Nemesmartonfala
A község a Gömöri-medence középső részén fekszik, a Rima-folyó bal partjának közelében, a folyó teraszán, a Tehány-patak mentén Rimaszombattól 16 km-re délkeletre, Feledtől 10 km-re keletre, Rimaszécstől 5 km-re nyugatra. a Fülek-Bánréve vasútvonal mentén. Áthalad rajta az 571-es (Fülek-Sajószentkirály) út, mellékút köti össze Dobócán (1,5 km) keresztül Rimasimonyival (6 km). Délnyugatról Dobóca, nyugatról Gernyőpuszta (Bottovo), keletről Kacagópuszta (Orávka), délkeletről (rövid szakaszon) Rimaszécs, délről pedig Harmac községekkel határos.
A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához (korábban Rimaszécsi járás) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Feledi járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Feledi járás). 1910/38-hoz képest (3,73 km²) területe 5 hektárral gyarapodott (3,78 km²).
1910-ben 278, 1921-ben 256, 1938-ban pedig 201, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Népessége a 21. század elejére kicserélődött, mára túlnyomó többségét (főként magyar nemzetiségű) romák alkotják (70,9 %). 1991-2001 között népessége még csökkent, 2001-2011 között azonban már 15,6 %-os lakosságszámnövekedés figyelhető meg (199 főről 230-ra). A magyar nemzetiségűek aránya 1991-2011 között 95,8 %-ról 55,2 %-ra csökkent, a szlovákoké 2,8 %-ról 17,4 %-ra növekedett (ugyanakkor a túlnyomó többség - 79,6 % - továbbra is magyar anyanyelvű). 2001-ben a lakosság 15,6 %-a, 2011-ben 20,9 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek. A falu eredetileg református többségű volt (1921-ben 77,3 %), 2011-ben a lakosság 36,1 %-a volt római katolikus, 17 %-a pedig református vallású. Kiugróan magas a vallási hovatartozásukról nem nyilatkozók aránya (34,8 %).
Valószínűleg a 13. század végén alakult ki, eredetileg valószíníleg a Jenő-törzstöredék szállásterületéhez tartozott. A rimavölgyi honfoglaló magyarság alapítása, a középkortól kezdve végig magyar lakossággal. 1427-ben az adóösszeírásban „Martonfalua” néven említik először, ekkor a Jeneyek 14 portát bírtak a településen. A középkorban temploma is volt. 1566-ban a törökök pusztították el, majd Thököly hadai (1683-tól hosszú ideig puszta, 1720-ban mindössze 3 zsellércsalád lakta). Lakossága a 16. században református hitre tért, a pozsonyi rendkívüli törvényszék 1674-ben név nélkül idézte meg a református lelkészt, mert a gyülekezet nem adta ki a nevét. Miután a szomszédos Dobócáról 1747-ben elüldözték a reformátusokat, a nép Martonfalvába református tanítót hozott. 1773-ban 13 jobbágy és 5 zsellércsalád élt itt. 1828-ban 51 háza és 351 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. A település híres szülöttei Csizi János református lelkész, költő, Friedrich Endre tanár, történetíró, a Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Paedagogiai Társaság tagja, pedagógiai és történeti művek szerzője. A községnek 1899-ig Martonfalva volt a hivatalos neve, "nemes" előtagját az alapján kapta, hogy lakosainak többsége a 18. századtól kezdve kisnemes volt. A település 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott, majd 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz csatolták. A 20. század végére lakossága kicserélődött és a falu roma többségűvé vált.
Református temploma 1760-ban épült barokk-klasszicista stílusban. A falutól északra, a Tehány-patakon épült nemesmartonfalai víztározó értékes vízi és mocsári állatvilágát 1988-ban védetté nyilvánították.
