Nyitranagykér

A község a Kisalföld északi peremén, a Nyitrai-hátság és az Alsó-Nyitramente kistájak találkozásánál fekszik, a Kis-Nyitra patak partján, Érsekújvártól 24 km-re északra, Nyitrától 17 km-re délre, Verebélytől 18 km-re délnyugatra. Elődközségei, Nyitranagykér és Nyitrakiskér teljesen egybeépültek. A községen áthalad a 64-es főút Érsekújvárt és Nyitrát összekötő szakasza, megállóhely a Nyitra-Érsekújvár vasútvonalon. Délről Komjáti, nyugatról Dögös, északnyugatról Tarány, északról Berencs, északkeletről Nagycétény, keletről pedig Nyitraszőlős községekkel határos. Keleti határának egy részét a Nyitra-folyó alkotja.

A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. 1942-ben alakult Nyitranagykér és Nyitrakiskér kisközségek egyesítésével. Elődközségei (Nagykér nagyközségként, Kiskér kisközségként) 1920-ig Nyitra vármegye Érsekújvári járásához tartoztak, majd Csehszlovákiához csatolásuk után is az Ěrsekújvári járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták őket Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Érsekújvári járás) és a magyar közigazgatásban egyesítették őket Nyitrakér néven, az egyesített község egyben nagyközségi rangot kapott. Ebben az időszakban egyben határközség is volt: északi és nyugati határa államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között. Csehszlovákiához történő visszacsatolása után végig a (változó területű) Érsekújvári járáshoz tartozott. A község két kataszteri területre oszlik, melyek megfelelnek az elődközségek területének és az elmúlt száz év során nem változtak: Nyitranagykér (21,93 km², a községterület 92,8 %-a) és Nyitrakiskér (1,71 km², 7,2 %).

A község a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik, szigetszerűen szlováklakta települések közé ékelődve, a zoboraljai magyar nyelvsziget legdélebbi községe. Elődközségeinek 1910-ben 2188, 1921-ben 2390, 1939-ben pedig 2764, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosuk volt. A község 1980-ban volt a legnépesebb, ekkor 3562 lakosa volt, azóta folyamatos a csökkenés, melynek mértéke 1991-2011 között 12,5 % volt. A község ma is magyar többségű (54,3 %), a szlovákok aránya az asszimiláció eredményeként 1991-2001 között 30,7 %-ról 43,8 %-ra nőtt. A lakosság túlnyomó többsége (93,8 %) római katolikus vallású. 1880-ban még 109 zsidó lakosa is volt, számik 1921-re 28-ra csökkent. 2011-ben 3008 lakosa volt, melynek 89,3 %-a (2687 fő) élt Nagykéren, 10,7 %-a (321 fő) pedig Kiskéren. Egyetlen lakott külterületi része a Nagykér kataszteréhez tartozó Virágoshalom (Ružový dvor) volt, ahol 48 állandó lakos élt.

Már a 11. században állt Szent Kelemen tiszteletére szentelt temploma, mely a tatárjárás idején pusztulhatott el. A települést 1113-ban Könyves Kálmán király oklevelében Keer néven említik először. 1156-ban Ker, 1222-ben Ker, 1269-ben Keer alakban említik az oklevelek. Neve a magyar Kér törzsnévből származik, amelynek szállásterülete lehetett. Első birtokosa a zobori bencés apátság volt. A települést és templomát a tatárjárás elpusztította, de 1332-ben már állt az új templom. 1349-től a falu az esztergomi érsekség birtoka,[3] mely egy részét egyházi nemeseknek adta. A 17. század elejétől gyors fejlődésen ment keresztül, kiváltságokat és vásártartási jogot kapott. 1663 és 1685 között török uralom alatt állt. Lakói közül sokan elmenekültek, mások elestek. A török kiűzése után megkezdődött újratelepítése, azonban korábbi kiváltságait már nem kapta vissza. 1690-ben, 5 évvel a török kiűzése után 320-an lakták. 1720-ban 25 adózó háztartása volt. 1787-ben 174 ház állt a községben. Lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, állattartással foglalkoztak. 1816-ból ismert a Nagykér melletti Nyitra szakasz folyószabályozási térképe, melyen vizimalom is látható. Erzsébet királyné halála után emlékére a faluban 130 nyárfát ültettek. Népiskolájáról az első forrás 1869-ből számol be. Legrégebbi fennmaradt réz pecsétnyomója 1671-ből származik. A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Érsekújvári járásához tartozott. 1942-ben Nyitranagykért és Nyitrakiskért Nyitrakér néven egyesítették. 1944. március 27-én a harcok következtében a Nyitra hídjai megsemmisültek. 1945 után a kitelepítések Nagykér magyarságát is sújtották. 1948-ban a község szlovák neve Milanovce lett. Termelőszövetkezete 1949-ben alakult. 1965-ben új iskolaépület létesült, az 1927-ben átadott régi iskola épülete ma a községi hivatalnak ad otthont. 1989-ben visszakapta korábbi szlovák nevét.

A községben magyar és szlovák alapiskola, valamint óvoda működik. Szőlőtermesztéséről és bortermeléséről ismert. Római katolikus temploma 13. századi alapokon épült 1734-ben. Szentháromságnak szentelt kápolnáját 1793-ban emelték barokk stílusban. Gazdag régészeti lelőhely, a faluban az 1956–57-ben végzett ásatások során 2. századi római őrállomás maradványait és egy 10–11. századi magyar köznépi temető 26 sírját tárták fel.