Sátorosbánya

A község a Bélai-patak (Belinský potok) és mellékvizeinek (Peres-patak, Vaskapu-patak) a völgyében, 300 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Fülektől 12 km-re délre, Salgótarjántól 12 km-re északra, a Sátoros-hegy (Šiatorka, 600 m) északi, a Karancs-hegy (725 m) északkeleti lábánál. Két településrészből áll; a községközpont Bükkréten (Bukovinka) található, melytől 3 km-re északra, a 71-es főút mentén, Ragyolc közelében fekszik Sátoros (Šiatorská). A község határának nagy része a Medves-hegység és annak északi folytatása, az Ajnácskői-hegység területére esik, nyugati egyharmadát a Karancs-vidék andezitből álló hegyvidéke foglalja el, mely a Karancs-hegy északi és keleti oldalát, tovább észak felé pedig a Csakta- (590 m) és Három-határ-hegy (Tri chotáre, 443 m) keleti lejtőit foglalja magába. A községterület keleti kétharmada az erdőborította Sátoros-hegyet és a Peres-patak (Bukovinský potok) völgyét foglalja magába, majd tovább kelet felé az 500 m feletti magasságban húzódó Medvesi-bazaltfennsík és a Sátorosbánya és Egyházasbást határán magasodó Medves magasa (Medvedia výšina, 659 m) következik. Észak felé a ragyolci Abroncsos-völgytől a Kelenc-hegy (482 m) választja el. Külterületi lakott helyei közül a Macskalyuki kőbánya munkáskolóniája és Kerektölgyespuszta mára teljesen elpusztultak, utóbbi északi szomszédságában található a három épületből álló Rovné. Határa 225-725 méteres tengerszint feletti magasságban húzódik, legmagasabb pontja a szlovák-magyar határon magasodó Karancs-hegy. 2010-ben területének 65,7 %-át erdő (1419 ha, nagyrészt bükkös), 18,6 %-át rét és legelő (401 ha), 8,4 %-át szántóföld (181 ha) és 1,2 %-át vízfelület (26 ha) foglalta el. A község csaknem teljes területe a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet része. A községet érinti a 71-es (Losoncot és Füleket a szlovák-magyar határral összekötő) főút, mely a somoskőújfalusi határátkelőhelyen túl a 21-es (Somoskőújfalu-Salgótarján-Hatvan) útban folytatódik. A községnek megállóhelye van a Losonc-Fülek-Sátorosbánya vasútvonalon (mely dél felé a Hatvan-Somoskőújfalu vasútvonalban folytatódik), de a személyforgalom 2011-ben megszűnt. Északról Csákányháza és Ragyolc, keletről Egyházasbást, nyugatról Karancsberény és Karancslapujtő, délről pedig Somoskőújfalu és Salgótarján határolja. Nyugati és déli határa egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között, keleti határa évszázadokon át Nógrád és Gömör-Kishont vármegyék határát képezte. Az 1924-ben megállapított államhatár Csehszlovákia határát Somoskő és Somoskőújfalu belterületéig tolta ki, így a Sátoros-hegy egész déli oldala és Somoskő vára is Sátorosbánya kataszteréhez tartozik.

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó község. Mai területének legnagyobb része 1924-ig Somoskőújfalu és Somoskő (a két község 1914-ig Nógrád vármegye Füleki járásához, majd a Sátoraljaújhelyi járáshoz tartozott) külterülete volt, mintegy egyötöde (Sátorospuszta, kb. 410 hektár) pedig Ragyolchoz (1913-ig a Füleki, majd a Losonci járás része) tartozott. 1920-1924 között Somoskőújfalu és Somoskő is csehszlovák megszállás alá került, de végül visszakerültek Magyarországhoz, külterületeik nagy részét elveszítve. Ezt a területet (a mai Sátorosbánya területének négyötödét) ekkor Ragyolchoz csatolták. Ragyolc a csehszlovák közigazgatásban 1951-ig a Losonci, majd 1951-1960 között a Füleki járáshoz tartozott. Sátorosbánya területét 1938-1945 között visszacsatolták Magyaroszághoz, ebben az időszakban helyreállt az 1924 előtti helyzet: Sátorospuszta Ragyolc része maradt (Nógrád vármegye, Losonci járás), Bükkrétpuszta és a határ nagy része pedig visszakerült Somoskőújfaluhoz és Somoskőhöz (Nógrád vármegye, Salgótarjáni járás). Sátorosbánya 1960-as községgé alakulásától mindvégig a (változó területű) Losonci járás része volt. Területe 2011-ben 21,60 km² volt.

2011-ben Sátorosbányának 315 lakosa volt, melynek 82,2 %-a volt szlovák, 7,0 %-a (22 fő) pedig magyar nemzetiségű (8,6 %-a – 27 fő – magyar anyanyelvű), 8,3 %-a pedig nem nyilatkozott nemzetiségi hovatartozásáról. Sátorosbánya egyike az 1920-as évek csehszlovák földreformja során szlovákokkal benépesített telepesközségeknek, szlovák nyelvszigetet képez az észak-nógrádi magyar nyelvterületen belül. A község népessége folyamatosan csökken, 1960-hoz képest kevesebb, mint felére esett vissza (1961-ben 672, 1970-ben 615, 1980-ban 486, 1991-ben 372, 2017-ben 305 lakosa volt). A magyarok aránya 1961-ben még 11,2 % (75 fő) volt, ez 1991-re 6,2 %-ra (23 fő) esett vissza, majd 2001-re 7,3 %-ra nőtt (26 fő). A lakosság kétharmada (66,0 %) római katolikus vallású, egyhatoda (16,8 %) pedig felekezeten kívüli. 2011-ben a község népességének 63,2 %-a (199 fő) élt Bükkrét, 36,8 %-a (116 fő) pedig Sátoros településrészeken. A község népsűrűsége rendkívül alacsony (2011-ben 14,6 fő/km²), a legalacsonyabb a Losonci járás déli részének községei közül.

A község határában álló Somoskő várát 1291 előtt a Kacsics nembeli Illés kezdte el építeni. 1310-ben a vár Csák Máté kezére került, majd 1323-ban Károly Róbert Széchényi Tamásnak adta. 1481-ben a Széchényiek kihalásával a Losonczy család birtokába került. A 15. század végén palotával és a nyugati toronnyal egészítették ki. 1552-ben az összes környező vár és a vármegye nagy része is török uralom alá került, Somoskő azonban csak 1576-ban esett el. 1593. őszén ostrom nélkül foglalta vissza a Pálffy Miklós és Tieffenbach Kristóf vezette keresztény sereg. 1682-ben a Fülek várát ostromló török sereg portyázói felgyújtották. 1703-ban őrsége átállt Rákóczi oldalára, ebben az évben a fejedelem is megszállt falai között. 1711 után elrendelték a vár lerombolását, ezt csak részben hajtotta végre akkori bérlője, Ráday Pál. A 18. században a Péterffy és a Strahremberg családok birtokolták. 1826-ban leégett és rommá vált. Az 1970-es években tárták fel és restaurálták Krúdy Gábor losonci régész vezetésével, ekkor állították helyre a nyugati nagy őrtornyot. A község területén a 19. század első felében két puszta, a Ragyolchoz tartozó Sátorospuszta és a Somoskőújfaluhoz tartozó Bükkrétpuszta létezett. A Bénai-patak völgyében fontos kereskedelmi út vezett Fülek és a Zagyva völgye között. Sátorospuszta neve a hagyomány szerint onnan ered, hogy a vásárba igyekvők itt pihentek meg és vertek sátrat. Birtokosai a 19. század első felében a Máriássy, majd az Oroszi és a Vécsey családok voltak. 1866-ban Winter Sámuel kőbányát nyitott itt, melyhez Tirolból hozott munksokat. A bánya és a hozzá tartozó kolónia tulajdonosa a 20. század elején Benyovits Lajos volt. 1910-ben a település (1905-től hivatalos neve Sátorosbánya lett) lakossága már 116 fő volt. Bükkrétpuszta fő birtokosai a Radványszky, a Stahremberg és Sztojkovics családok voltak, majd a 19. század végén Krepuska Géza birtokába került. Lakói földműveléssel és favágással foglalkoztak. 1871-ben megnyílt a Budapestet Salgótarjánon és Losoncon keresztül Ruttkával összekötő vasúti fővonal, mely elősegítette a település fejlődését. A Medves-fennsík Macskalyuk nevű pusztáján 1880-ban nyitotta meg Janssen Alfonz a környék legnagyobb és legfontosabb bazaltkőbányáját, mely mellett 1895-ben bányászkolónia is létesült. A bánya 1905-ben került Krepuska Géza, majd 1919-től a Somoskői Bazaltbánya Rt. tulajdonába. 1919-ben a terület csehszlovák megszállás alá került, 1924. februárjáig Somoskőújfalu és Somoskő („Šomošova”) is Csehszlovákiához tartozott, de végül mindkét község visszakerült Magyarországhoz. Az ekkor kijelölt határvonal csatolta Csehszlovákiához a somoskői várat és Bükkrétpusztát, ahol ekkor már a szlovák lakosság került többségbe. Az első világháború utáni földbirtokreform során 1921-ben 551 hektáron 27 birtokot osztottak ki szlovák (főként Zólyom megyéből érkező) telepeseknek Bükkrétpusztán, illetve magánkolonizáció keretében Sátorosbányán Benyovits Lajos volt birtokán 9 birtokot 104 hektáron. 1924-ben a teljes területet Ragyolchoz csatolták. Az 1920-30-as években volt a macskalyuki kőbánya fénykora, ekkoriban a munkáskolónián 48 ház állt, 1925-től kisvasút kötötte össze az eresztvényi kőbányával és a somoskőújfalui vasútállomással, 1927-től pedig itt üzemelt Közép-Európa legnagyobb kőzúzója is. A bányában annak fénykorában mintegy 1500-an dolgoztak, az itt kitermelt bazaltot nemzetközi megállapodás értelmében elsősorban Budapestre szállították, így vámházat is létesítettek Macskalyukon. 1938. novemberétől 1944. decemberéig Sátorosbánya területe visszakerült Magyarországhoz, ebben az időszakban visszaállították az 1924 előtti közigazgatási határokat. 1945-ben a település újra Csehszlovákia része lett, 1946-ban megnyílt a sátorosbánya-somoskőújfalui határátkelőhely, melynek forgalma és jelentősége az 1960-as évektől nőtt meg. 1954-ben kultúrház, 1957-ben termelőszövetkezet létesült a településen. Sátorosbánya 1960-ban alakult önálló községgé. 1961-ben még 672 lakosa volt, de folyamatosan vesztett népességéből, 1980-ban már csak 486-an, 1991-ben pedig alig 372-en éltek itt. 1995-ben leállt a termelés a sátorosi andezitbányában, 2003-ban pedig a macskalyuki bazaltbányában is. 2000-ben fogadták el a község címerét és zászlaját. 2008-ban a schengeni övezethez való csatlakozással az államhatár szabadon átjárhatóvá vált, egyben a somoskői vár látogathatósága is könnyebb lett. Ma már a község legfontosabb gazdasági ága az idegenforgalom.

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem működik. Forgalmas határátkelőhely, kedvelt kirándulóhely két tanösvénnyel (somoskői, macskalyuki). Határában ma is folyik bazaltbányászat a Sátoros-hegy nyugati oldalán. Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus kápolnája 1963-ban épült. Somoskő 13. századi, a 18. század elején lerombolt várának romjai a község központjától 3 km-re délkeletre találhatóak. A várhegy északkeleti oldalán látható megkövesedett lávazuhatag (bazaltorgona) 1954-től 7,9 hektáron természetvédelmi terület. A macskalyuki kőbánya ma geológiai bemutatóhely, Sátoros közelében található a Kőszoba-gödre-vízesés.