Szántó

A község az Ipolymenti-hátság északi részén, a Búr-patak völgyében, 150 méteres tengerszint feletti magasságban, a Gércsi-domb (202 m) lábánál fekszik, Lévától 16 km-re délkeletre, Ipolyságtól 20 km-re északnyugatra, Báttól 17 km-re délre. Az 1964-ben egyesített Szántó és a tőle délkeletre található Hévmagyarád mára egybeépültek, a két településrész alkotja a községközpontot, a szántói gyógyfürdő választja el őket egymástól. 17,87 km²-es határa 138-240 méteres magasságban fekvő dombvidék, legnagyobb részét szántóföldek (2010-ben 69,4 %-át) foglalják el, 12 %-át (215 hektár) erdő borítja. Külterületi lakott helye nincs. Délnyugatról Hontfüzesgyarmat, nyugatról Vámosladány és a Lévához csatolt Csánk, északról Bori és Dalmad, északkeletről Egeg és Felsőszemeréd, délről pedig Deménd községekkel határos. Deménddel közös határának egy részét a Búr-patak alkotja. Hévmagyarád Dalmaddal és Szántóval közös határa 1939-45 között államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Áthalad rajta az 564-es főút, mely Lévával és Deménden (4 km) keresztül az Alsó-Ipoly völgyével és Párkánnyal (47 km) köti össze. Az 1595-ös út Dalmadon (3 km) keresztül Zsemberrel (13 km), az 1572-es út pedig Hontfüzesgyarmattal (6 km) köti össze.

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1964-ben Szántó és Hévmagyarád egyesítésével jött létre. Elődközségei 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolysági járásához tartoztak (Szántó 1880-ban még a Báti járáshoz tartozott). Az első Csehszlovák Köztársaság idején Szántó és Hévmagyarád egyaránt a Korponai (Ipolysági) járáshoz tartozott. 1939 elején az első bécsi döntést követő határkiigazító tárgyalások során az új csehszlovák-magyar határt Szántó és Hévmagyarád között húzták meg, előbbi község 1939. márciusa és 1945 között a Szlovák Állam része lett (Garammenti megye, Korponai járás), utóbbit pedig Magyarországhoz csatolták (Bars és Hont egyesített vármegye, Ipolysági járás). 1949-1960 között Hévmagyarád az Ipolysági járáshoz, Szántó pedig a Lévai járáshoz tartozott. 1960-ban az Ipolysági járás megszüntetésével Hévmagyarád is a Lévai járás része lett, majd 1964-ben egyesítették Szántóval. Ma Szántó két kataszteri területre oszlik: Szántó (8,59 km², a községterület 48,9 %-a) és Hévmagyarád (9,27 km², 51,9 %). Összterületük az elmúlt évszázad során nem változott; a községegyesítés után ugyanakkor Hévmagyarád kataszteréből 5 hektárt (a fürdő területét) átcsatoltak Szántóéhoz.

Szántó a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 20. század elején még vegyes magyar-szlovák, mára nyomórészt szlovák lakosságú község. 2011-ben 758 lakosa volt, melynek 86,8 %-a volt szlovák, 7 %-a (53 fő) pedig magyar nemzetiségű. A 19. század végén Hévmagyarád magyar (1880-ban 59,8 % magyar, 33,8 % szlovák), Szántó pedig szlovák (57,1 % szlovák, 37,1 % magyar) többségű falu volt, 1910-ben már Szántón (78,6 %) és Hévmagyarádon (76,2 %) egyaránt magyar többséget mutatott ki a népszámlálás. A kettős identitást jelzi, hogy Trianon után mindkét község azonnal szlovák többségű lett (1921-re Szántón a magyarok aránya 12,5 %-ra, Hévmagyarádon 16,6 %-ra esett vissza), valamint az is, hogy 1941-ben az akkor Magyarországhoz csatolt Hévmagyarádon a teljes lakosság magyarnak vallotta magát. A kettős identitás háttérbe szorulásával a 20. század második felében a magyar lakosság nagy része asszimilálódott, mára szórványt alkot. A lakosság 4,2 %-a (2013) tartozik a roma etnikumhoz. Az elöregedő község népessége 1991 óta folyamatos csökkenést mutat, 1991-2016 között lakosságának csaknem egyharmadát elveszítette (népessége 938 főről 671-re esett vissza). 2011-ben a lakosság 78,2 %-a volt római katolikus, 3 %-a evangélikus, 2,4 %-a pedig református vallású. 1921-ben Szántón még a lakosság mintegy egyhatoda volt evangélikus. 2011-ben a község lakosságának kétötöde (302 fő) élt Hévmagyarád, háromötöde (456 fő) Szántó településrészen.

Szántó első írásos említése 1269-ből származik, ekkor Zanthow néven szerepelt, neve a magyar „szántó” névből ered és földművelésre kötelezett szolgálónépekre utal. 1315-ben Zanto, 1428-ban Zantho alakban említették. A középkorban a pilisi apátság birtoka volt, egészen 1552-ig, a drégelyi vár elestéig. 1569-ben visszakerült a pilisi apátság birtokába, majd 1613-1643 között újra török uralom alá került. A 16. század óta vált ismertté gyógyvizéről, melyet elsőként 1578-ban említettek írásos források. 1712-ben a velehradi (morvaországi) cisztercita apátság birtoka lett. 1715-ben 17 jobbágytelek volt a faluban. Cisztercita kolostora és temploma 1745-1754 között épült. 1828-ban 46 háza és 290 lakosa volt. 1850-ben 245 lakosa volt, közülük 108 volt magyar és 137 szlovák. A 19. század közepén Fényes Elek kiemeli gyógyvizét, de szőlőtermesztését és vendégfogadóját is megemlíti. Ekkor még a lakosság egyharmada evangélikus vallású volt, arányuk később folyamatosan csökkent. A 19. század végén ásványvízforrását az apátságtól Konkoly-Thege Sándor bérelte, aki palackozót is létesített itt, valamint kastélyt is építtetett a faluban. Gyógyfürdő is létesült itt, ez azonban a második világháború után megszűnt (nem azonos a hévmagyarádi gyógyfürdővel, melyet 1964 után átcsatoltak Szántó kataszteréhez). 1920-ig Hont vármegye Ipolysági járásához (1880-ban még Báti járásához) tartozott. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták. 1939. márciusától 1945. márciusáig a fasiszta szlovák bábállam része volt, ebben az időben határközséggé vált, a szomszédos Hévmagyarád már Magyarországhoz tartozott. 1948-ban hatósági úton a korábbi Santov helyett a Santovka hivatalos nevet állapították meg. 1964-ben Hévmagyaráddal egyesítették. 1958-ban modernizálták a palackozót, melyet 2004-ben leállítottak, 2010-ben azonban újra kezdték a szántói ásványvíz palackozását. Hévmagyarád egyike a legismertebb régészeti lelőhelyeknek Szlovákiában. A bronzkorban erődített település állt itt, fejlett kézművességgel, melyről az ún. hévmagyarádi kultúrát is elnevezték. Első írásos említése 1245-ből származik, ekkor „Mogorod” alakban szerepelt. Neve a mogyoró növénynévből ered. 1715-ben 14, 1720-ban pedig 20 háztartást írtak össze a településen. A 18. században a Gosztonyi család volt fő birtokosa, később a Bruszvik, Zsarnóczay, Kasza és Tersztyánszky családok. A 19. században a Nyáry és a Somogyi család volt a fő birtokos a faluban, ahol mindkét család kastélyt építtetett. 1828-ban 44 háza és 268 lakosa volt. 1851-ben 220 lakosa volt, közülük 109 volt magyar és 99 szlovák. A 19. század közepén Fényes Elek ásványvízforrás táplálta gyógyhatású tavát említi, melyhez később a Somogyi család gyógyfürdőt építetett. 1869-ben Nyáry Jenő archeológus 104 kőrégiséget ásott ki a faluban. 1912-ben szeszfőzde is létesült a faluban, a 20. század elején vízimalom is működött itt. A 20. század elején a helységnévrendezés során kapta a Hév- előtagot gyógyfürdője után. 1920-ig Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták. 1939. márciusától 1945. márciusáig visszakerült Magyarországhoz, ebben az időben határközséggé vált, a szomszédos Szántó már Szlovákiához tartozott (az 1938. novemberi első határmegállapításkor még Hévmagyarád is az új határ másik oldalára esett). 1948-ban hatósági úton a korábbi Maďarovce helyett a Malinovka hivatalos nevet állapították meg. 1964-ben Szántóval egyesítették.

Alkalikus, szénsavas ásványvizéről és mozgásszervi bántalmakat gyógyító vizű fürdőjéről országszerte ismert település. Szlovák tannyelvű alapiskolája és óvodája a szántói településrészen található. Szántó Szűz Mária mennybevételének szentelt római katolikus temploma 1755-ben, evangélikus temploma pedig 1911-ben épült. A szántói travertínókúp 1958 óta védett természeti emlék. Hévmagyarád Szűz Mária mennybevétele tiszteletére szentelt kápolnája 1741-ben épült barokk stílusban. A 19. század elején klasszicista stílusban épült volt Nyáry kastélyban ma szociális otthon működik, a kertjében lévő kápolna 1834-ben épült. A szintén klasszicista stílusú egykori Somogyi-kastélyban később iskola működött.