Nádszeg

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld és a Csallóköz határán, a Vízköz kistájon, a Kis-Duna jobb partjának közelében fekszik, Galántától 23 km-re délkeletre, Dunaszerdahelytől 18 km-re keletre, Nagymegyertől 21 km-re északra. Keresztülhalad rajta a Galántát Nagymegyerrel összekötő 561-es főút. Mellékút köti össze a Királyrévhez tartozó Úrfölddel (3,5 km) és Vásárúttal (7 km). Délnyugatról Vásárút és Nyárasd, délkeletről Alsóhatár, északról Királyrév, északnyugatról pedig Tallós községekkel határos. Keleti határát a Feketevíz alkotja.

A Nagyszombati kerülethez és a Galántai járáshoz tartozó község. 1920-ig nagyközségként Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Galántai járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Galántai járás). Területének 11,6 %-át (2,65 km²) 1957-ben elveszítette Porbókapuszta Királyrévhez csatolásával.

1910-ben 2388, 1921-ben 2524, 1939-ben pedig 3293, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. Az ezután következő fél évszázadban (1991-re) népessége tovább gyarapodott és 3765-re nőtt, az azóta eltelt két évtizedre a stagnálás jellemző. Nádszeg lakosságának túlnyomó többsége (2011-ben 89,7 %) magyar nemzetiségű, itt a legmagasabb a magyarok aránya a Galántai járás községei közül. 1945 után a lakosságcserével telepítettek ide először magyarországi szlovákokat, a szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között 4,4 %-ról 9,2 %-ra nőtt. A romák aránya 3,1 %. Az 1944-es népirtás előtt kisebb zsidó közösség (1938-ben 41 fő) is élt a községben. A lakosság túlnyomó többsége (93,3 %) római katolikus vallású.

Elég későn, csak a 17. században találkozunk először a faluval, amely a Thurzó család által birtokolt semptei uradalom területén jött létre a falu. Az új település gyorsan gyarapodott a földesúr által adott kiváltságainak köszönhetően. A Thurzók kihalása után, 1642-ben a király az egész uradalommal együtt az Esterházy családnak adta. Az addigi, évi egyösszegű fizetési kötelezettségük helyett katonai szolgálatra rendelte a falut az új földesúr: veszély esetén a semptei várat voltak kötelesek védeni a nádszegiek. A 17. század második felében több török pusztítást átvészelt a község, de sokan elmenekültek, és csak az 1700-as évektől indult újra fejlődésnek. A Rákóczi-szabadságharc utáni pestisjárvány itt is szedte áldozatait, alig maradt lakosa, így Esterházy Ferenc ismét adott mennyiségű pénz és termény beszolgáltatására kötelezte csak az itt élőket. A lakosság ismét gyors növekedésnek indult, az első iskolát 1781-ben említik. A lakosság a szokásos gabonatermesztés és marhatenyésztés mellett méhészetből, len- és kendertermesztésből, valamint kocsikasfonásból élt, és a Mátyusföld-szerte elterjedt takácsmesterség is jelentős volt. A 19. században nagyobb sóházzal is rendelkezett. 1817-től az Esterházyak cseklészi uradalmához tartozott. 1903-ban súlyos árvíz pusztított a községben. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, ezután épült a postahivatal. 1938. november 2-án a bécsi döntés visszaadta a falut Magyarországnak, majd 1945-től megint csehszlovák fennhatóság alá került. A deportálások és kitelepítések itt is elkezdődtek, ráadásul intézkedés közben a katonaság agyonlőtt egy helybeli személyt. A lakosságcsere nyomán 118 szlovák jelent meg az addig tisztán magyar faluban. A 60-as évektől a 2000-es évekig számottevő volt a háztáji kertészkedés.

A községben magyar és szlovák alapiskola, valamint könyvtár található. Szentháromság-szobra 1825-ben klasszicista, nemesi kúriája a 19. század közepén késő klasszicista, régebbi alapokon álló római katolikus (Szt. István-) temploma 1903–08 között neogótikus stílusban épült.