Nagymagyar
A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóközben, a Kis-Duna jobb partjának közelében, Somorjától 13 km-re északkeletre, Dunaszerdahelytől 23 km-re északnyugatra, Szenctől 14 km-re délre fekszik. Fontos forgalmi csomópont, itt találkozik a Somorját Szenccel összekötő 503-as út, valamint a Diószegről (21 km) Dunahidasra (16 km) vezető 510-es út. Mellékutak kötik össze Csenkével (1,7 km), Pozsonycsákánnyal (4,5 km) és Olgyával (3,5 km). Nyugatról Jányok és Pozsonycsákány, délről Nemesgomba, keletről Csenke és Illésháza, északról pedig Hurbanfalva, Egyházfa és Jóka községekkel határos. Északi határát a Kis-Duna alkotja.
A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Somorjai járáshoz, majd annak megszüntetése után a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Somorjai járás). 1945 után a Kis-Dunától északra eső határrészét (Szigetmajor, 240 hektár) Egyházfához csatolták, majd 1956 után az újonnan alakult Hurbanfalva községhez. 1960-ban Nagymagyart Csenkével és Vajasvatával egyesítették Zlaté Klasy ("Arany Kalász") néven. 1993-ban Csenke önállósult, majd 2007-ben Vajasvata népszavazással csatlakozott Csenkéhez.
A község népessége 1910-1941 között egynegyedével növekedett (1325-ről 1638-ra). Lakossága túlnyomórészt magyar nemzetiségű volt, Nagymagyaron élt 1944 előtt a Felső-Csallóköz 3. legnépesebb zsidó közössége (1921-ben az izraelita vallásúak a lakosság egyötödét tették ki, 1938-ban 15 %-át), melyet teljesen elpusztítottak a holokausztban. Szlovák telepesek 1923-ban érkeztek a községhez tartozó Szigetmajorra és még abban az évben iskolát is kaptak. 2001-2011 között a község lakossága Vajasvata elszakadása ellenére is gyarapodott. Nagymagyar a járás 6. legnépesebb települése és 3. legnépesebb községe 3571 lakosával. A szlovák nemzetiségűek aránya ugrásszerűen nőtt (34,8 %), de a magyar nemzetiségűek még mindig többséget alkotnak (43,8 %). A község lakosságának 62,1 %-a a roma etnikumhoz tartozik, ez a legmagasabb arány a járásban és Nagymagyar az egyetlen település a Csallóközben, ahol a romák többséget alkotnak. Önmagát roma nemzetiségűnek a lakosság 18,1 %-a, roma anyanyelvűnek 37,1 %-a vallotta.
Nagymagyart 1239-ben „Mogor” alakban említik először. 1281-ben „Magari”, 1352-ben „Nogmagyar”, 1354-ben „Egyhazasmagyary” néven szerepel a korabeli forrásokban. Pozsony várának uradalmához tartozott, majd több nemesi család birtoka. 1553-ban részben a pozsonyi klarissza kolostor, részben a Csorba, Illyés és Olgyai családoké, valamint a pálosoké. A 17. századtól nagyobbrészt a klarisszáké, akik többi csallóközi birtokaikat is innen igazgatták. A település 1699-ben mezővárosi rangot kapott vásártartási joggal. A 18. században már sörgyára volt. A 19. században az Eszterházy, a Zichy, a Batthyány és Pálffy családok birtoka. 1553-ban 13 portája adózott. 1720-ban malma és 6 adózó portája volt. 1828-ban 182 házában 1301 lakos élt. A Kis-Duna mátyusföldi, bal partján fekvő Szigetmajort, ahová a két világháború közötti földbirtokreform során 1923-ban szlovák és cseh-morva kolonisták települtek, 1956-ban az egyházfai Maholánypusztával együtt Hurbanova Ves néven önálló községgé szervezték. Templomát a Csallóköz legnagyobb méretű szakrális építményei közé sorolják.
A község szlovák és magyar tanítási nyelvű alapiskolával és 1992-ben alapított magyar tanítási nyelvű szakmunkásképző magániskolával rendelkezik. Központi szerepet tölt be a környéken oktatási és egészségügyi téren. A késő gótikus templom helyén álló Szt. Kereszt felmagasztalásának szentelt temploma 1886-ban historizáló stílusban, római katolikus kápolnája és nemesi kúriája a 19. sz. első felében klasszicista stílusban épült, Lourdes-i kápolnája pedig 1740-ben. A temetőben található Leszkai Sándor 1848-as honvédhadnagy sírja.
