Sajólenke

A község a Gömöri-medence délkeleti részén, a Sajó völgyében, a Hubói-patak mentén fekszik, a Putnoki-dombság nyugati lábánál, Tornaljától 6 km-re délkeletre. A 67-es főútat (Méhi elágazás, 2 km) Hubóval (2,5 km) összekötő mellékúton közelíthető meg. Határa 175-286 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő, enyhén dombos, csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Méhi, délkeletről Sajókeszi, keletről Hubó, északról Tornalja határolja. Nyugati határának egy része a Bánréve-Rozsnyó vasútvonal mentén húzódik.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). 1910-38-hoz képest területe 3,6 %-al csökkent (6,32 km²-ről 6,09 km²-re), amikor 1950 után határának a vasútvonaltól nyugatra fekvő részét Méhihez csatolták, ugyanakkor az attól keletre eső méhi határrész Sajólenkéhez került.

1910-ben 227, 1921-ben 281, 1938-ban pedig 273, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után a belső telepítések során (főként evangélikus vallású) szlovákokat telepítettek a községbe, ezzel vegyes magyar-szlovák nemzetiségűvé vált, magyar többségét ugyanakkor (2011-ben 62,6 %) napjainkig megőrizte. 1991-2011 között népességének egyhatodát elveszítette (236 főről 195-re csökkent). 1991-ben a lakosság 41,1 %-a, 2011-ben 31,8 %-a volt szlovák nemzetiségű. 1921-ben még a lakosság többsége (59,1 %) református vallású volt, 2011-ben a lakosság 37,9 %-a volt református, 29,2 %-a evangélikus, 22,6 %-a pedig római katolikus vallású.

Területe a Sajó-menti Keszi-törzsi szállásföldhöz tartozott, a királyi várgazdaság megszervezése után a gömöri várispánsággal függő viszonyba kerültek, a 13. század végére azonban a Lenkei-nemzetség már a királyi serviensek, illetve a nemesek rendjébe került. A falu nevét 1323-ban említi először oklevél „terra Nenke” alakban. Lakossága a kezdetektől magyar. A 14. században a Szentkirályi család birtoka volt. 1413-ban „Nenke” néven említik. 1427-ben „Nenyke” alakban szerepel a dézsmajegyzékben. Mezőgazdasági jellegű nemesi község volt. A 15. század második felében már két falura oszlott, Alsó- és Felsőlenkére, melyek a 17. században egybeolvadtak. 1564-ben a török pusztította el a két települést, később is több alkalommal elnéptelenedett. Lakossága a 16. században református vallásra tért. A 18. században részben kisnemesek, részben szabad költözködésű zsellérség alkotta lakosságát. 1828-ban Alsó- és Felsőlenkén 50 házában 430 lakos élt. A településről származik Lenkey János honvédtábornok családja. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1938 és 1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1945 után kárpátaljai és szlovákiai szlovákokat telepítettek a községbe. Magyar kisiskoláját 1973-ban szüntették meg, óvodája 1976-1994 között volt a községnek. A korábban kultúrháznak használt, majd romos állapotba került Szilárdy-kastélyt 2008-ban felújították.

Református temploma 1786-ban épült klasszicista stílusban, a barokk Szilárdy-kúria a 18. század közepén épült.