Örös
A község a Bodrogköz középső részén, a Nagy-Karcsa és a Kis-Karcsa (egykori folyóágak) között fekszik, Királyhelmectől 16 km-re délnyugatra, Sátoraljaújhelytől 23 km-re délkeletre. Érinti a Nagykövesdet (6 km) Nagygéresen (4,5 km) keresztül Királyhelmeccel összekötő országút. Határán keresztülhalad a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal, de megállóhelye nincs. Nyugatról Nagykövesd, északról Szomotor, északkeletről (rövid szakaszon) Kisgéres, keletről Nagygéres, délről pedig Pácin és Nagyrozvágy községekkel határos. Déli határa, melyet a Kis- és Nagy-Karcsa alkotnak, államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között.
A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). 1920-ban határának egy kis részét (Gaz-határrész) elvesztette, területe ezzel 4,4 %-al, 17,48 km²-ről 16,71 km²-re csökkent.
1910-ben 742, 1921-ben 668, 1938-ban pedig 783, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Túlnyomó magyar többségét (1991-ben 94,2 %, 2011-ben 91,3 %) napjainkig megőrizte, bár a szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között 5,5 %-ról 7,8 %-ra emelkedett). Az 1991-2011 közötti időszakban népessége 7,8 %-al csökkent (708 főről 653-ra). A lakosság 66,8 %-a református, 24,5 %-a pedig római katolikus vallású.
A falu királyi szolgálatban állt határőrök falujaként keletkezett. 1310-ben "Wrus" néven említik először, ekkor lett tulajdonosa Imreghy Dénes. 15. században a Kistárkányiaké, majd a Fogas és a Boda család birtoka. Később több birtokosa is volt, így a 15. század végén öt, a 16. század végén hat társtulajdonosa volt. 1572-ben Ibrányi Ferencnek volt itt udvarháza. 1557-ben 4 és fél porta után adózott. 1663-ban pestisjárvány, 1690-ben pedig árvíz pusztította a községet. 1715-ben 21 háztartása volt. 1787-ben 40 házában 255 lakos élt. 1828-ban 71 háza és 526 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1831-ben számos lakosa vesztette életét a kolerajárványban. Református temploma 1841-ben leégett; teljes újjáépítésére 1877-ben került sor. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. A trianoni határ megvonásával határközséggé vált. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. Határában található Gerepsepuszta (vagy Gerebcsepuszta), melynek helyén a 16. századig Gerepse település feküdt, ma fontos régészeti lelőhely. Neve először 1254-ből ismert, amikor a Guth-Keled nembeli István, szlavón bán megvette a Csák nembeli Jánostól. A 14. században előbb az Imreghieké volt, majd Konrád fiaié. 1400-ban a Kistárkányiaké – innen származik a Gerepsey család is. A 15. században előbb a Tárkányiak és a Szerdahelyiek osztoztak rajta, majd Serédy Gáspár és Boda István. A falu neve a 17. századbeli összeírásokban már nem szerepel, mert időközben elnéptelenedett. Feltételezhető, hogy lakosai a közeli Örösbe és Nagykövesdre költöztek. Ekkorra már pusztává lett, birtokosai pedig a leleszi prépostság, a Csákyak és mások voltak. Emlékét ma már csak egy dűlőnév őrzi a Karcsa közelében. Gerepse templomos hely volt, mert már a pápai tizedszedők 1332 és 1337 között említik Szent Máriának szentelt templomát és Gergely nevű papját. Helyéről, kinézetéről semmit sem tudunk, sorsáról is csak annyit, hogy 1433-ban mint plébániatemplom búcsút kapott. Az egykori templom nevét őrzi a Templom-homok határnév.
A községben magyar nevelési nyelvű óvoda található. Református temploma 1803-ban klasszicista, római katolikus temploma 1968-ban archaizáló stílusban épült. A határában található Gerebcsepuszta a 16. században elpusztult egykori település, ma fontos régészeti lelőhely.
