Nagykeszi

Nagykeszi az Alsó-Csallóközben, Komáromtól 22 km-re nyugatra a Duna bal partján fekszik. Nagykeszit, nyugatról Kolozsnéma, Tany és Nemesócsa, északról Ekel, keletről Csallóközaranyos, délről Ács és Nagyszentjános községek határolják. Déli határát a Duna, északi határát a 63-as (Pozsony és Komárom közötti) főút alkotja, melyről Eklipusztánál egy mellékút ágazik le, mely egyben a falu főutcáját alkotja és Kolozsnéma, valamint Csicsó felé teremt összeköttetést. A falut érinti a Duna töltésén haladó kerékpárútvonal is.

Község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban. 1887-ben Nagy- és Kiskeszi egyesítésével alakult. 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi járásának kisközsége. Csehszlovákiához csatolva végig a Komáromi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. Területe kisebb változásokon esett át 1921 óta. 1939-ig 30 hektárral csökkent (22,00 km²-ről 21,70-re), majd 1945 után 24,40 km²-re nőtt, amikor hozzácsatolták Nemesócsától Eklipusztát (Okánikovo). 2007-ben 13 hektárral csökkent az államhatár megváltozása miatt.

Népessége viszonylag stabilnak mondható. A magyarok alkotják a lakosság mintegy 3/4-ét, de arányuk rohamosan csökken, míg a szlovákoké rohamosan növekszik. A huszas években alapított kolónia, Eklipuszta (Okánikovo) telepesei voltak az első szlovákok (akkor még Nemesócsához tartozott). A község lakossága vegyesen katolikus és református, mintegy 1/3-1/3 arányban. 1921-ben még a katolikusok alkottak relatív többséget, 2011-ben már a reformátusok.

Területén neolit kori települést és honfoglalás kori temetkezési helyet tártak fel. Neve a magyar Keszi törzs nevéből származik, annak szállásterülete lehetett. Első írásos említése 1268-ból villa Kezu néven történik. 1272-ben Kezu Maior, 1380-ban Nagkezew néven említik. Kezdetben Bán és Szolgagyőr, majd 1266-ban Komárom várának tartozéka. Később több nemesi család birtoka volt. 1540-ben a Csúzy család szerzett birtokot a községben. A török hódoltság korában a két Keszi is elpusztult, a 17. század végén Kiskeszit Vigyázó Pál veszprémi főispán, Nagykeszit pedig Rába Pál telepítette újra. A 17.-19. század között 13 családnak volt birtoka itt, köztük az Eszterházy, Amadé és Zay családoknak. 1715-ben 21 háztartás volt a faluban. 1787-ben az első népszámlálás 44 házat és 336 lakost talált a településen. 1828-ban 51 háza és 249 lakosa volt. Lakói mezőgazdaságból és halászatból éltek. 1848-ban 49 köznemesi család lakta, lakói közül 142 katolikus, 263 evangélikus és 17 zsidó volt. 1886-ban kolera járvány pusztított a településen. 1887-ben hozzácsatolták Kiskeszi falut. 1888-ban a község nagy részét tűzvész pusztította el. Önkéntes tűzoltó egyletét 1890-ben alapították. Az első világháborúban 35 nagykeszi lakos vesztette életét. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1920-ban, 1926-ban és 1927-ben agrársztrájkok zajlottak a községben. 1935-1937. között évente előfordult tűzvész, 1926-ban és 1928-ban árvíz pusztított. A két világháború között 3 könyvtár, kálvinista énekkar, és kulturális szövetség (SzMKE) is működött a faluban. 1938-1945. között visszacsatolták Magyarországhoz, ekkor a legnagyobb birtokosok Malcomesa Gyula, Goldschmied Marcell, Terdi György és a Nagyléli Mezőgazdasági Részvénytársaság voltak határában. A Hangya-szövetkezetnek 1938-ban 211 tagja volt. A második világháborúban 47 nagykeszi lakos vesztette életét. 1945-ben Nagykeszit újra Csehszlovákiához csatolták; 1948-ig, a kommunista hatalomátvételig a jogfosztottság és a kitelepítések évei következtek. 1949-ben megalakult az Egységes Földműves Szövetkezet (JRD), 1952-1954. között a községbe bevezették a villanyt. Az 1954-es dunai árvíz is sújtotta a falut, de az 1965-ös csaknem teljesen elpusztította. A helyreállítás Prága-Nyugat és Beroun csehországi járások segítségével történt.

Mezőgazdasági jellegű község, magyar alapiskolával és óvodával. Kavicskitermelés, rézhuzalok gyártása.