Nagyráska

A község a Zempléni-sík délkeleti részén, a Laborc-folyó jobb partjának közelében, az 552-ös főút mentén fekszik, Nagykapostól 14 km-re nyugatra, Nagymihálytól 25 km-re délre. Határa sík, mintegy felerészben mezőgazdaságilag művelt terület, jelentős a rétek és legelők részaránya is. Nyugatról Málca, délnyugatról Abara, délkeletről Bés, keletről Iske, északról pedig Kisráska községekkel határos. Keleti és délkeleti határa 1920-ig Zemplén és Ung vármegyék határát alkotta.

A Kassai kerülethez és a Nagymihályi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Nagymihályi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Nagymihályi, 1949-1960 között a Nagykaposi, majd 1960-1996 között a Tőketerebesi járáshoz tartozott. 1996-ban ismét a Nagymihályi járáshoz csatolták. A községet 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Ung vármegye, Nagykaposi járás). Ebben az időszakban határközséggé vált, Málcával közös határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. 1950 után Bés határának egy részét Nagyráskához csatolták, területe ezzel 3,8 %-al (11,56 km²-ről 12,00 km²-re) gyarapodott.

Nagyráska a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 466, 1921-ben 377, 1938-ban pedig 415, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1991-2011 között lakosságszáma 6,7 %-al csökkent (358 főről 334-re). Magyar többségét napjainkig megőrizte, de 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 91,3 %-ról 73,1 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig több mint kétszeresére (7,8 %-ról 18,6 %-ra) növekedett. Viszonylag magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (7,5 %). 2011-ben a lakosság 43,7 %-a volt református, 32,3 %-a római katolikus, 8,1 %-a pedig görög katolikus vallású.

Ráskát 1332-ben említik először Rascha néven, Árpád-kori birtokosai a Gut-Keled nemzetség tagjai voltak. Később Egyházasráska néven is szerepelt. A falu a Ráskay család ősi fészke. A Ráskay, majd a Butkay család közös eredetükre való tekintettel formált jogot birtoklására. Nagyráska külön 1478-ban szerepel először Naghraska néven. A 15. században várkastélya is volt, mely fontos szerepet játszott a huszita harcokban, mára nyoma sem maradt. A volt református iskola helyén állt ez a kastély, melyet körben védősánc övezett. A 16. században nemes családjai nem voltak állandó lakosok a községben, nemesi kúriákban laktak vagy a végvárakban teljesítettek katonai szolgálatot. A 16. században 4 egész porta, 20-22 jobbágycsalád a lakossága. 1595-ben Ráskay Mihály birtokában volt a község, ekkor tért át lakossága a református vallásra. 1598-tól több nemesi család birtokolta. A 17. században a gyakori harci cselekmények miatt csaknem elnéptelenedett. 1696-ban 5 jobbágy- és 2 zsellércsalád alkotta lakosságát, határa a gyakori áradások miatt használhatatlanként jellemzik. 1715-ben 3, 1720-ban 6 magyar nevû jobbágycsalád élt a faluban. A Rákóczi-szabadságharc idején a falut felgyújtották a labancok. A 18. század végén tűzvész pusztított a községben. A Laborc folyón két vízimalma állt a községnek, melyek egészen 1878-ig működtek. 1831-ben a kolerajárvány számos áldozatot követelt a faluban. 1920-ig Zemplén vármegye Nagymihályi járásához tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz, ebben az időszakban határközséggé vált. Földműves-szövetkezete 1957-ben alakult, korábban főként kisgazdák gazdálkodtak földjein. Magyar kisiskoláját 1977-ben szüntették meg.

A mezőgazdasági jellegű községben magyar nevelési nyelvű óvoda működik. Református temploma 1801-1806 között épült klasszicista stílusban. Római katolikus templomát archaizáló stílusban építették 1969-ben. Határában rézkori temetőt tártak fel gazdag leletanyaggal.