Rakottyás

A község a Gömöri-medence és a Balog-völgy középső részén, a Vályi-dombság délnyugati lábánál fekszik, a Balog-patak bal partjának közelében, Bátkától 2,5 km-re északkeletre, Vámosbalogtól 9 km-re délkeletre. Mellékút köti össze Uzapanyittal (4 km) és a 16-os főút érintésével Dúlházával (2,5 km). Határa dombos, 175-265 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő terület (legmagasabb pontja a Monál-hegy, 265 m), mintegy negyedrészben erdővel borított terület. Délről Bátka, nyugatról Balogtamási, északról Uzapanyit, északkeletről Gömörmihályfalva, keletről Kálosa községekkel határos. Déli határának egy részét a 16-os (Rimaszombat-Tornalja szakasz) főút vonala alkotja.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához (korábban Rimaszécsi járás) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Feledi járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Feledi járás). 1950 után területének 3,5 %-át elveszítette (8,67 km²-ről 8,37 km²-re csökkent), amikor határának egy részét Bátkához csatolták. 1964-1990 között Uzapanyithoz tartozott.

1910-ben és 1921-ben egyaránt 321, 1938-ban 351, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A 20. század második felében (1938-2001 között) lakosságának egyharmadát elveszítette, 2001-2011 között ez a folyamat megfordult és 33,2 %-os lakosságszámnövekedés váltotta fel (10 év alatt 238 főről 317-re nőtt). A lakosság többsége (57,4 %) 2011-ben is magyar nemzetiségű (a magyar anyanyelvűek aránya 89,9 %), a romák aránya 27,4 %, a szlovákoké 15,1 % volt. A lakosság több mint fele (53,4 %) a roma etnikumhoz tartozik. A lakosság többsége (62,5 %) református vallású, a római katolikusok aránya 27,4 %.

A 15. század közepén alakult ki a település, 1451-ben a Góbisházi-család birtokaként említik először, a bátkai várföld területéből vált ki. Lakossága a kezdetektől magyar volt, a 16. században református hitre tért. Kuriális falu volt, csekély számú nemesi család birtoka. 1524 után a Derencsényi-család, mint nagybirtokos és idegen kisnemesek szereztek itt birtokot, a lakosság nagyobb részét azonban zsellérek tették ki. 1728-ban egyetlen nemesi kúriát említenek a faluban. A 19. században a Beélik és a Bornemisza-családok birtokolták, a 20. század elején Bornemisza Istvánnak és Lászlónak és Máriássy Andornak volt itt nagyobb birtoka. A Beélik-kastélyt (később Szalvendy-kastély) a 19. században klasszicista stílusban építették, az 1970-as években lebontották. Lakossága nagyrészt mezőgazdasággal foglalkozott. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1964-90 között Uzapanyithoz csatolták. Magyar kisiskoláját (épületét 1911-ben emelték) 1975-ben szüntették meg. Határában több egykori falu található, melyek még a 20. század elején is pusztaként fennálltak, mára a közvetlenül a főút mellett elterülő Góbisháza kivételével valamennyi elpusztult, egyetlen épületük sem maradt fent: Centeházát a Cente-család feltehetően a 14. században alapította, nemesi kúriájuk körül jött létre a település. Nemesi jellege mindvégig megmaradt. A 18. század első felében már csak egy-két család lakta, később nemesi majorrá alakult át. Góbisházát a Góbis-család a 14. század elején alapította, apró nemesi falu volt, kizárólag a névadó család lakta, sem jobbágy-, sem parasztföldjei nem voltak. A török hódoltság idején és a Góbisok kihalásával pusztává vált, új birtokosai, a Derencsényiek nem népesítették be. Kápolnát (Kápolnapuszta) 1263-ban kapta a királyi vívó, Heristol adományként, aki Szent Mihálynak szentelt templomot alapított itt, melyet Hiristalkápolnájaként, majd Kápolnaként emlegettek. A templom körül magyar lakosságú falu jött létre, mely a környező nemesi községek templomos falva lett. A 16. század végén, a török betörések során pusztult el, soha többé nem népesült be, a 17. század végére már erdő és cserje borította az egykori falu területét. Temploma pusztatemplomként még sokáig fennmaradt, egy forrás beszámol arról, hogy 1864-ben Rakottyás lakosai innen hordtak téglát építkezéseikhez. Vaskapu (Vaskapupuszta) Ablonc határából vált ki 1343-ban, amikor Ablonczi Mikó két leánya természetbeni leánynegyed fejében megkapták. Tőlük származott a Vaskapui (majd Vas-) család, amely kuriális helységként alapította Vaskaput, melyben kizárólag a névadó nemzetség családjai laktak. A török megjelenése után lakosai elmenekültek, 1567-ben már lakatlan. Kutya (Kutyaipuszta) a 13. század közepe táján keletkezett, írásos források 1343-ban említik először. Lakossága a gömöri királyi várnak vadász-szolgálattal tartozott. Később a Kutyai-család kapja adományként és birtokolja a 15. század elejéig. Mindvégig nemesi falu, egyetlen kúriából állt. Az erdős, földművelésre kevéssé alkalmas vidéken fekvő falu még a török ideérkezése előtt elnéptelenedett. Területe később az Ablonczy-, Forgon-, Vass-család birtoka, 1733-ban a Szentmiklóssy-családot emltik birtokosként.

Református temploma az 1921-ben romba dőlt régi templom helyén 1969–71 között épült.