Lekenye

A község a Sajó összeszűkülő v˜ölgyében, a Sajó-folyó jobb partján fekszik, a 16-os főút (Tornalja-Rozsnyó szakasz) és a Bánréve-Rozsnyó vasútvonal (megállóhely) mentén, Tornaljától 12 km-re északra, Rozsnyótól 22 km-re délnyugatra, Pelsőctől 5 km-re délre. Határának keleti része a Szilicei-fennsík délnyugati lejtőit, nyugati része pedig a Jolsvai-karszt délkeleti részét foglalja magában, területének mintegy felét erdő borítja. Településrészeit, Lekenyét és Sajótibát a Sajó-folyó választja el egymástól. Délről Csoltó, nyugatról Beretke és Melléte, északról Özörény, Pelsőc és Pelsőcardó, keletről pedig Gömörhosszúszó községekkel határos.

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz tartozott, majd a Rozsnyói járáshoz csatolták. 1924-ben Lekenyéhez csatolták Sajótiba községet. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). Területe 1910-38-hoz képest (6,78 km²) csak minimális mértékben változott (3 hektárral, 6,81 km²-re gyarapodott). Területe két kataszteri területre oszlik: Lekenye (4,60 km²) és Sajótiba (2,21 km²).

Lekenyének és Sajótibának együtt 1910-ben 446, 1921-ben 475, 1938-ban pedig szintén 475, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosuk volt. 1938-1991 között népességének csaknem egyharmadát elveszítette, majd 1991-2011 között további 9,2 %-al csökkent lakosságszáma (326 főről 296-ra). Túlnyomó magyar többségét napjainkig megőrizte, bár 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 95,1 %-ról 83,1 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 4,6 %-ról 14,9 %-ra nőtt. Lakosságának 31,4 %-a római katolikus, 29,7 %-a evangélikus, 20,3 %-a pedig református vallású (1921-ben még evangélikus többségű - 53,5 % - volt). 2011-ben összlakosságának 76,7 %-a (227 fő) élt Lekenyén, 23,3 %-a (69 fő) pedig Sajótibán.

A falu a 12. században keletkezett, királyi földeken. 1243-tól – amikor először említik – az Ákos nemzetség birtoka. Első említése IV. Béla adománylevelében "Lokuna" alakban történik. A későbbiek során 1318-ben "Lekyne", illetve "Lekune", 1320-ban "Leklene", 1336-ban "Lekene" néven szerepel az oklevelekben. A 15. században 13 portával a Forgách család birtoka. 1526-tól részben a Széchy családé, majd köznemesi birtok. Lakói állattenyésztéssel, szénégetéssel foglalkoztak. A 16.-17. században lakói tömegesen menekültek a török betörések elől. A 16. század második felében lakói református hitre tértek. 1739-40-ben pestis pusztított. 1828-ban 45 házában 324 lakosa volt. A lakosság mezőgazdaságból, állattenyésztésből, szénégetésből és fuvarozásból élt. A 19. -20. században sokan kőműves munkákkal keresték kenyerüket. A történelem során többször kicserélődött a község lakossága, ami többek között azzal is magyarázható, hogy a földművelés mellett nagy szerepe volt a pásztorkodásnak, a szénégetésnek és a fuvarozásnak. Ilyen népességváltozás történt a középkor végén, majd a 17. századi török megszállás idején, úgyhogy 1773-ra már a harmadik jobbágytársadalmat találjuk a faluban. Ezidőtájt a lakatlan telkek egy részét armálista nemesek szerezték meg, akik nemesi kúriákat építettek. A betelepülők minden társadalmi rétege vegyes nemzetiségű, de nagyrészt elmagyarosodtak és a falu magyar jellege megmaradt. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1924-ben hozzácsatolták a korábban önálló Sajótiba községet. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1948-ban Peter Michal Bohúň festőművész után a Bohúňovo szlovák nevet kapta. Magyar kisiskoláját 1993-ban bezárták és bár 1997-ben sikerült újraindítani, 2003-ban végleg megszűnt. A magyar óvodát 2006-ban szüntették meg a faluban.

Református temploma a 15. század végén épült gótikus stílusban, műemléki védettséget élvez. Fából készült zsindelytetős harangtornyát a 18. században építették hozzá. A vele szemben található evangélikus templomot 1902-ben építették.