Rozsnyó

Rožňava
város
magyar lakosság 1910
88%
6 234
magyar lakosság 2011
20%
3 909
Népesség: 19 397
Terület: 45,62 km²
Tszf. magasság: 306 m
Körzethívószám: +421 (0) 58
Irányítószám: 04801
Természeti tájbeosztás: Északnyugati-Kárpátok, Gömör Szepesi-érchegység, Rőcei-hegység - Északnyugati-Kárpátok, Gömör Szepesi-érchegység, Rozsnyói-hegység - Északnyugati-Kárpátok, Gömör-Tornai-karszt, Rozsnyói-medence 1918 előtti vármegye, járás, rang: Gömör és Kis-Hont vármegye Rozsnyó város rendezett tanácsú város

A város a Rozsnyói-medence középső részén, a Felső-Sajó-völgyben, a Sajó bal partján, a Sajóba ömlő Drázus-patak mentén, Rimaszombattól 61 km-re északkeletre, Miskolctól 86 km-re északra, Kassától 72 km-re nyugatra, Poprádtól 72 km-re délre fekszik. Fontos közúti és vasúti csomópont – 1874 óta vasútvonal köti össze Bánrévével és Dobsinával, 1955 óta pedig Szepsivel. A város új pályaudvara Bakpusztánál, Berzéte határában épült fel. A 16-os (korábban 50-es) országos főútvonal Rimaszombattal és Kassával, a 67-es út pedig Popráddal köti össze, az 526-os út Csetnekkel (14 km) teremt összeköttetést, mellékút köti össze Csucsommal (5 km). Határa hosszan benyúlik a Rozsnyói-hegység déli vonulatai közé, északon egészen az Ökörhegyig (Volovec) és annak legmagasabb pontjáig, a Pozsállóig (Skalisko, 1293 m) terjed, nyugaton a Rőcei-hegység legkeletibb része, az Ivágyó keleti oldala is a városhoz tartozik, Krasznahorkaváraljától a Rákos-hegy (800 m), Berzététől a Nyerges-hegy (474 m), Rozsnyórudnától pedig a Tetőcske választja el. Területének mintegy kétharmadát erdő borítja. A várostól a Sajó választja el Sajóháza és a vele egybeépült Rozsnyóbánya településrészeket, déli ipari övezete a Berzétéhez tartozó Bakpusztával folytatódik, a Csucsom völgyében található Rozsnyófürdő pedig egybeépült Csucsom községgel. Délről Berzéte, nyugatról Rozsnyórudna, északnyugatról Betlér és Csucsom, északról Henclófalva és Svedlér, keletről Andrási és Krasznahorkaváralja, délkeletről pedig Jólész községekkel határos. Svedlérrel közös rövid határa Gömör-Kishont és Szepes vármegyék történelmi határát alkotja.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó város. 1340-ben városi jogokat kapott, 1876-ban törvényhatósági jogú város lett. 1920-ig Gömör-Kishont vármegyéhez tartozott, a Rozsnyói járás székhelye és egyben a járáshoz nem tartozó törvényhatósági jogú város volt. Csehszlovákiához csatolása után is végig a (változó területű) Rozsnyói járás székhelye maradt. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz, megyei városként a helyreállított Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásának székhelye lett. A csehszlovák közigazgatásban 1922-1960 között elveszítette városi jogait. 1960-ban Csucsom és Sajóháza, 1976-ban Berzéte, Berzétekőrös és Jólész községeket Rozsnyóhoz csatolták, 1990-ben Sajóháza kivételével valamennyi község újra önállósult. Rozsnyó területe (45,62 km²) két kataszteri területre (Rozsnyó - 39,47 km², Sajóháza - 6,15 km²) oszlik, területe 1910-38-hoz képest (Rozsnyó - 39,43 km², Sajóháza - 6,21 km²) csak minimális mértékben változott.

Népesség

Rozsnyó a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A középkorban még túlnyomórészt német lakossága a 17. századra magyarrá vált és a 20. század második feléig a város magyar többségű maradt. 1891-ben 4812, 1910-ben 6565, 1921-ben pedig 6319, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a (cseh)szlovákok aránya 1910-ben 6,2 %, 1921-ben pedig 16,2 % volt, 1930-ra pedig 37,6 %-ra nőtt. Német kisebbség (1910-ben 2,4 %, 1921-ben 2,3 %) is élt a városban. A 20. század első felében népessége stagnált, 1938-ban is csak 6595 lakosa volt. 1945 után magyar lakosságának nagy részét kitelepítették és a belső telepítések során szlovákokat telepítettek a városba, alapvetően megváltoztatva nemzetiségi arculatát. A rozsnyói magyarok mintegy fele reszlovakizált. A 20. század második felében ugrásszerűen nőtt népessége (1938-91 között csaknem háromszorosára), 1991-2011 között kis mértékű, 5,7 %-os népességnövekedés (18 647 főről 19 706-ra) figyelhető meg. Az 1945 után kisebbségbe került magyarok aránya a felgyorsuló asszimiláció miatt ebben az időszakban 31,2 %-ról 19,8 %-ra csökkent (a magyar anyanyelvűek aránya 23,4 %), de a szlovákok aránya is enyhe csökkenést mutat (65,8 %-ról 60 %-ra). Kiugróan magas a városban a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (16,8 %). A lakosság 13,4 %-a a roma etnikumhoz tartozik, a roma nemzetiségűek aránya ugyanakkor csak 2,4 %. 1921-ben a lakosság 63,5 %-a volt római katolikus, 19,9 %-a evangélikus, 7,9 %-a pedig református vallású; 2011-re a római katolikusok aránya 33 %-ra, az evangélikusoké 9,1 %-ra, a reformátusoké 6 %-ra csökkent, a felekezeten kívüliek alkotják a lakosság több mint egynegyedét (26,7 %). Az 1938-ban még a lakosság 6,7 %-át alkotó zsidó közösség tagjait 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták, mára az izraelita vallás teljesen eltűnt a városból. 2011-ben a város lakosságának 93,8 %-a élt Rozsnyó (18 488 fő), 3,7 %-a Rozsnyóbánya (737 fő), 2,4 %-a pedig Sajóháza (481 fő) településrészeken.

Történelem

Neve a német Rosenauból származik, ami rózsaligetet jelent. Területe már az őskorban lakott hely volt, ahol megtalálták az újkőkor, a bronzkor és a vaskor emlékeit is. A bányászvárost német telepesek alapították a 13. században, 1243-ban még az Ákos-nemzetség birtokában lévő lakatlan terület, 1291-ben említik először írásos források, amikor III. András az esztergomi érsekségnek adományozta. Plébániáját 1335-ben említi először oklevél. 1340-ben városi kiváltságokat kapott, melyeket 1410-ben és 1496-ban is megerősítettek. A bányászatnak a legrégibb időktől fogva a közelmúltig mindig nagy jelentősége volt a város életében. A középkorban főleg aranyat, ezüstöt és rezet bányásztak itt, később a vasérc kezdett egyre nagyobb szerepet játszani. Az 1440-es években a husziták foglalták el, és a mai temető helyén várat építettek, amelyet 1452-ben Hunyadi János elfoglalt, 1490-ben Bakócz Tamás pedig kastéllyá alakított át. 1458-ban verték ki végleg Giskra hadait a városból. 1470-től egyike a hét felső-magyarországi bányavárosnak, ekkoriban danzigi és krakkói kereskedőknek is voltak itt bányáik, elsősorban az ezüstbányászat virágzott. A mohácsi vész után a bányászat a bizonytalanná vált közállapotok miatt lehanyatlott, a város számos polgára tönkrement. 1550 környékén a város lakossága protestáns hitre tért. 1555-ben Bebek Ferenccel kötött a város szövetséget, aki török szövetségeseivel 1556 szeptemberében Rozsnyó alatt megverte a császáriakat. Ezután 1594-ig a töröknek fizetett adót a város. A város középkori német voltát bizonyítják a fennmaradt családnevek és a bányászattal kapcsolatos földrajzi és egyéb elnevezések. Valószínűleg a szomszéd vármegyékből, elsősorban Tornából és Szepesből érkeztek. Később lélekszámuk tovább nőtt, ekkor már egyenesen német földről érkező betelepülők is csatlakozhattak hozzájuk, továbbá osztrák, morva és lengyel területekről érkezettek is, valamint egy-egy görög és olasz. A jövevények többsége iparos és kereskedő volt, ugyanis e területek itt komoly fejlődésnek indultak. Különösen a csapó, szűrszabó és csizmadia ipar virágzott, az iparosok pesti, debreceni vásárokba is eljártak áruikkal. A bányászat ellenben folyamatosan hanyatlott. Némi magyarság már élt a városban a középkorban is, de főleg a török elől menekülő beköltözőkkel emelkedett meg a 16. században. A reformációnak is volt szerepe a megmagyarosodásban, a fő lökést azonban a magyar városokkal bonyolódó egyre nagyobb mérvű forgalom adta meg. Ez mindenekelőtt a német eredetű lakosság folyamatos magyarrá válását jelentette, és a beköltözések később kisebb szerepet játszottak. A szlávság (szlovákok, rutének) a 16. században tűnik fel, bár 1574-ben még városi rendelet tiltja befogadásukat, később azonban már felvették őket a polgárok közé és így a 18. század végére szlávok száma jóval meghaladta a németekét. Egységes réteget azonban nem alkottak, mert különböző vidékekről érkeztek és városi lakosság életmódjába beilleszkedve megmagyarosodásuk gyorsan végbement. A népességben a 18. századra nagy szerepet játszottak a részben jövevény, részben a polgárságból kikerülő nemesek is, akiknek egy része ugyancsak iparral foglalkoztak. A város fejlődését visszavetette a szüntelen török veszély, a hadjáratok miatti porcióadók és a pestisjárványok is. Ugyanakkor Rozsnyó kiemelkedő kultúrájáról tanúskodnak a jelentős építészeti emlékek (főtér, templomok), az iskolakultúra, a szerteágazó céhélet is. A védművek nélküli várost a török többször kirabolta, így 1556-ban, 1573-ben és 1584-ben. 1644-45-ben pestisjárvány pusztított, 1645-ben jezsuiták telepedtek itt meg. 1610-ból maradt fenn Rozsnyó legkorábbi pecsétje a város címerével. A város a Wesselényi-féle összeesküvés alatt több izben volt országos összejövetelek színhelye, 1646-ban hat felső-magyarországi vármegye gyűlésezett itt. 1670-ben a rozsnyói jezsuiták kérésére Korponáról horvát katonaság jött a városba, ekkor szerezték vissza a katolikusok a templomot a protestánsoktól. 1685. február 15-én itt szenvedett vereséget Thököly Imre Doria császári ezredestől. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1706-ban II. Rákóczi Ferenc Rozsnyóról kormányozta a fennhatósága alatt lévő országrészeket. 1710-ben a pestisjárvány májustól augusztusig 2025 halálos áldozatot követelt. A 18. századra az 1630-ban még túlnyomórészt németek lakta város szinte teljesen magyar nyelvűvé vált. 1776-ban a várost tűzvész pusztította. 1776-tól római katolikus püspöki székhely, „szabadalmas püspöki bányaváros“ ranggal. Szabad királyi várossá azonban nem sikerült emelkednie. 1831-ben a kolerajárvány követelt sok áldozatot Rozsnyón. 1849-ben itt maradt legtovább forgalomban a Kossuth-bankó, melynek forgalomból történő kivonása hatalmas károkat okozott a város lakosságának. 1876-tól Rozsnyó rendezett tanácsú város rangjára emelkedett. A vasipar a 19. században is az ország legjelentősebb iparvidékei közé emelte, ugyanakkor Rozsnyó a kisiparosok városa is volt – híresek voltak mézeskalácsosai, szabói, posztókészítői és tímárai. A város környékén kibányászott érceket a közeli vasgyárak dolgozták fel a Sajó mentén. 1867 után megalakult a Rima-murányi Rt. bányatelepe Rozsnyóbányán. A város élén 1872-ig főbíró, ettől kezdve polgármester állt. A 19. század végén jelentékeny szerepet játszott a város életében a sokat jótékonykodó gróf Andrássy Dénesné Hablawetz Franciska, akinek a szobra ma a főtéren áll. 1874. május 1-jén megnyitották a Rozsnyó-Bánréve vasútvonalat, melyet Dobsináig meghosszabbítottak és ezzel a város rácsatlakozott az ország vasúthálózatára. 1903-ban megnyílt a Rozsnyói Városi Múzeum, 1912-ben Bányászati és Kohászati Múzeumot létesítettek itt (1943-ban a két intézményt egyesítették). 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásának székhelye volt. 1918 őszén cseh legionáriusok foglalták el, de 1919 májusában a Tanácsköztársaság csapatai rövid időre visszafoglalták. 1919-ben a város főterén álló, 1907-ben állított Kossuth-szobrot a bevonuló megszállók ledöntötték, ez megismétlődött 1945-ben is. Több évtizedes múltra visszatekintő premontrei gimnáziumát és evangélikus gimnáziumát 1919-ben egyaránt felszámolták, az újonnan létrehozott szlovák gimnázium magyar tagozata 1926-ig működhetett. A Csehszlovákiához csatolt városból tömegesen költöztek el a magyarok (elsősorban a tisztviselők, hivatalnokok), helyükre csehek és szlovákök költöztek, akik 1930-ra már a lakosság több mint egyharmadát alkották. Az első köztársaság idején a városban jelentős volt a munkásmozgalom, a CSKP egyik legfontosabb bázisa Rozsnyón és környékén volt. 1938. november 8-án bevonult Horthy hadserege Rozsnyóra és egészen 1945-ig a város ismét Magyarországhoz tartozott (megyei városként). Az újonnan meghúzott magyar-szlovák határ a város közelében, Betlérnél és az Ökörhegyen (mely Észak-Erdély visszacsatolásáig Magyarország legmagasabb pontja lett) húzódott. 1944 júniusában a város számottevő zsidó közösségét (1938-ban 445 fő volt izraelita vallású) koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan csak kevesen tértek vissza. 1945. január 23-án a IV. Román Hadsereg foglalta el a várost. 1945 után a Csehszlovákiához visszacsatolt város magyar lakosságának nagy részét kitelepítették, mintegy felük reszlovakizált. A 20. század második felében a város gyors növekedésnek indult, modernizálták és felfejlesztették a vasércbányászatot, élelmiszeripari üzemek és textilgyár (Tatrasvit) létesült. 1955-ben megépült a várost Tornán át Kassával összekötő vasútvonal és az új pályaudvar is. 1953–60 között magyar pedagógiai iskolája is volt a városnak. 1960-ban Csucsomot és Sajóházát, 1976-ban pedig Berzétét, Berzétekőröst és Jólészt is Rozsnyóhoz csatolták, 1990-ben azonban Sajóháza kivételével valamennyi község ismét önállósult, Rozsnyó pedig korábbi területének felére csökkent. A rendszerváltás után a bányászat is megszűnt a városban.

Mai jelentősége

Rozsnyó Gömör keleti részének gazdasági és kulturális központja. Korábban nagy jelentőségű bányászata mára megszűnt, textil- és élelmiszeripara van, mezőgazdasági gépgyára (Agrostroj) ma Berzéte területén fekszik. Jelentős idegenforgalma is. Két magyar alapiskolája (Fábry Zoltán Alapiskola, Református Egyházi Alapiskola) és kétnyelvű, szlovák-magyar tanítási nyelvű gimnáziuma van, Egészségügyi Szakközépiskolájában is folyik magyar nyelvű oktatás. Ezeken kívül négy szlovák alapiskola és kereskedelmi akadémia is működik a városban. Bányászati múzeuma 1943-ban alakult. A város gazdag műemlékekben: négyzet alakú, a 16. században kialakult főterén található az 1658-87 között barokk stílusban épült ún. Diáktemplom és a vele egybépült Tűztorony, a ferencesek 1733-ban emelt barokk temploma és kolostora, az 1778-ban emelt barokk-klasszicista püspöki palota, az 1810-ben épült empire stílusú régi városháza, valamint a késő reneszánsz stílusú kamaraház 17. századi épülete. Evangélikus temploma 1784–86-ban empire, református temploma pedig 1905-ben neogótikus stílusban épült. A főtéren található Andrássy Franciska mellszobra, Kossuth Lajos eredetileg szintén a főtéren álló szobrát 2004-ben a Bányászati Múzeum közelében állították fel újra.

Emlékhelyek és hírességek

Szomszédos települések

ünnepi
img_4281.jpg
2019. december 5., 17:00

Karácsony a Rozsnyói Bányászati Múzeumban

A múzeum egy megosztós játékot is indított a közösségi hálón  hogy további látogatókat vonzzon az intézménybe.