Szenc

Szenc a Kisalföldön, a Mátyusföld nyugati részén, a Vízköz és a Nagyszombati-hátság kistájak határán, fekszik, Pozsonytól 26 km-re keletre, Nagyszombattól 24 km-re délnyugatra, Somorjától 26 km-re északra, Galántától 29 km-re nyugatra. Határa a Feketevíztől (125 m) a szőlőhegyen (169 m) át a Nagyszombati-hátság részét képező Szent Márton-erdőig (200 m) terjed. A 61-es főút Pozsony és Nagyszombat, a 62-es Diószeg és Szered, az 503-as pedig Somorja felé teremt összeköttetést. A várost érinti a Pozsonyt Zsolnával összekötő D1-es autópálya, valamint a Pozsony-Budapest vasúti fővonal (vasútállomás). Mellékutak kötik össze Boldogfával (2,5 km) és Királyfán (5 km) keresztül Nagyborsával (8,5 km). Délnyugatról Magyarbél, délről Zonctorony és Királyfa, keletről Réte és Pozsonyboldogfa, északkeletről Pozsonysárfő, északról és északnyugatról Senkőc, nyugatról pedig Tótgurab és (egyetlen ponton) Hattyúpatak községekkel határos.

Szenc a Nagyszombati kerület Szenci járásának székhelye 1996 óta. 1960-ban kapott városi rangot. 1920-ig nagyközségként (1480-1871 között mezővárosként) Pozsony várnegye Szenci járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Galántai járáshoz tartozott, 1949-1960 között a helyreállított Szenci járás székhelye, 1960-1996 között a Pozsony-környéki járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony vármegye, Galántai járás), északi határa ekkor államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között (egyben a Szentmártoni-erdőt elcsatolták a várostól és Szlovákiához került, ezzel a város területe 46,12 km²-ről 32,61-re csökkent). 1945 után ez a terület visszakerült a városhoz, ugyanakkor a vele területileg össze nem függő Újvilágmajort (7,74 km²) Rétéhez csatolták (2002 óta önálló község). Később kisebb területeket hozzá csatoltak a szomszédos Réte (12 ha) és Királyfa (28 ha, 1987) községektől. A város mai területe 38,71 km², mely egyetlen kataszteri területet alkot, ebből a belterület nagysága 4,49 km².

Az elsősorban kereskedelmi jellegű kisváros népessége 1910-1950 között csak lassan növekedett (1910-ben 3915, 1950-ben 5899 lakosa volt). 1910-ben a lakosság 93,4 %-a volt magyar nemzetiségű, a város a második világháború végéig magyar többségű maradt (a szomszédos Pozsonyboldogfával és Rétével együtt a magyar nyelvterület északi határán fekszik). A szlovákok aránya 1921-ben 16,2 % volt. A lakosság többsége (1921-ben 87,5 %) római katolikus vallású volt, a holokauszt előtt népes zsidó közösség is élt a városban (1940-ben 410-en voltak izraelita vallásúak, az összlakosság 7,8 %-a). A népirtás túlélőinek többsége 1945 után kivándorolt Izraelbe. 1945 után, a magyar lakosság tömeges kitelepítésével és a reszlovakizációval, magyarországi (pitvarosi) szlovákok betelepítésével megváltozott a város etnikai jellege. Központi szerepkörének növekedésével, iparosításával, az idegenforgalom fejlődésével és az ezzel járó tömeges beköltözéssel 1950-1991 között lélekszáma több mint duplájára nőtt (5899-ről 14 357-re), a magyarok aránya 27,8 %-ra csökkent. Az 1990-es évek stagnálása után 2001-2011 között a város Pozsony agglomerációjának részeként a növekvő betelepülés célpontja lett és népessége 10 év alatt 16,2 %-al növekedett. Ezzel párhuzamosan a magyarok aránya csaknem felére csökkent (14,5 %-ra). A lakosság többsége római katolikus vallású (55,5 %), az evangélikusok aránya 6,4 %. Magas a felekezeten kívüliek aránya is (15,4 %). A város lakosságának 98,9 %-a a belterületen él. 3 külterülete (Antalmajor, Felsőmajor, Szentmárton) közül csak Szentmárton lakott, ahol 2011-ben 183 fő (a lakosság 1,1 %-a) élt.

A város első írásos említése "Synci" alakban Roland pozsonyi gróf 1252. november 25-én kelt határkijelölő oklevelében történt. A következő írásos említés Károly Róbert 1326. december 18-án kiadott, Bél falu határait megújító oklevelében található, melyben a szenci Szent Miklós templomot is megemlíti. Szenc a 15. század második felében már német lakosságú mezőváros (Wartberg), privilégiumait Hunyadi Mátyástól kapta. 1480 körül vásártartási jogot is kapott. Főbb birtokosai a Báthory, Székely, Perényi, Thurzó és Eszterházi családok, utóbbiak egészen a 20. századig birtokosok maradtak a városban. A kapott kiváltságok a város gyors gazdasági fejlődéséhez vezettek. Szenc csakhamar a vidék gazdasági központja lett fejlett kézművességgel. Céheiről már 1599-ben említés történik. A város legnagyobb céhe a fazekascéh 1745-ben alakult. Középkori német lakossága a 17. századra magyarrá vált. Gazdasági főiskoláját Mária Terézia alapította 1763-ban, az épület azonban 1776-ban egy tűzvészben leégett. 1787 és 1790 között két textilgyár is létesült a városban. Fejlődésében újabb lökést jelentett a Pozsony-Budapest vasútvonal megépítése 1851-ben. A 19. században híres volt marhavásárairól. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Szenci járásának székhelye volt, 1938 és 1945 között ismét Magyarország, ezen belül Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegye része. 1871-ben elvesztett (mező)városi rangját 1960-ban szerezte vissza. 1949-1960 között újra járási székhely lett. A 20. század második felében iparosodott és a vasút építésekor létrejött kavicsbányatavak (1960-tól "Napfényes tavak") révén idegenforgalmi központtá vált.

Szencen számos oktatási intézmény működik, köztük a magyar tanítási nyelvű Szenczi Molnár Albert Alapiskola és a szintén Szenczi Molnár Albert nevét viselő magyar gimnázium. Építő- és élelmiszeripara, idegenforgalma jelentős, határában logisztikai központ és két napkollektoros erőmű is működik. Szőlőtermesztéséről is híres. Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma eredetileg gótikus stílusban épült, mai formájában barokk stílusú (1740). Számos műemléke közül a legjelentősebbek a reneszánsz stílusú Török-ház, a barokk Szentháromság-kápolna, a 17. századi egykori piarista kolostor és az 1825-ben épült zsinagóga. A város híres szülöttének, Szenczi Molnár Albertnek a szobrát (Nagy János alkotása) 1995-ben avatták fel a főtéren, a szenci Csemadok 1966 óta megrendezi a Szenczi Molnár Albert-napokat.