Néver
Néver a Zoboralja kistáj (Zsitvamenti-hátság) keleti részén, a Tríbecs-hegység déli előterében, a Dervence-patak (Drevenica) partján fekszik, 175 méteres tengerszint feletti magasságban, Nyitrától 18 km-re keletre, Aranyosmaróttól 10 km-re nyugatra. Határa 165-220 méteres magasságban fekvő, enyhén hullámzó dombvidék, csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület, erdeje és külterületi lakott helye nincs. Nyugatról Gímes, délről és délkeletről Bélád (Pusztahatár és Csekénypuszta katasztere), keletről Szelezsény, északról pedig Barslédec községekkel határos. Nyugati határa 1881-1920 között Bars és Nyitra vármegyék határát alkotta (ma is járáshatár). A falut érinti a 65-ös főút Nyitra és Aranyosmarót közötti szakasza, az 1661-es út Szelezsény (6 km) és Gímes (4 km), az 1610-es út pedig Barslédec (3,5 km) felé teremt összeköttetést. A barslédeci vasútállomás (az 1938-ban megépült Izbég-Aranyosmarót vasútvonalon) a falu központjától 2 km-re északra, a barslédeci úton található.
A Nyitrai kerülethez és az Aranyosmaróti járáshoz (1996. július 23. óta) tartozó község. 1881-ben az addig Bars és Nyitra vármegyék között megosztott falut (a határt évszázadokon át a Dervence-patak alkotta) teljes egészében Bars vármegyéhez csatolták. 1920-ig kisközségként Bars vármegye Aranyosmaróti járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig az Aranyosmaróti, 1960-1996 között a Nyitrai járáshoz. 1938-45 között a Szlovák Államhoz csatolták (Nyitra megye, Aranyosmaróti járás). 1951-ben határának több mint felét elveszítette (területe 12,33 km²-ről 5,96 km²-re csökkent), amikor a korábban Néverhez tartozó Pusztahatár önálló községgé alakult (1960-tól Bélád része).
Néver a zoboraljai magyar nyelvszigethez keletről csatlakozó, a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 20. század elején még vegyes szlovák-magyar, mára túlnyomórészt szlovák nemzetiségű (2011-ben 89,6 %) község. Az egykori kisnemesi faluban a 18. századtól került többségbe a szlovákság. 1910-ben még a lakosság több mint egyharmada (35,9 %), 1921-ben már csak 7 százaléka vallotta magát magyarnak. 2011-ben a lakosság mintegy négyötöde (1921-ben még 97,4 %-a) volt római katolikus vallású. 1970-1991 között népessége 14,3 %-kal csökkent (769 főről 659-re), 1991-2011 között azonban stabilan alakult a lakosság száma (2001-ben 662, 2011-ben 670 lakosa volt).
A falu első írásos említése 1156-ból ered, amikor „Neuerci” néven szerepelt. Neve szláv személynévi eredetű (jelentése „hitetlen”). Első templomáról már a 12. századból tudomásunk van. 1275-ben Neuir, 1295-ben Neuer, 1372-pedig Newery formában említik az okiratok. A középkorban az esztergomi érsekség birtoka volt (királyi hálóhordozók lakták), később a verebélyi és szentgyörgyi érseki székhez tartozó kisnemesi falu. 1571-73-ban hat nemesi kúriája és 20 portája volt. 1720-ban 15 adózó portája volt. Kastélyát a 17. század utolsó negyedében Panni Török Zsigmond verebélyszéki alispán építtette, 1717-től a Tolvay-, majd a Bacskády- és a Matthyasovszky-család birtokában volt. 1828-ban 65 háza és 420 lakosa volt. A Pereszlényi-kúria 1838-ban épült. 1881-ig a Dervence jobb partján elterülő falurész Nyitra, a bal parti pedig Bars vármegyéhez tartozott, ekkor az egész falut Barshoz csatolták. Az egyesítés előtt, 1880-ban a nyitrai falurészben (Fintapusztával és Pusztahatárral együtt) 41 ház állt 423 lakossal, a barsi részben pedig 12 ház 112 lakossal. 1920-tól Csehszlovákiához, 1939-45 között a Szlovák Államhoz tartozott. 1938-ban megépült az Izbég-Aranyosmarót vasútvonal, ezzel a község vasúti összeköttetéshez jutott (2003-ban megszűnt a személyforgalom). 1942-ben szabályozták a Dervence medrét. Mezőgazdasági szövetkezete 1950-ben alakult. 1951-ben Pusztahatár önállósulásával a község határa a felére csökkent. A 20. század második felében a Lédeci és a Béládi utcákban új házsorok épültek, 1975-ben 204 háza közül 97 volt új építésű.
A mezőgazdasági jellegű községben szlovák nevelési nyelvű óvoda található. Szent Istvánnak szentelt római katolikus temploma 1760-1772 között épült barokk-klasszicista stílusban. Kastélya a 17. század végén reneszánsz stílusban épült, 1820-ban klasszicista stílusban átalakították. Jelenleg romos állapotban van.
