Mecenzéf

Mecenzéf (Alsómecenzéf) a Felső-Bódva völgy központjában, 318 méteres (határa 288-954 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, a Bódva partján, az Őrhegy (Strážny vrch) déli lábánál, Szepsitől 16 km-re északnyugatra, Kassától 37 km-re, Jászótól 7 km-re nyugatra, Szomolnoktól pedig 22 km-re délkeletre. A város fő tengelyét a Bódva völgyében található, a Kovács és a Stószi utca által alkotott főutca alkotja, az erre merőlegesen, a Grundi-patak mentén kialakult szalagtelkes útifalu, a Grund (Grunt) 1,3 km hosszan nyúlik el dél felé. A két tengely metszéspontjában található a város mintegy 300 km hosszú főtere, mely a német alapítású bányavárosokéval mutat rokonságot, közepén a monumentális hatású, Mária születésének szentelt római katolikus templommal. A főtér északi folytatásában az Opustený-patak völgyében a falusias jellegű Tábor (Wustling) városrészt találjuk. Az 1970-es években épült Ifjúság-lakótelep (Sídlisko Mládosť) ettől nyugatra, a Felsőmecenzéfre vezető út két oldalán található. A főtértől mintegy 1 km-re keletre a vasútállomást és a város ipari övezete következik, azon túl pedig az Őrhegy keleti lábánál (Parapüschl) a szegregált roma telep. A város határa a Bódva völgyétől délre a Szádelői-karszt mészkőhegyei közé nyúlik, északon pedig a Gömör-Szepesi érchegység legkeletibb hegyláncának, a Kassai-hegységnek (más néven Szomolnok-Kassai hegyvidék) a gerincéig, itt találjuk a község legmagasabb pontját, a Fenyő-hegyet (Jedľovec – Fichtenhübl, 954 m). A Grundi-völgytől nyugatra magasodik az erdőborította Kauligerhübel-hegy (Kauligov vrch, 580 m) és a Golát-hegy (723 m), keletre az Őrhegyen és a Merzen-hegyen túl pedig a Sugó-patak hosszan elnyúló völgyét találjuk halastavaival és üdülőtelepülésével. Ettől délre a Löfler-hegy (508 m) és a Weinling-föld határrész már a Szlovák Karszt Nemzeti Park részét alkotja. A Sugó-völgytől keletre a Dobolc-hegy (Doboldér, Hort) tömbje már Jászó határához tartozik. A város külterületén még egy hétvégi házas telep található a Bódva-völgyben, a központtól 2 km-re északnyugatra. Északról a Bódva-völgy mellékvölgyei a Pivering-patak (Piverský potok) völgye és az Arany-völgy (Zlatá dolina), ez utóbbi képezi a határt Mecenzéf és Felsőmecenzéf között. A két völgy között emelkednek a Vysoké čelo (Schöberstirn, 613 m) és a Szarvas-hegy (Krásny roh, 744 m), a Pivering-völgytől nyugatra pedig egy völgy fölé magasodó (a közelmúltig gyümölcsösekkel borított) dombtetőn találjuk Mecenzéf első középkori településhelyét, a Falu-dűlőt (Obecné, Dörfl). 2010-ben a város határának 67,1 %-át (2138 ha) erdő, 21,3 %-át (680 ha) rét és legelő és 4,0 %-át (128 ha) beépített terület foglalta el, a szántók aránya alig 3,8 % (120 ha) volt. Az erdők aránya az elmúlt száz év során megnőtt (1900 körül még csak 58,7 százalékot foglaltak el). Mecenzéfet a Bódva völgyében vezető 548-as út köti össze Jászóval (7 km) és Stószon (8,5 km), valamint a Stószi-hágón (16 km) keresztül Szomolnokkal, a 3362-es út a szomszédos Felsőmecenzéffel (2 km) teremt összeköttetést. Mecenzéf a bódva-völgyi (Szepsi-Jászó-Mecenzéf) vasútvonal végállomása, a személyforgalmat azonban 2003-ban megszüntették. Mecenzéf keletről Jászó, délnyugatról Ájfalucska, nyugatról Stósz, északnyugatról Szomolnokhuta, északról és északkeletről pedig Felsőmecenzéf községekkel határos. Katasztere délkeleten egyetlen ponton érintkezik Tornáéval és Debrődével is. Északnyugati határa évszázadokon át megyehatárt alkotott Abaúj és Szepes vármegyék között, 1881-ig, Stósz Abaúj-Tornához csatolásáig nyugati határa is megyehatár volt.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó város. 1871-ig Abaúj vármegyéhez tartozó szabadalmazott bányaváros (1697-től), majd nagyközség volt. 1881-1920-ig Abaúj-Torna vármegye Szepsi székhelyű Csereháti járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig, a járás megszüntetéséig a Szepsi járás része volt, majd a Kassa-vidéki járáshoz csatolták. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz tartozott (Tátra megye, Gölnicbányai járás). 1960-1999 között hozzá tartozott Felsőmecenzéf is. Városi címét 1966-ban nyerte vissza. Területe (2011-ben 31,87 km²) az elmúlt száz évben nem változott.

Mecenzéfnek 2011-ben 4261 lakosa volt, ezzel a Kassa-környéki járás harmadik legnépesebb települése volt (Szepsi és Hernádcsány után). Ekkor lakosságának 69,8 %-a volt szlovák, 8,3 %-a német, 1,8 %-a roma és 1,3 %-a (54 fő) magyar nemzetiségű (2,3 %-a – 100 fő – magyar anyanyelvű). A német anyanyelvűek aránya (9,8 %) kismértékben, a roma anyanyelvűeké (7,1 %) több mint háromszorosan meghaladta a magukat az adott nemzetiséghez tartozóknak vallók arányát. A város alapításától kezdve zömében német lakosságú volt, a Felső-Bódva-völgy földrajzilag a dél-szepesi gründler németséghez csatlakozó, de attól nyelvjárásában elkülönülő mánta német nyelvterületét alkototta (a szomszédos Felsőmecenzéffel és Stósszal). A lakosság túlnyomó többsége a második világháború utáni kitelepítésekig német nemzetiségű volt (1930-ban 77,6 %). 1880-ban a lakosság 86,3 %-a, 1910-ben 72,2 %-a vallotta magát német anyanyelvűnek. Az 1920 előtti három évtizedre jellemző a magukat magyarnak vallók arányának folyamatos növekedése (1880-ban 7,4 %, 1900-ban 14,9 %, 1910-ben 22,4 %, 1921-ben 22,5 %); ez a mecenzéfi németség kezdődő asszimilációját mutatja, melynek a csehszlovák hatalomátvétel vetett véget (1930-ban már csak 9,0 % volt a magyarok aránya). 1945 után a német lakosság nagy részét kitelepítették Németországba, teljesen megváltoztatva a város etnikai képét – a környező településekről és Szlovákia túlnépesedett hegyvidéki falvaiból tömegesen költöztek be szlovák nemzetiségűek: 1930-ban a (cseh)szlovákok a lakosság 9,2 %-át alkották, 1945 óta viszont a túlnyomó többséget. Mecenzéf német lakosságának egy része elkerülte a kitelepítést és ma Szlovákia valamennyi városa közül itt a legmagasabb a német nemzetiségűek aránya, bár 1991-2011 között ez az arány a felére csökkent (1991-ben 17,3 %, 2001-ben 13,6 %, 2011-ben 8,3 %). A mecenzéfi szórványmagyarság aránya ugyanebben az időszakban 2,1 %-ról (82 fő) 1,3 %-ra (54 fő) esett vissza, a kettős identitás jelentőségét mutatja viszont, hogy a magyar anyanyelvűek aránya a magyar nemzetiségűekének csaknem a duplája (2,3 %). A városban a 18. század óta jelenlévő romák száma a 20. század második felében nőtt meg, tényleges súlyukat a magukat romáknak vallók hektikusan változó arányszáma (1991-ben 9,4 %, 2001-ben 6,7 %, 2011-ben 1,8 %) nem mutatja, 2013-ban az összlakosság csaknem egyharmadát (30,3 %) alkották, zömük szegregáltan, a mintegy 1000 lakosú parapüschli cigánytelepen (Osada) él. A város lakosságszáma a hámoripar konjunkturális ingadozásait követve változott a 20. század közepéig: az 1869-es 3478-ról 1890-re 2693-ra esett vissza, majd 1900-ra 2805-re nőtt, 1910-1930 között stabilizálódott (1910-ben 2658, 1921-ben 2670, 1930-ban 2656 fő), 1950-ig viszont (a háborús és háború utáni megrázkódtatások nyomán) ismét 2350 főre esett vissza. Az 1960-es években a népességszám szinte alig változott (1961-ben 2609, 1970-ben 2649 fő), majd 1970-től napjainkig változó ütemű, de egyaránt dinamikus növekedés figyelhető meg. Az 1970-es évek lakótelepépítéshez és urbanizációhoz köthető növekedése (2649 főről 3026 főre; 377 fős gyarapodás) az 1980-as évekre lelassult (+215 fő), az 1990-es évektől (+426 fő) az egyre gyorsuló ütemű gyarapodás (2001-2011 között már 594 fő, 3667 főről 4261 főre) elsősorban a roma népesség magas természtes szaporodásával hozható összefüggésbe. 2017-re Mecenzéf népessége 4435 főre nőtt, egészében 1970 óta kétharmadával nőtt a lakosság száma. Mecenzéf lakosságának többsége (1921-ben 95,3 %, 2011-ben 58,7 %) római katolikus vallású, 2011-ben a felekezeten kívüliek a lakosság 14,9 %-át alkották, csaknem egynegyede (22,2 %) pedig nem nyilatkozott felekezeti hovatartozásáról. 2011-ben a város népsűrűsége (134 fő/km²) 75 százalékkal haladta meg a járási átlagot, egyetlen állandóan lakott külterületi településrészén, Sugón élt a lakosság 0,5 %-a (20 fő).

A település a korábban lakatlan, erdővel borított völgyben (a középkorban Abaúj északnyugati részét a hatalmas Fekete-erdő foglalta el) a 13. században, a tatárjárás utáni betelepítéssel jött létre. Eredeti helye a maitól északnyugatra, a Dörfl (Falu dűlő) határrészben volt, nevét a Pivering-patakról kapta, melyet ekkor németül „Metzen seifen” (tkp. Matild pataka) néven ismertek (1332-ben „Mochilidis” alakban fordul elő). Első telepesei egyes források szerint a Rajna vidékéről, mások szerint Elzászból és Stájerországból érkeztek 1255-1272 között. A jászói prépostsághoz tartozó bányásztelepülés 1359-ben „Mechenseuph” néven szerepelt. Alsó- és Felsőmecenzéf csak a 15. század első felében különült el egymástól, a mai városközpont 1400 körül alakult ki (korábbi településhely volt a Falu dűlő mellett a Grundi-völgyben is). A bányászat Felsőmecenzéfen vált elsődlegessé, az 1430-tól különálló, Szűz Máriának szentelt templommal bíró, orsós szerkezetű Alsómecenzéf a kézművesek és hámorkovácsok települése volt (először egy 1371-es oklevélben említik a Sugó-völgyi hámorokat). 1427-ben 58 portája és 342 lakosa volt. A település lakossága a 16. század közepén evangélikus hitre tért. 1618-ban a bányavárosokhoz hasonló gazdasági előjogokkal rendelkező mezőváros lett. 1620-ban 122 háza és 783 lakosa volt a városnak. 1622-ben a pestisjárványban 417 lakosa vesztette életét. Az 1630-as évektől kezdve egymás után alakultak meg a céhek (lakatosok, asztalosok, cipészek, stb.), köztük a hámorokovácsoké, az ácsoké és a serfőzőké 1639-ben. Ugyanebben az évben kapott a város III. Ferdinándtól heti- és éves vásár tartására szóló jogot. 1650 után a jászói prépostság fokozta az ellenreformációs nyomást Mecenzéfre, mely 1671-ben az ellenreformáció győzelmével ért véget, ekkor a mecenzéfi templom visszakerült a katolikusokhoz. A város római katolikus egyházközségét 1682-ben alapították újra. A bányavárosi címet Alsómecenzéf 1697-ben nyerte el I. Lipóttól. A város lakói támogatták a Rákóczi-szabadságharcot, 1706-ban 5000 baltát ajánlottak fel a kuruc sereg javára. A város legrégebbi címere 1697-ből, pecsétje pedig 1710-ből ismert. 1709-1710-ben lakosságának nagy része a nagy pestisjárvány áldozatául esett, 1715-ben alig 20 lakott portája volt, ez a szám 1720-ra 62-re nőťť. Alsó- és Felsőmecenzéf bányavárosi jogát 1728-ban megerősítették, de ez nem vetett véget az évszázadokon át húzódó harcnak a földesúri jogot érvényesíteni kívánó jászói premontrei apátsággal. 1729-ben zajlott a „disznóháború” (Schweinenkrieg) Alsó- és Felsőmecenzéf között a disznók makkoltatása feletti ellentétek miatt. Új temploma 1732-35 között, Sorger György (1665-1739) mecenzéfi születésű erdélyi püspök támogatásával épült. 1750-ben felépült az alsómecenzéfi sörfőzde, 1752-ben pedig az első iskola, melyben német nyelven folyt az oktatás (korábban az alsómecenzéfi gyerekek Felsőmecenzéfre jártak). 1772-ben a városban 84 gazda-, 219 zsellér- és 201 vagyontalan családot írtak össze. 1780-ban 3497 lakosa volt a városnak, melynek keleti irányú kapcsolatait megerősítette a kassai postakocsijárat megnyitása és a ma is álló postakocsiállomás felépítése. 1783-ban II. József császár a városba látogatott. 1831-ben Alsómecenzéfnek (Felsőmecenzéffel ellentétben, mely a rozsnyói egyházmegye és a premontrei rend joghatósága alatt maradt) sikerült elérnie, hogy az 1804-ben alapított kassai egyházmegyéhez kerüljön. A városi kórházat 1819-ben alapították. 1828-ban 418 háza és 3424 lakosa volt. 1846-ban megnyílt a mecenzéfi postahivatal. A 19. század a vasfeldolgozás fénykora volt Mecenzéfen: 1810-36 között a Pivering-völgyben 6, a Goldseifenben (Arany-völgy) 12, a Grund-völgyben pedig 9 hámor működött. 1850 körül mintegy ötszázan dolgoztak a hámorkovács-, háromszázan pedig a szegkovács-céhben. Országszerte ismert volt a város a kapák és ásók készítéséről. Lakóinak egy része vándorló életmódot folytatott, a mecenzéfiek híresek voltak, mint csatorna- és útépítők, illetve mint köves talajú szőlőföldek előkészítői. 1848-49-ben a város lakói a magyar forradalom és szabadságharc oldalára álltak, sokan aktívan részt vettek a harcokban, a mecenzéfi hámorokban 40 ezer bajonettet készítettek. A szabadságharc bukása után sokan a várostól északra fekvő hegyekben bujkáltak a megtorlás elől. 1860-1874 között a hámoripar fellendülésével egyre több hámortulajdonos fia járt magyar egyetemre és helyezkedett el kereskedelmi- és hivatalnokpályán, egyben a német oktatás háttérbe szorításával 1868 után egyre inkább megnőtt a magyar nyelv szerepe. 1861-ben megnyílt az első gyógyszertár a városban. Az 1870-es évektől a hámorkohászat válságával a város népessége is csökkent, míg 1869-ben 3478 lakosa volt, 1880-ban 3213, 1890-ben pedig 2693. Kezdetét vette a tömeges amerikai kivándorlás, különösen sok mecenzéfi emigrált Clevelandbe. A szegkovácsok közül vándoroltak ki a legtöbben, mivel munkájukat a gépesített szeggyártás elterjedése feleslegessé tette. 1870-ben megalakult a Csereháti Bank, 1878-ben pedig az önkéntes tűzoltóegylet. A régi céhes sörfőzést 1872-től a városi tulajdonú sörfőzde váltotta fel. Az 1870-es évek elején a közigazgatási átszervezéssel Alsómecenzéf városi címét elvesztve nagyközséggé alakult. 1890 körül 70 hámortulajdonosa volt és 210 hámor működött határában, melyekben évente több, mint kétmillió ásót és kapát állítottak elő. 1880-82 óta Siemens-Martin kemencével ellátott modern vasöntödéje is volt, ezenkívül vasipariskola, tanonciskola, távíróhivatal és postatakarékpénztár is működött a nagyközségben. Az 1890-es években ismét nőtt a népesség, de 1900-1910 között újra a gazdasági visszaesés, a növekvő kivándorlás volt a jellemző: 1900-ban 2805, 1910-ben már csak 2658 lakosa volt Alsómecenzéfnek. A magyarul tudók aránya 1900-1910 között 61 %-ról 72,2 %-ra nőtt, de a szomszédos Stósztól eltérően (bár a magukat magyarnak vallók aránya 1880-1921 között csaknem háromszorosára, 7,4 %-ról 22,5 %-ra nőtt) Alsómecenzéfen a többség továbbra is németnek vallotta magát. 1892. szeptember 16-án a község nagy része leégett, többek között a templom és az iskola is. 1894-ben megnyílt a bódva-völgyi vasútvonal, melynek végállomása Mecenzéf lett. 1896-ban milleniumi emlékművét emeltek a Falu dűlőben, az első település helyén (ma a városháza udvarán látható). A századfordulón 109 hámor működött a határban, a legtöbb a Bódva völgyében (pl. Mexikó-, Klement-, Lőrinc-hámor). 1907-ben megnyílt a Simon Pöhm-féle kapagyár, ugyanebben az évben az Apponyi-féle iskolatörvények értelmében megszüntették a német nyelvű oktatást. 1907-ben hivatalos nevét Alsómecenzéfről Mecenzéfre változtatták. Az első világháborúban a két Mecenzéf 33 lakosa esett el. A világháború alatt olasz hadifoglyok éltek és dolgoztak Alsómecenzéfen. 1918 végén Mecenzéf csehszlovák megszállás alá került, és bár 1919. márciusa és júliusa között a magyar Vöröshadsereg egy időre visszafoglalta, a Trianoni békeszerződéssel 1920-ban Csehszlovákiához csatolták. 1919. júliusában Mecenzéftől délre kisebb csata zajlott le a cseh legionáriusok és a magyar vöröskatonák között. A csehszlovák hatóságok visszaállították Mecenzéfen a német nyelvű oktatást. A két világháború közötti időszakra a gazdasági hanyatlás (részben a cseh ipar konkurrenciája miatt) jellemző, az 1920-as években stagnált, az 1930-as években csökkent a lakosságszám (1921-ben 2670, 1930-ban 2656, 1941-ben 2400 lakosa volt Alsómecenzéfnek). A lakosság többsége továbbra is német volt, jelentős szlovák betelepülés nem történt, a magukat magyarnak vallók száma visszaesett. A helyi politikában a baloldali dominancia volt a jellemző, a kommunista párt 1931-ben a helyhatósági irányítást is megszerezte. Az 1930-as évek második felétől megerősödtek a német nacionalista pártok, terjedt a „nemzetiszocialista” propaganda. 1924-ben sztrájk zajlott a község hámoraiban. 1929-ben bevezették a villanyvilágítást. 1930-tól a német mellett szlovák nyelvű oktatás is folyt a mecenzéfi polgári iskolában. 1933-ban még 95 hámor működött a határban. 1938-ban az első bécsi döntés az új csehszlovák-magyar határt Mecenzéf és Jászó között húzta meg, a Felső Bódva-völgyet elszakítva természetes déli kapcsolataitól (új járási székhelye a közúton 48 km-re fekvő Gölnicbánya lett). Alsómecenzéfen követelték, hogy csatolják a települést Magyarországhoz, november 3-án 6 ezres tüntetésre került sor (a környező községekből is sokan érkeztek) és egy küldöttséget is küldtek Berlinbe a határkorrekció érdekében, de eredménytelenül. 1938. december 11-én a 200 fős kíséretével Mecenzéfre látogató Franz Karmasint, a Német Párt vezetőjét kövekkel dobálták meg és merényletet kíséreltek meg ellene (a Harmadik Birodalomból irányított párt ellenezte az új határ módosítását). 1939. márciusától 1945. januárjáig határközségként Alsómecenzéf a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott (a szomszédos Ájfalucska és Jászó, akárcsak a felsőmecenzéfi Lúcia-bánya már Magyarország része volt). Hagyományos piacainak elvesztése után a mecenzéfi ipar a német hadigépezet számára termelt a háború alatt. 1941-ben Alsómecenzéfnek 518 háza és 2400 lakosa volt. 1943-ban a busslingi cigánytelep felszámolásával annak lakóinak egy részét áttelepítették a Parapüschl határrészbe, létrehozva a ma is létező etnikai gettó elődjét. A második világháború alatt, 1944-től a mecenzéfi német férfilakosságot besorozták az SS-be. 1944. szeptemberében és októberében számottevő partizántevékenység folyt a község határában a Szlovák Nemzeti Felkelés keretében, október 4-én a helyi csendőrállomást is elfoglalták. A partizánok között a helyi németek közül is többen harcoltak. Az év végén megkezdődött a lakosság egy részének evakuációja az előrenyomuló szovjet hadsereg elől, elsőként november 22-én 44 család kényszerült távozásra. A községbe 1945. január 21-én harc nélkül vonult be a szovjet hadsereg, de a szlovák közigazgatás már 1944. decemberében megszűnt. 1945. februárjában 201 személyt hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba. A beneši dekrétumok értelmében a mecenzéfi németek is elvesztették állampolgárságukat és a községben megszűnt a német nyelvű oktatás. A lakosság egy részét (mintegy 80 családot) kitelepítették Németországba, helyükre sárosi és zempléni szlovák családok érkeztek. 1955-ben már csak 32 hámor működött Alsómecenzéfen. 1957-ben magyar nyelven is oktató mezőgazdasági szaktanintézetet alapítottak. 1960-ban Alsómecenzéfhez csatolták Felsőmecenzéfet, a Medzev (Mecenzéf) néven egyesített községet pedig 1966-ban várossá nyilvánították. Alsómecenzéfnek 1950-ben 2350, 1961-ben 2609, 1970-ben pedig 2649 lakosa (609 lakóháza) volt. 1960-ban az Arany-patak (Goldseifen) menti cigánytábor felszámolásával annak lakóit a Parapüschl-telepre költöztették. 1967-ben átadták az alapiskola új épületegyüttesét. A kistérségi központtá fejlesztett kisváros az 1970-es években indult fejlődésnek, de a lakótelepek és tömbházak építése szerencsésen megkímélte a történelmi városmagot. A régi Simön és Pöhl-öntöde államosítása után az 1960-62-ben kibővített és modernizált új vállalat (Tatrasmalt, majd 1969-től Strojsmalt néven) immár közlekedési eszközök gyártására is szakosodott és a vidék legnagyobb munkáltatójává fejlődött (az 1980-as évek végén mintegy 700 dolgozóval). A fejlődés nagyrészt a környező települések (Jászó, Felsőmecenzéf, Stósz) rovására történt, melyek bánya- illetve mezővárosi hagyományaik ellenére falusorba süllyedtek. 1980-ra 3026-ra, 1991-re pedig 3241-re (Felsőmecenzéffel 3871-re) nőtt a lakosság száma. 1980 után számos nyugdíjas telepedett át az NSZK-ba Mecenzéfről, így 1991-ben a német nemzetiségűek már csak a lakosság egyötödét tették ki (ez az arány a következő húsz év alatt 8,3 %-ra csökkent). Az 1990-es évek gazdasági válsága a város iparának összeomlását és általános hanyatlást, magas munkanélküliséget hozott. A gépipar és fémfeldolgozás ugyan fennmaradt, több kisebb cég (Transport Systems, Isover, Rosenberg Slovakia) révén, de a foglalkoztatottak száma egy nagyságrenddel csökkent. 1999. június 3-án Felsőmecenzéf újra önállósult, de Alsómecenzéf továbbra is megtartotta a Mecenzéf nevet. 2003-ban megszűnt a személyforgalom a Szepsi-Mecenzéf vasútvonalon. A város címerét és zászlaját 2005-ben fogadták el, előbbi alapját Alsómecenzéf 1710-es pecsétjének rajza képezi. 2011-ben a városnak 4261, 2017-ben pedig 4435 lakosa volt.

Mecenzéf ma is vasgyártásáról, fémfeldolgozó iparáról ismert, de bútorgyártása, fafeldolgozó ipara is számottevő. Határában baromfitelep működik. A kisváros történelmi központja 1996 óta kiemelt műemléki védelem alatt áll. A városban szlovák és német tannyelven oktató alapiskola, magyar nyelven is oktató mezőgazdasági szaktanintézet és három óvoda (ebből egy a romatelepen) működik. Szűz Mária születésének szentelt római katolikus temploma eredetileg gótikus stílusban épült a 15. században, 1732-35 között barokk stílusban újjáépítették. Az előtte álló Mária-szoborcsoportot a 18. században a nagy pestisjárvány emlékére emelték. Egykori hámorai közül csak néhány maradt fent napjainkig: a 19. század második felében épült Tischler-hámor a Stószi utcában 1967 óta kassai Műszaki Múzeum kezelésében van, a Bröstl-hámor az Arany-völgyben, a Schmiedl- és Pöhl-hámorok a Sugói-völgyben találhatóak. A város gazdag szakrális kisemlékekben is, a Grund városrészben található Mária mennybevétele-kápolna egy korábbi fakápolna helyén 1904-ben épült. Rudolf Schuster korábbi szlovák köztársasági elnök (1999-2004) és kassai polgármester (1983-86, 1994-99) egykori házában 2007 óta film- és fényképezéstörténeti múzeum működik. Vele szemben áll a városi csillagvizsgáló épülete. Mecenzéfet a kék turistajelzés a Fenyő-hágón (sedlo Jedľovec, 840 m) át a Gölnic-völggyel, a sárga jelzés Ájfalucskával, a zöld jelzés pedig a Sugó-völggyel köti össze.