Sajógömör

A község a Gömöri-medence keleti részén, a Sajó völgyében, a Sajó jobb partján, az Őr-hegy déli lábánál, Tornaljától 3,5 km-re északra, Pelsőctől 15 km-re délre fekszik. Területén keresztülhalad a 16-os főút Tornalja-Pelsőc közötti szakasza és a Bánréve-Rozsnyó vasútvonal (megállóhely), maga a falu a 16-os útról a vasútállomásnál illetve Beje-Tornalja között elágazó mellékutakon közelíthető meg. Határa keleten a Putnoki-dombság pereméig terjed (Orogvány), a Sajó-völgyet nyugatról a Licei-dombság legdélebbi, erdőborította nyúlványai szegélyezik. Nyugatról Gömörfalva, Lőkös, és Otrokócs, délnyugatról és délkeletről Tornalja (Beje, Tornalja és Sajószárnya katasztere), északról pedig Beretke, Csoltó és Gömörpanyit községekkel határos.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó község. A középkorban Gömör vármegye székhelye volt. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz, 1960-1996 között a Rimaszombati járáshoz tartozott, 1996-ban a Nagyrőcei járáshoz csatolták. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). Területe (17,97 km²) 1910-38-hoz képest (17,99 km²) csak minimális mértékben változott.

1910-ben 1267, 1921-ben 1239, 1938-ban pedig 1136, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után szlovákiai és romániai szlovákokat telepítettek a községbe, de túlnyomó magyar többségét napjainkig megőrizte. 1938-2001 között népességének 28,7 %-át elveszítette, 2001-2011 között csekély (7,2 %-os, 810 főről 868-ra) népességnövekedés figyelhető meg. 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 86,3 %-ról 76,7 %-ra csökkent, a szlovákoké 10,6 %-ról 15,6 %-ra nőtt. 2011-ben a lakosság 5,1 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek, a roma etnikumhoz a lakosság csaknem kétötöde (38,3 %) tartozik. Sajógömör hagyományosan evangélikus többségű település, 1921-ben a lakosság 60,6 %-a, 2011-ben pedig 35 %-a volt evangélikus vallású. Ugyaenkkor a római katolikusok a lakosság 28,2 %-át, a reformátusok pedig 9,2 %-át alkották.

Vára a 11. században épült, Gömör vármegye első székhelye és névadója, a legkorábbi várispánságok egyike, amely a tatárjárás után is jelentős maradt. A Szent István korábban megszervezett királyi várgazdaságot innen igazgatta az ispán, ez valószínűleg inkább erősségszerűen kiépített uradalmi központ, semmint kővár volt. A vár alatti település a 12. század végére alakulhatott ki, 1198-ban "Gomur" alakban említik először. 1216-ban "Gumur", 1226-ban "Gumur", 1240-ben "Gumur", 1289-ben "Gemer" alakban szerepel a korabeli forrásokban. Boldogasszony tiszteletére szentelt egyházát 1263-ban említik először. Királyi birtok volt, majd V. Istvántól a Batizok kapták meg. A 14. században már mezővárosi kiváltságai voltak, vámszedőhely, évi öt vásárral és a nemesi megyegyűlések székhelye volt a középkorban és az újkor elején egyaránt (1716-ig). Lakossága mind a középkorban, mind később is magyar volt. 1427-ban 105 adózó portája volt. Az 1440-es években a husziták foglalták el, Mátyás 1460-ban foglalt vissza. A monda szerint itt kapáltatta meg a király a népet lenéző urakat. A 15. században a Szapolyai család birtoka lett. Vára később jelentőségét vesztette, a török korban szerepe nem volt, alig maradt nyoma. A vár feltehetőleg a 16. századi harcok során pusztult el. 1566-ban alig 11 lakott portája volt. 1595-ben lakosai református hitre tértek, 1615-ben a Rozsnyóról kitiltott evangélikus paptanárok és diákjaik hatására evangélikusok lettek. A sajógömöri lelkész, Bugányi Miklós 1675-ben hitéért gályarabságot szenvedett. A 17. században a Széchy és a Wesselényi család lett a birtokosa, akik később zálogba adták. Az 1655 utáni csaknem egy évszázadban, a zálogbirtokosok uralma idején a városka a legnagyobb nyomorba és pusztulásba jutott, sok lakója elmenekült az elviselhetetlen földesúri sanyargatás elől. 1738 után a Csákyak és a Schneider család birtoka volt. 1773-ban az 1427. évi népességnek csak a fele élt itt. A településen a reformáció kezdete óta evangélikus polgári fiúiskola működött, mely 1884-ben szűnt meg. Sok neves diákja volt, köztük Ján Kalinčiak szlovák író és Jonáš Záborský szlovák költő. 1828-ban 136 házában 1001 lakos élt, akik mezőgazdasággal, gyümölcs és dohánytermesztéssel, szőlőműveléssel foglalkoztak. 1853-ban csaknem az egész község leégett. 1881-ben 16. századi templomát lebontották és új, neogótikus stílusú templomot építettek. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz csatolták.

A mezőgazdasági jellegű községben magyar alapiskola és óvoda egyaránt működik, határában napkollektoros erőmű található. Ásványvízforrásának (Csevice) vizét Tornalján palackozzák. Evangélikus temploma 1882-ben neogótikus stílusban épült, a Szent-Ivány-kastély barokk-klasszicista építmény a 18. századból. 1914-ben avatták fel Mátyás király egészalakos bronzszobrát, Holló Barnabás alkotását. A helyi születésű, Czinka Panna cigányprímás szobrát 1992-ben, Gömörország emlékművét 2006-ban avatták fel.