Nagykövesd
A község a Bodrogköz nyugati részén, a Tarbucka (a Felső-bodrogközi szigethegyek egyike, 278 m) keleti lábánál fekszik, Sátoraljaújhelytől 17 km-re keletre, Királyhelmectől 17 km-re délnyugatra. Mellékutak kötik össze Bodrogszerdahellyel (6 km), Szomotorral (5 km) , Nagygéresen (9 km) keresztül Királyhelmeccel és a magyarországi Pácinnal (4,5 km). Határa csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Bodrogszerdahely és Nagykövesd, északról Szomotor, északkeletről Őrös, délről Karcsa, délkeletről pedig Pácin községekkel határos. Délkeleti határának egy részét a Nagy-Karcsa (egykori folyóág, ma tó) alkotja. Déli és délkeleti határa egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között.
A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). Területe (12,72 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
1910-ben 1089, 1921-ben 970, 1938-ban pedig 1171, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Túlnyomó magyar többségét (1991-ben 95,2 %, 2011-ben 85,9 %) napjainkig megőrizte, bár a szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között megduplázódott (4,4 %-ról 8,7 %-ra emelkedett). 2011-ben a lakosság 5 %-a nem nyilatkozott nemzetiségéről. Az 1991-2011 közötti időszakban népességének egytizedét elveszítette, lakosságszáma 903 főről 806-ra csökkent. A lakosság 49,9 %-a református, 34,5 %-a római katolikus, 6,5 %-a pedig görög katolikus vallású (1921-ben még a lakosság egyhatodát alkották). 1944-ig népes izraelita közösség is élt a községben (1938-ban 6,1 %).
1283-ban említi először oklevél, ekkor a Rátold nembeli Mátyás birtoka volt. 1287-től a Baksa nemzetségé, akik a 13. – 14. század fordulóján várat építettek ide. A várat először 1323-ban említik. A falu a 14. században a Baksa nembeli Soós és Szerdahelyi családok birtoka. Nagykövesd néven 1358-ban említik először. A várat 15. század közepén 1451-ben Giskra hadai foglalták el, 1459-ben Mátyás király serege visszafoglalta. Ettől kezdve a 16. század elejéig a Pálócziaké volt, majd 1504-ben a Perényiek szerezték meg. 1556-ban a Szapolyai János pártján álló Némethy Ferenc foglalta el, majd 1588-ban Telekessy Imre felsőmagyarországi főkapitány, Ferdinánd király híve, ostrommal vette be. Az 1500-as évek végén, kisebb megszakításokkal újból a Baksa nemzetségbelieké lett, és az övék is maradt 1672-ig, amikor a birtokos Soós György belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe. 1673-ban a várat Coob tábornok császári csapatai felgyújtották és elhagyták. Falai a 18. század első felében még épek voltak, de kövei egy részét később a Szirmay-Fischer család kastélya és a római katolikus templom építésénél elhordták. A 18. század elején a Klobusitzkyak, majd részben Szirmay Antal a tulajdonos. Később a Fischer család is résztulajdonosa lett. A 19. század végén a Windischgrätz-, Jósika- és Gedeon-családoknak volt itt nagyobb birtoka. 1715-ben 11 lakatlan és 10 lakott háza volt. 1787-ben 67 házában 427 lakos élt. 1828-ban 105 háza volt 772 lakossal. Lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. A rendszerváltásig állami gazdaság működött a községben. A sokáig lezárt Nagykövesd-Pácin határátkelőhelyet 1995-ben nyitották meg újra. 2002-ben megnyílt az Ilona-alkotóház, mely a környék művészeti életének egyik központjává vált.
Az elsősorban szőlőtermesztéséről híres községben négyosztályos magyar alapiskola és óvoda egyaránt található. A falu felett emelkedő Várhegy-dombon láthatóak a 13. században épült Kövesd várának romjai. Szent Józsefnek szentelt római katolikus temploma 1801-1804 között épült klasszicista stílusban. Református temploma 1807-ben épült. A Várhegy-domb nyugati oldalán található a Szirmay-Fischer kastély, mely szintén a 19. század elején épült.
