Szentmihályfa
A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóközben, a Patonyszélen található, Dunaszerdahelytől 10 km-re nyugatra, a Komárom-Pozsony vasútvonal mentén (megállóhely). Területe hosszan elnyúlik északkeleti irányban egészen a Kis-Duna menti erdőig. Területét érinti az 572-es (Dunaszerdahely-Pozsony) út, melyet a község központjával 2 km-es bekötőút köt össze. Nyugatról Lögérpatony, délnyugatról Gelle, keletről pedig Diósförgepatony községekkel határos. Mellékutak kötik össze Felsőpatonnyal (2,5 km), Diósförgepatonnyal (2 km) és Gellével (4 km).
A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1920-ig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi (Alsócsallóközi) járásához tartozott kisközségként. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Dunaszerdahelyi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye Dunaszerdahelyi járás). 1940-ben hozzácsatolták Csécsénypatonyt, melyet 1960-ban átcsatoltak a szomszédos Lögérpatonyhoz. Területe (10,65 km²) 1921 óta változatlan. Két településrészre oszlik: Szentmihályfa és Kolónia.
Népessége 2001-ig csak lassan növekedett (1921-2001 között 35 %-al). Az ezredforduló után a kedvező közlekedésű és földrajzi fekvésű rendelkező községbe felgyorsult a betelepülés, 2001-2011 között csaknem egyötödével nőtt lakossága, ezzel párhuzamosan a szlovákok arányszáma megduplázódott és ma már a lakosság 19,1 %-át teszik ki (1991-ben ez az arány még csak 5 % volt). A lakosság 3/4-ét a magyar nemzetiségűek alkotják. A lakosság túlnyomó többsége (78 %) hagyományosan római katolikus vallású. A községben számottevő (12 %) roma lakosság él.
Az esztergomi főegyházmegye névtára szerint a szentmihályfai plébániai egyház 1050. évtől áll fenn, ez azonban okirattal nincs alátámasztva. Hogy régi plébániai egyház, azt ugyan a pázmányi jegyzék, valamint az 1390. évi okirat tanúsítja. Kezdetben a falu pozsonyi várbirtok, első ismert földesura Orros Péter mester, 1332-ben zarándoklata előtt tett végrendeletében hitbér fejében nejére, Ilonára és leánynegyed címén lányára, Margitra hagyta. 1337-ben Marcellus lányának, Ilonának, ki Zalai Gergely fia Orros Péter egykori pozsonyi alispán özvegye, de most Lipulnuki Belez testvérének, Lászlónak neje, Morochuk mester lengyel királyfi katona hitbére és jegyajándéka fejében 50 márkát fizetett. 1355-ben Morochuk mester beregi ispán Szentmihály birtokát, ha meghal, özvegyére hagyja. Az 1533. évi portális összeírásban Farkas Ignác 7, és Kéméndy Péter 6 portával szerepel. Később a falu Illésházy, majd Batthyány- és Pongrácz-birtok lesz. Az 1828-as Nagy Lajos-féle összeírásban 49 házzal és 355 lakossal szerepel. A 20. század elején Pongrácz Frigyes grófnak, és Katona Mórnak volt itt nagyobb birtoka. Ekkor a községnek már van saját postája és vasúti állomása, távíróállomása azonban Dióspatony. A XX. század elején a helybeliek fogyasztási szövetkezetet tartottak fenn, melyet 1906-ban alapítottak. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásához tartozott. 1940-1960 között Szentmihályfához tartozott Csécsénypatony.
A községben magyar alapiskola és óvoda, több szomszédos községet ellátó egészségügyi központ működik. Szent Mihálynak szentelt katolikus temploma a 14. sz. második felében gótikus stílusban épült, 1787-ben klasszicista stílusban alakították át.
