Nagycsalomja

A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájon, az Ipoly jobb partjának közelében, az 527-es (Ipolyság-Nagykürtös) út mentén fekszik, Ipolyságtól 26 km-re keletre, Balassagyarmattól 11 km-re nyugatra, Nagykürtöstől 25 km-re délnyugatra. Határának túlnyomó része mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Ipolykeszi, északról Terbegec, keletről Kiscsalomja, délről pedig Dejtár községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt is alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásával területének 43,6 %-át (az Ipolyon túlra eső határrészt, 6,84 km²) elveszítette. Azóta kisebb területi változásokra került sor (1921: 8,86 km², 1939: 9,91 km², 2011: 8,91 km²). 1949 után Ipolykeszi és Inám közé eső kataszteri területét Ipolykeszihez csatolták.

1910-ben 685, 1921-ben 713, 1938-ban pedig 756, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után a belső telepítések során közép-szlovákiai szlovák családokat telepítettek a községbe. 1991-2011 között népességének 11,6 %-át elveszítette (lakosságszáma 682 főről 603-ra csökkent), a szlovák nemzetiségűek aránya ugyanakkor 26,5 %-ról 35,3 %-ra nőtt, a lakosság többsége (61,9 %) magyar nemzetiségű. A lakosság túlnyomó többsége (83,6 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 8 %.

A régészeti kutatások szerint Nagycsalomja már a paleolitikumban (amely a legújabb meghatározások szerint kb. 2,4 millió évvel ezelőtt kezdődött és kb. 11 500 éve ért véget) lakott település volt. Az Ipoly-völgyben végzett felszíni kutatások során őskőkori leletekre bukkantak. Az előkerült hasított szükségleti tárgyak mészkőből, vulkáni üveg és szilicit származékokból készültek. Ezek sajnos meghatározhatatlan korúak, mivel a vékony negyedkori és a harmadkori takaró találkozási felületén helyezkednek el. A térség egyik leggazdagabb régészeti lelőhelye éppen Nagycsalomja. A községet a Szeleta-kultúrához tartozó leletei tették ismertté a szakma körében. Az újkőkor idején a mai Szlovákia területén az ún. lengyeli kultúra kialakulása volt a meghatározó. E kultúrához tartozó vésett, festett sárga és piros díszítésű kerámia tárgyakat Nagycsalomja környékén is találtak. Jelentős civilizációs fejleményként tudható be a rézkor idején (kb. i.e. 4500-3300) kialakult időszakos jellegű település és a barázdált díszítésű kerámia. Nagycsalomján is, ahogyan a Kárpát-medence egész középső részén a Bodrogkeresztúr-kultúra volt ekkor jelen. A rézkor idején a településeket a folyók menti síkságokon hozták létre. Ennek a természetföldrajzi követelménynek Nagycsalomja fekvése teljes mértékben megfelelt. A következő régészeti korszak, a bronzkor idején (kb. i.e. 3500-1000) az Ipoly-völgy térségében a pilisi kultúra vált kizárólagossá. Ennek a kultúrának a fennállása alatt Nagycsalomja nem megerősített település volt. Később, az I. század idején a kelta-gallus kotinok és a kvádok népesítették be a község térségét. A szláv korszak idejéből (az i.sz. 6. századtól kezdődően) feltártak itt egy később földmunkálatok során megbontott szláv-avar temetkezési helyet. Ez a régészeti lelet a község beépített területén található, ezért feltárása igen költséges lenne, egyszersmind lehetetlen. Nagycsalomja plébániájára egy 1070-ből származó írásban találunk utalást. Ez a tény valószínűsíti azt, hogy a plébánia mellett templom is állt. 1241-ben a tatárok feldúlták a községet. Annak ellenére, hogy csak néhány napig tartózkodtak a helységben, szinte mindent leromboltak, beleértve a régi templomot is. A templom körül, attól délre és keletre húzódott a település, amelyet a templomáról Egyház Chalamijának neveztek. Ebben az időben az Ipolyt áthatolhatatlan mocsarak övezték, majd helyükön szigetek keletkeztek. A folyótól északra lévő réteket és mezőket a helyi lakosok legeltetésre használtak. Az első írásos emlék 1244-ben említi Nagycsalomját. A szomszédos kóvári vár uradalmának határát Egyház Chalamija képezte, derül ki a várbéli iratokból. Továbbá egy 1260-as keltezésű okmányból fény derül arra is, hogy a lakosság nagy része a jelenlegi falu északi határában fekvő dombot elhagyva az Ipolyhoz költözött. Az áttelepülés oka minden bizonnyal a vízhiány volt. A lakosság kisebbik része a Tajch nevű tavacska mellett telepedett le, létrehozva a jelenlegi Kiscsalomját. Both fia Benedek comes esztergomi káptalan 1241-ben kiállított okiratában a falu nevének két változatára bukkanhatunk: Chalamija és Egyhazaschalamija. 1332 és 1337 között a pápai tizedet begyűjtők irataiban a település Salonia és Salomia néven szerepel. Ezekből az évekből származik a Felvidéken egyedülálló nagycsalomjai akvamanile (középkori kultikus kézmosó edény). A XV. század idején Nagycsalomja Czillei Borbála, Luxemburgi Zsigmond király özvegyének a tulajdona, később ezt a területet Habsburg Albert magyar király szerezte meg, aki feleségének, Luxemburgi Erzsébetnek adományozta azt. 1552-ben a török hadsereg áttörte az Ipoly menti védővonalat és Ipolyságon hosszabb időre berendezkedett. A török közigazgatás Nagycsalomját a Nógrád megyei szandzsákba tagolta be. A levéltári adatok alapján a községnek a XVII. század első felében sikerült kivonnia magát a szultán által megkövetelt adófizetési kötelezettsége alól. Bethlen Gábor Habsburg-ellenes felkelése alkalmával csapataival 1626-ban kialakították a Fülek-Balassagyarmat-Ipolyság védvonalat. A hadművelet során szeptember 9-én a falu mellett táboroztak le. Nagycsalomja 1642-től a Majthényiek és a Rádayak uradalma lett. A XVIII. század közepétől a következő személyek voltak a birtokosai: gróf Teleky Ágoston, gróf Vay Gábor, báró Majthényi László, Gáspár István, Méhes József és Bolgár János. A kolera 1873-ban ütötte fel a fejét a községben. A kór áldozatainak nevét a Várfi Károly lelkész által 1854-ben bevezetett egyházi anyakönyvezés rögzítette. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztását követően Nagycsalomja a trianoni utódállam, a Csehszlovák Köztársaság része lett. A település határ menti jellegéből adódott, hogy cseh határőrök állomásoztak itt. A Csehszlovákiának Magyarországgal fennálló területi vitája az 1930-as évek második felében forrpontra jutott. A konfliktust megoldó I. bécsi döntés (1938. november 2.) a szlovák-magyar etnikai-nyelvi határ figyelembe vételével született meg. A döntés értelmében Szlovákia déli, magyar többségű területe, így Nagycsalomja is visszakerült Magyarországhoz. A második világháború idején a település szovjet-német hadszíntérré vált. A Vörös Hadsereg 1944. december 20-án nem sokkal éjfél előtt vonult be a faluba. Ezt megelőzően a menekülő német csapatok december 8-án felrobbantották a helyi Ipoly-hidat. A háború a községben is követelt emberáldozatot: három helyi lakost koncentrációs táborba hurcoltak, tizenöten pedig a harcok során vesztették életüket. A háborús károk helyreállítása már 1945 tavaszán megkezdődött: újjáépítették az Ipoly-hidat és tatarozták a helyi malmot. A második világháborút lezáró nemzetközi rendezés során Csehszlovákia javára döntöttek az 1938-ban Magyarországhoz visszakerülő magyar lakta terület kérdésében. Ennek következményeként Nagycsalomját ismét a csehszlovák államhoz csatolták. 1950-ben megszűnt a kettősbirtokosság és a nagycsalomjai földművelők határátlépési lehetősége (1953-ban a háború után újjáépített Ipoly-hidat is lebontották), földjeiket a dejtáriak között osztották szét. A falu földjeit a a kóvári állami gazdaság, majd a helyi termelőszövetkezet (1957-től) művelte. Az 1960-as évektől a nagycsalomjai közös helyi nemzeti bizottság Kiscsalomja, Ipolyharaszti, Kóvár községeket is irányította. Az 1970-es években megszűnt a magyar nyelvű oktatás a községben, ugyanakkor központi szlovák iskolát (mely Leszenyét és Ipolyharasztit is szolgálja), valamint kisegítő iskolát létesítettek itt. A rendszerváltás után a magyar nyelvű oktatás (egyházi kisiskola formájában) rövid időre újjáindult.

A községben szlovák óvoda és bentlakásos alapiskola működik. A Magyarok Nagyasszonyának szentelt római katolikus temploma 1912-ben épült szecessziós stílusban, evangélikus temploma pedig 1934-ben. A község határában 14. századi gótikus templom romjai találhatóak.