Nána

Nána az Alsó-Garammentén, a Garam jobb partjának közelében fekszik, a Párkányt Zselízzel összekötő 76-os főút mentén, Párkány központjától 2,5 km-re északnyugatra. A várostól a Pozsony-Budapest vasútvonal választja el, maga a párkányi vasútállomás is Nána területére esik, erre utal korábbi elnevezése is ("Párkánynána"). 2 kilométer hosszú mellékút teremt közvetlen összeköttetést a párkányi vasútállomással. Délkeletről Párkány, keletről Garamkövesd, északkeletről Kicsind, északról és északnyugatról Kőhídgyarmat, délnyugatról pedig Ebed községekkel határos. Keleti határának egy részét a Garam-folyó alkotja, ez egyben a történelmi Esztergom és Hont vármegye határa is. Délkeleti határának egy részét a Párkány-Garamkövesd közötti országút alkotja, Párkánnyal közös határa a vasútvonallal párhuzamosan annak déli oldalán húzódik. Nyugaton határa egészen a Bélai-dombok lábáig nyúlik, ahol a falu szőlői is találhatóak (Hegyfarok).

A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Párkányi járáshoz, annak megszüntetése után pedig az Érsekújvári járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Esztergom vármegye, Párkányi járás) és nagyközségi rangot kapott. 1960-1990 között Párkányhoz tartozott. Területe 1990-ben 1,12 km²-el (6,7 %) gyarapodott (16,83 km²-ről 17,95 km²-re), amikor Párkánynak a vasútvonaltól északra eső határrészét Nánához csatolták.

1910-ben 1115, 1921-ben 1232, 1939-ben pedig 1426, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 1991-2011 között 4,1 %-al növekedett lakosságszáma (1133 főről 1180-ra), ezzel párhuzamosan a szlovák nemzetiségűek aránya 16,3 %-ról 22,5 %-ra nőtt a túlnyomórészt magyarok (70,4 %) lakta községben. A lakosság 72 %-a római katolikus vallású.

1157-ben II. Géza királynak abban az oklevelében említik először, melyben az esztergomi érsekségnek sóvám szedésére jogot adományoz. A 14. századig a Nána-Beszter család, 1347-től az esztergomi káptalan birtoka. A 16. században a Nyáry család is birtokos a községben. 1530-ban a török támadása következtében a falu elnéptelenedett s a 150 éves török uralom után a falut szerbekkel telepítették újra, akik azonban néhány generáció után teljesen magyar ajkúvá váltak. A 18. században a káptalan uradalmi majort létesített a területén, mely később faluvá növekedett. 1715-ben 12 háztartása volt, 1755-ban 105 volt a lakosok száma. 1787-ben 35 házában 275 lakos élt. 1828-ban 43 háza és 399 lakosa volt, akik mezőgazdasággal foglalkoztak. 1900-ban téglagyárat alapítottak a községben. A trianoni békeszerződésig Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott. 1960-ban közigazgatásilag Párkányhoz csatolták, 1990 óta újra önálló község.

A községben magyar alapiskola és óvoda működik. Szent Vendelnek szentelt katolikus temploma 1791-ben egy barokk kápolna átalakításával épült. A korábban nagy jelentőségű állami gazdaság megszűnt, akárcsak a község határában található laktanya, melynek helyén ipari parkot alakítottak ki. Szőlőtermesztése és bortermelése (Hegyfarok) is számottevő.