Rimasimonyi

A község a Gömöri-medence déli részén, a Rima folyó jobb partján fekszik, Rimaszombattól 17 km-re, Feledtől 5 km-re délkeletre, Rimaszécstől 11 km-re keletre. Mellékút köti össze Serkén (2,5 km) keresztül Feleddel, Dobócán (4 km) át Nemesmartonfalával (6 km), valamint Gesztetén (5,5 km) át Almággyal (18 km). Mellékút köti össze a szomszédos Darnyával (1 km). Határa túlnyomórészt mezőgazdaságilag művelt terület, erdeje nincs. Nyugatról Serke, délről Darnya, délkeletről Harmac, északkeletről pedig Dobóca községekkel határos.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához (korábban Rimaszécsi járás) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Feledi járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Feledi járás). 1910-21 között határának egy részét (46 hektárt) Dobócához csatolták, 1921-38 között területe további 5 hektárral csökkent (7,88 km²-ről 7,83 km²-re).

1910-ben 584, 1921-ben 607, 1938-ban pedig 538, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1991-2011 között lakosságszáma egyötödével nőtt (467 főről 571-re). Lakosságának többsége ma is magyar nemzetiségű (55,9 %, a magyar anyanyelvűek aránya 88,6 %). A lakosság 27 %-a roma nemzetiségű (a rimasimonyi, főként magyar anyanyelvű romák szinte valamennyien roma nemzetiségűnek vallották magát), a szlovákok aránya 1991-2011 között 5,8 %-ról 11,9 %-ra nőtt. A hagyományosan református faluban (1921-benmég a reformátusok alkották a lakosság 68,2 %-át, a római katolikusok 27,2 %-át) mára a római katolikusok a lakosság kétharmadát (66,2 %), a reformátusok aránya 19,1 %-ra csökkent.

A település a 12. században keletkezett, első írásos említése 1221-ben „Simon” alakban történt. 1374-ben „Symoni” néven szerepel korabeli forrásban. A Lórántffy család birtoka volt, majd a 17. század közepéig a Rákócziaké. A 18. században a Vass és más családok birtoka. A 16. és 17. században birtokosai gyakran változtak, a török hódoltság a 17. század elejére a harmadára csökkentette jobbágyainak számát. Sokakat rabságba hurcoltak és a magas adók és robot nyomorba döntötte a lakosságot. 1710-ben és 1740-ben pestis pusztított. 1718-ban a korábbi 30-40 jobbágytelkes faluban alig 8 telkes parasztot írtak össze. 1773-ra érte el eredeti létszámát. Lakossága földesurát követve a 17. században református hitre tért. 1707-ből származik az első forrás iskolájáról. 1828-ban 65 házában 521 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott, 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott.

A községben 1–4. évfolyamos magyar tanítási nyelvű alapiskola és magyar óvoda található. Református temploma régebbi alapokon barokk-klasszicista stílusban épült 1790-ben, a klasszicista Bíró-kúria a 19. század első felében épült.