Szőgyén

A község a Garammenti-hátság 250 méter körüli magasságú erdős dombsorának keleti lábánál fekszik, Párkánytól 25 km-re északnyugatra, Nagysallótól 23 km-re délre, a Szőgyéni-patak mentén. Az 588-as út köti össze Köbölkúton (8 km) keresztül Dunamoccsal (22 km), valamint Farnadon (12 km) keresztül Nagysallóval, mellékút vezet Szőgyénből Kéménd (15 km) felé is. Németszőgyén és Magyarszőgyén teljesen egybeépültek már a 19. században. Nyugatról Kürt, északnyugatról Fűr és Csúz, északról Nagyölved, keletről Bart, délkeletről Sárkányfalva, délről pedig Kisújfalu és Köbölkút községekkel határos. Nyugati határa egyben Esztergom és Komárom megyék történelmi határát alkotja.

1944. január 1-jén alakult meg a magyar közigazgatásban mint nagyközség, Magyarszőgyén és Németszőgyén kisközségek egyesítésével. A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. Elődközségei 1920-ig kisközségként Esztergom vármegye Párkányi járásához tartoztak, Csehszlovákiához csatolásuk után pedig a Párkányi járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták őket Magyarországhoz (Esztergom vármegye, Párkányi járás). Az egyesült Szőgyén község Csehszlovákiához történő visszacsatolása után 1945-1960 között a Párkányi járáshoz, majd annak megszüntetése után az Érsekújvári járáshoz tartozott. A község két kataszteri területre oszlik: Magyarszőgyén (32,60 km²) és Németszőgyén (20,88 km²). Németszőgyén területe az elmúlt száz évben nem változott, Magyarszőgyén katasztere 1939-hez képest 62 hektárral csökkent Sárkányfalva és Kisújfalu javára (2005-ben Révát Kisújfaluhoz csatolták).

Elődközségeinek 1910-ben 3564, 1921-ben 3768, 1939-ben pedig 4003, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosuk volt. Németszőgyén középkorban, majd a 18. század elején betelepített német lakossága a 19. századra teljesen elmagyarosodott. Népes zsidó közösségét (1921-ben 120 fő) 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. Magyar lakosságának egy részét a második világháború után, 1948-ban áttelepítették Magyarországra, helyükre magyarországi szlovákok települtek. 1939-1991 között népességének csaknem egyharmadát elveszítette (4003 főről 2734 főre csökkent), 1991-2011 között további 5,9 %-os csökkenés figyelhető meg, a szlovák nemzetiségűek aránya ezzel párhuzamosan 15,6 %-ról 23,3 %-ra nőtt, a magyar nemzetiségűek ma is túlnyomó többséget (70,2 %) alkotnak, a roma etnikumhoz tartozók aránya 7,2 %. A lakosság nagy többsége (84,2 %) hagyományosan katolikus vallású. 2011-ben a lakosság 50,7 %-a (1306 fő) élt Magyarszőgyénben, 49,3 %-a (1268 fő) pedig Németszőgyénben.

A mai település első írásos említése "Scheuden" néven 1156-ból származik. Neve abban az oklevélben olvasható, melyben Márton esztergomi érsek rendelkezik arról, hogy az akkori bazilikában az általa építtetett oltár fenntartására 70 falu tizedét adományozza. Szőgyénnel párhuzamosan a Nagyláz erdő szélén egy másik falu is keletkezett, melyet "Vásárhely-Zedyn" néven említenek és szintén az érsekség birtoka volt. Ez a település később Magyarszőgyénbe olvadt. A falu a tatárjárás során elpusztult, a részben kiirtott lakosság helyére a tatárok kivonulása után IV. Béla király német és szláv telepeseket hozatott. Az újonnan érkezettek letelepedésük fejében kiváltságokban részesültek. A németeknek a falu északi részében jelöltek ki területet, ez lett a későbbi Németszőgyén alapja. 1291-ben már két falu "Hungarica villa Sceuden" és "Theutonica villa Sceuden" állt az egykori Szőgyén területén. A két falu 1549-ben a hódoltság része lett, ekkor Magyarszőgyénben 50, Németszőgyénben 30 ház állt. A falu visszafoglalását követően 1606-ban a település védelmére a magyarszőgyéni Szent Mihály templom körül palánkvárat és sáncot emeltek, mely a végvári rendszer része lett. A vár 1617-ben már szerepel a korabeli forrásokban. Szőgyénben többször tartottak megbeszélést a magyar és török követek a végeket érintő kérdésekről, 1706-ban pedig a hagyomány szerint Rákóczi Ferenc is ellátogatott ide. 1716-ban egy tűzvészben a falu fele leégett, a templomot is súlyos károk érték. 1754-ben újabb tűzvész pusztított. 1847-ben a két község vásártartási jogot kapott, 1848. május 16-án pedig megalakult a helyi nemzetőrség. A 20. század elején malom épült a községben. 1913-ban megalakult a helyi tűzoltó egyesület. Magyar- és Németszőgyént 1944-ben egyesítették. 1945 elején, a front átvonulásakor súlyos károkat szenvedett. 1948-ban a magyar lakosság jelentős részét kitelepítették.

A községben magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskola (Csongrády Lajos Alapiskola) és óvoda, valamint 2005 óta tájház is működik. Nagyboldogasszonynak szentelt római katolikus temploma 1799-ben épült klasszicista stílusban, a 13. századi eredetű Szent Mihály-templom 1945 óta romokban áll. Az itt elhunyt Pató Pál magyarszőgyéni jegyzőnek 1999-ben szobrot állítottak. A határában található Busahegy fontos régészeti lelőhely.