Nagytárkány

A község a Felső-Bodrogköz keleti részén, a Tisza holtágának jobb partján fekszik, Királyhelmectől 13 km-re délkeletre, Tiszacsernyőtől 3,5 km-re délre. Teljesen egybeépült a tőle északkeletre fekvő Kistárkánnyal. Mellékutak kötik össze Béllyel (4 km), Tiszacsernyővel, valamint a magyarországi Zemplénagárddal (4 km). Határa sík, csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület. Délről Dámóc és Zemplénagárd, keletről Tiszabezdéd és Györöcske, északnyugatról Bély, északról Tiszacsernyő, északkeletről pedig Kistárkány községekkel határos. Déli és keleti határa (utóbbit a Tisza-folyó alkotja) egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között.

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásával határának déli részét elveszítette (ma Zemplénagárd része), ugyanakkor a korábban Ung vármegyéhez tartozó Györöcske község határának nagy részét (Mihályház, Nagy örvény-szög) Csehszlovákiához és Nagytárkány határához csatolták. Összességében területe egyhatodával csökkent 1920-ban (15,58 km²-ről 13,11 km²-re). 1957-ben területének további egyötödét (2,61 km²) az újonnan létrehozott Tiszacsernyő községhez csatolták, így alakult ki mai 10,50 km²-es területe.

1910-ben 1120, 1921-ben 1076, 1938-ban pedig 1487, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. 1927-ben morva és szlovák kolonisták telepedtek le a község határában. A község népessége maximumát 1970-ben érte el (1777 fő), majd 2001-ig folyamatos lakosságszámcsökkenés figyelhető meg, 2001-2011 között azonban már lassú gyarapodás váltotta fel (1344 főről 1425-re). Nagytárkány magyar többségét napjainkig megőrizte, bár 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 85,7 %-ról 78,2 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 12,3 %-ról 16,7 %-ra nőtt. 2013-ban az összlakosság 13,5 %-a tartozott a roma etnikumhoz. 2011-ben a lakosság 66,3 %-a volt római katolikus, 15,2 %-a református és 9,1 %-a görög katolikus vallású. 1944-ig népes izraelita vallású közösség (1921-ben a lakosság 14,9 %-a) is élt a községben. Egyetlen külterületi lakott helyén, Kolónián 2011-ben 37 állandó lakos (az összlakosság 2,6 %-a) élt.

A falu a 13. század végén már létezett, ekkor a Tárkányiak birtoka. A 14. század elején Tárkány már két falu Kis- és Nagytárkány. 1320-ban "Tharkan", 1324-ban "Tarkan", 1340-ben "Nog Tharkan" alakban szerepel az írott forrásokban. A 15. század első felében a Nagytárkányi, a Perényi és az Agárdi családok birtoka. Ekkor már vásártartási joga is volt. A 16. század első felében épült egykori várkastélya, melynek 1550-ben Vékey Ferenc a tulajdonosa (valószínűleg a 18. században pusztult el). A század végére örökösei a Palugyay és Paczoth családok a birtokosok. A 17. században a Nagytárkányi és 1688-tól a velük rokon Sennyey családé. Lakossága 1623-ban református hitre tért, római katolikus plébániáját 1718-ban alapították újra. A 19. században a Sennyei csakádon kívül Nátafalussyak, a Majláthok és a Szigetiek is birtokosok itt. 1557-ben 5 adózó portája volt. 1715-ben 5 lakott és 14 lakatlan háza volt. 1787-ben 63 házában 360-an éltek. 1828-ban 75 háza és 578 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, állattartással foglalkoztak. A 19. század végétől számos lakosa vándorolt ki a tengerentúlra. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. A trianoni határ megvonásával területének nagy részét elveszítette és periférikus helyzetű határközséggé vált. 1927-ben morva és szlovák legionáriusok kaptak földbirtokot a község határában, ekkor jött létre Kolónia településrész. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben zsidó lakosságát (1938-ban 108 fő) koncentrációs táborba hurcolták. Az 1945 után megszűnt magyar nyelvű oktatás 1950-ben indult újra, 2003-ig szlovák iskola is működött a községben. A rendszerváltásig a lakosság nagy része a tiszacsernyői vasúti átrakónál dolgozott. A sokáig lezárt államhatárt 2007-ben, a schengeni csatlakozással nyitották meg, a Lácacsékére vezető országutat 2013-ban nyitották meg.

A községben magyar tannyelvű alapiskola és magyar nevelési nyelvű óvoda található. Szűz Máriának szentelt római katolikus temploma az egykori várkastély kápolnájának újjáépítésével 1894-ben építették szecessziós stílusban. Evangélikus templomát 1934-ben neoklasszicista stílusban építették morva kolonisták. Értékes műemléke a Holt-Tisza partján álló 18. századi Sóház, melyben ma helytörténeti múzeum működik. Balassi Bálint andezitből készült szobrát 2006-ban avatták fel.