Nagyudvarnok
A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz középső részén fekszik, Dunaszerdahelytől 3 km-re északkeletre. Keresztülhalad rajta a Dunaszerdahelyt Galántával (26 km) összekötő 507-es út, mellékutak kötik össze Kisudvarnokkal (1,5 km), Csallóközkürttel (4,5 km) és Hegyétével (3 km). Nyugatról Kisudvarnokkal, északról Dunatőkéssel, keletről Csallóközkürttel, délről Hegyétével, délnyugatról pedig Dunaszerdahellyel határos. Déli határáank nagy részét a Dunaszerdahelyt Vásárúttal összekötő országút alkotja.
A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi (Alsócsallóközi) járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Dunaszerdahelyi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Dunaszerdahelyi járás). Területe (7,99 km²) nem változott az elmúlt száz év során. 1960-1990 között egyesítették Kisudvarnokkal "Dvorníky na Ostrove" ("Csallóközudvarnok") néven.
Az elmúlt száz év során (1910-2011 között) a község lakosságszáma több mint két és félszeresére duzzadt. 1991-2011 között (elsősorban 2001 után) ugrásszerű növekedés jellemző (43,2 %-os népességnövekedés húsz év alatt), elsősorban a parcellázás, bérlakásépítés és Dunaszerdahely közelsége által kiváltott beköltözés révén. 2001-2011 között a szlovákok arányszáma megháromszorozódott és 12,3 %-ra nőtt. A községben népes roma közösség is él (13,4 %), a roma nemzetiségűek aránya 7,7 %. A lakosság túlnyomó többsége (84,6 %) római katolikus vallású.
Több szerző szerint valahol a község határában állhatott a vármegyék kialakulása előtti időkben már létezett, de azóta már elpusztult Szolgagyőr vára, a legkorábbi magyar közigazgatási egységekként létrehozott várispánságok egyike, mely először egy 1399-ben kelt oklevélben szerepel Zolga Gyeur alakban. Itt volt akkoriban az Alsó-Csallóköz központja; síkvidéki várként fa- és földsáncok védhettek, ezek pedig a tatárjárás idején nem tudtak ellenállni a pusztításnak; többé már nem építették fel; megmaradt, használható romjait a közeli települések újjáépítéséhez használták fel. A szolgagyőri várispánság udvari emberei - az udvarnokok - építhették fel azokat a településeket, amelyek Kis- és Nagyudvarnok néven ma is fennállnak. Az Udvarnok név 1252-ben bukkan fel először a forrásokban, amely királyi udvarnokok telepe volt Szerdahely szomszédságában. A különálló Nagyudvarnok első írásos nyoma 1341-ből származik. Előbb a pozsonyi váré, majd a középkor végétől a Zomor, Amade, Bucsuházy, Soldos kisnemesi családok jobbágyfaluja volt, később a Kondé, Bittó, Bacsák, Biró és Szabó családok a legjelentősebb földesurai. Lakossága mezőgazdaságból élt, kihasználva a helyi föld jó adottságait a dinnyetermesztésre. Az 1828. évi Nagy Lajos-féle összeírásban 49 házzal és 356 lakossal szerepel. Nagy tűzvész pusztította 1863-ban. A trianoni békeszerződés Csehszlovákiához csatolta 1920-ban, az I. bécsi döntés 1938. november 2-tól visszaadta Magyarországnak, 1945-től ismét Csehszlovákia fennhatósága alá került, 1993-tól pedig Szlovákia része. 1960-1990 között egy községet alkotott a szomszédos Kisudvarnokkal, Csallóközudvarnok néven. A határában korábban létező Rózsapuszta és Marcsaháza majorok elpusztultak.
A községben magyar alapiskola működik, alapiskolája Kisudvarnokkal közös. Szűz Mária nevének szentelt római katolikus temploma 1954-ben épült. 17. századi eredetű kastélyát a 19. században klasszicista stíliusban átépítették. A községhez tartozó Búslakon (az egykori Vilmos major helyén) ökológiai gazdálkodást folytató iskolagazdaság működik.
