Nagygéres
A község a Bodrogköz középső részén, a Karcsamelléken, a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal (megállóhely) mentén fekszik, Királyhelmectől 8 km-re délnyugatra, Sátoraljaújhelytől 26 km-re keletre. Áthalad rajta a Nagykövesdet (9,5 km) Királyhelmeccel összekötő országút, mellékút köti össze Bodrogszentessel (6 km). Határának jelentős része legelőként hasznosítható szikes puszta. Nyugatról Örös, északról Kisgéres (Keresztúrpuszta katasztere) és Bodrogszentes, keletről Kisgéres, délről pedig Nagyrozvágy és Kisrozvágy községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között) a Kis-Karcsa alkotja.
A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). Területe (18,24 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
Az 1880-ban még csak 523 lakosú község népessége 1910-ig csaknem duplájára nőtt. 1910-ben 1011, 1921-ben 1034, 1938-ban pedig 1408, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után a belső telepítések során észak-zempléni szlovák családok telepedtek le a községben. 1938-1991 között lakosságának csaknem egyharmadát elveszítette, 1991-2011 között csekély (7,2 %-os) népességnövekedés figyelhető meg (978 főről 1048-ra). Magyar többségét napjainkig megőrizte, de a magyar nemzetiségűek arányának csökkenése (1991-2011 között 88,2 %-ról 75,3 %-ra) és a szlovákok arányának növekedése (11,7 %-ról 19,3 %-ra) itt is megfigyelhető. A lakosság mintegy egynegyede (25,4 %) a roma etnikumhoz tartozik. 2011-ben a lakosság 49,0 %-a református, 22,5 %-a római katolikus, 13,6 %-a pedig görög katolikus vallású volt. 1944-ig népes izraelita közösség is élt a községben (1921-ben 6,4 %, 1938-ban 5,4 %).
1214-ben Gures néven a leleszi prépostság birtokainak leírásában említik először. Nagygéresként 1438-ban Naghgerez alakban szerepel Péter és Jakab magiszterek birtokaként. A későbbiek során számos birtokosa volt, többek közt a Dobó, Barkóczy, Perényi családok. 1557-ben a település 7 és fél porta után adózott. A református templom elődje már a 14. században megvolt. A 17. században masszív falai közé menekült a falu lakossága a rabló császári zsoldosok elől. 1715-ben 5 lakott ház mellett 26 lakatlan háza volt. 1787-ben 81 házában 517 lakos élt. A 18. századtól a Sennyey család birtoka, majd a 20. században a kassai püspökség faluja. 1827-ben az egész falu leégett. 1828-ban 109 házában 799 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak, Nagygéres jellegzetes kisnemesi falu volt. 1831-ben lakosságának nagy része a kolerajárvány áldozata lett. 1872-ben megépült a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal, melynek egyik állomása Nagygéres lett. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. A trianoni határ megvonásával határközséggé vált. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben népes zsidó közösségét (1938-ban 76 fő) koncentrációs táborba hurcoltak. 1945 után észak-zempléni szlovák családok telepedtek le a községben. 1948-ban a Veľký Horeš hivatalos nevet kapta. Mezőgazdasági szövetkezete 2003-ban megszűnt.
A községben magyar tannyelvű alapiskola és óvoda található. Határában napkollektoros erőmű működik. Református temploma 1795-ben épült klasszicista stílusban. Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus temploma 1936-1937-ben épült. A községben fennmaradt két, a 19. században klasszicista stílusban épült nemesi kúria.
