thurzók voltak, majd az ő kihalásuk után az Esterházyak semptei uradalmához tartozott. Érsekújvár eleste után két évtizedig török kézre került. 1760-ban Esterházy Ferenc nagy kastélyt építtetett itt, amelyben a háborúkban elesett nemesek árva fiait neveltette. Az intézet elköltözése után a kastély fegyintézet lett 1785-ig, amely mellett posztómanufaktúra működött. A fegyintézet megszűnését követően főúri kastélyként szolgált, és híres volt a juh- és lótenyésztéséről. A 20. század elején fogyasztási és értékesítő szövetkezetet működtettek a helyiek, emellett népkönyvtár, gazdasági ismétlő iskola is volt itt, az Esterházy uradalomhoz tartozó Gulyamező majorban pedig keményítőgyár üzemelt. Tallós egykor a Pestről Felső-Magyarországra vezető sóútvonalak egyik fontos pontja volt. Lakói a mezőgazdaság mellett marhát tartottak, de vadban gazdag erdeje és vízimalma is volt. Iskolájának első említése 1732-ből származik. Vizein egészen a 20. század közepéig több vízimalom üzemelt. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, ezután gyakoriak voltak a mezőgazdasági munkások sztrájkjai. Az első világháború után hozták létre a szeszfőzdét. 1938. november 2-án a bécsi döntés visszaadta a falut Magyarországnak, majd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került. A lakosságcsere során magyar családokat kényszerítettek Magyarországra áttelepülni, a helyükre pedig magyarországi önkéntes szlovák családok költöztek. Újkeletű szlovák nevét (Tomášikovo) 1948-ban kapta.

A községben magyar alapiskola, speciális alapiskola és óvoda, valamint könyvtár található. Szentháromságnak szentelt katolikus temploma 1702–10 között épült barokk stílusban, 1798–1801 között klasszicista stílusban alakították át; barokk kastélyát az Esterházyak 1760-ban építtették, értékes műemlék, védett parkkal. Az 1893-ban épült s 1960-ig működött Maticza-féle cölöpös vízimalom 1982. évi felújítása óta múzeumként üzemel. Értékes szakrális kisemléke az 1756-ban emelt Nepomuki Szent János-szobor.