Lajos
Lajos a Középső-Nyitramentén, a Nyitra jobb partján fekszik 150 méteres tengerszint feletti magasságban, Nyitrától 15 km-re északra, a Nyitra-Nagytapolcsány vasútvonal és a 64-es főút közelében, Vicsápapáti (1,5 km) közvetlen déli szomszédságában. Határa 4 km hosszan és 0,5 km szélességben nyúlik el nyugat-kelet irányban; keleti része a Nyitra túlsó (balparti) oldalán húzódó síkvidék, mely a Nyitra régi, ma már teljesen eltűnt medréig terjed, mely ma is Lajos és Szalakusz határát képezi. A Nyitrától nyugatra a Radosnai-hátság legdélebbi része húzódik (Galagos, 220 m). Határának túlnyomó része szántóföld, külterületi lakott helye nincs. Délről Nyitraegerszeg, keletről Menyhe (Szalakusz katasztere), északról Vicsápapáti, nyugatról pedig Surányka községekkel határos.
A Nyitrai kerülethez és a Nyitrai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Nyitrai járáshoz. 1939-45 között a Szlovák Államhoz tartozott (Nyitra megye, Nyitrai járás). 1960-1994 között Vicsápapáti része volt. Területe (1,88 km²) az elmúlt évszázad során nem változott, a Nyitrai járás legkisebb területű községe.
Lajos a zoboraljai magyar nyelvsziget nyugati részéhez csatlakozik, néprajzilag a vízmegi falvak egyike. A 20. század első felében még túlnyomórészt magyarok lakták, 1910-ben a lakosság négyötöde, 1921-ban háromnegyede magyarnak vallotta magát. A 20. század második felében az itteni magyarság teljes egészében asszimilálódott, 2011-ben már a lakosságának 97,6 %-a szlováknak vallotta magát. Bár népessége 1921-hez képest 2001-ig több mint duplájára nőtt (124 főről 262-re), továbbra is a járás legkisebb községeinek egyike. A népességnövekedés elsősorban az 1948-as szlovák betelepülés eredménye volt. 2001-2016 között már a lakosságszám csökkenése figyelhető meg (2011-ben a falunak 255, 2016-ban 245 lakosa volt). A lakosság túlnyomó többsége (2011-ben 91,8 %, 1921-ben még 97,6 %) római katolikus vallású.
Első írásos említése 1358-ból származik, ekkor várjobbágyok lakták. 1389-ben „Lagfalua”, 1404-ben „Layosfalva” néven említik az okiratok. 1682-ben a Nyitra völgyébe betörő török csapatok Lajos közelében szenvedtek vereséget. 1696-ban említik elsőként a Nyáryak itteni udvarházát. A 17-19. században a Zay család volt a legnagyobb birtokosa. 1789-ben 18 háza és 92 lakosa volt. A 18. században épült kastélya kezdetben a Nyáry-, majd a Ghyllányi-család tulajdonában volt. 1828-ban 17 háza és 116 lakosa volt. Lakói főként mezőgazdasággal foglalkoztak, a 19. században még szőlőhegye is volt (1950-ben már nem létezett). 1881-ben határán át épült meg a Nyitrát Nagytapolcsánnyal összekötő vasútvonal, de megállóhely Lajoson nem létesült. A korábban Lajosfalva, majd 1863-tól Lajosfalu néven ismert falu hivatalos magyar nevét a 20. század eleji magyar helységnévrendezés során állapították meg. Az első világháborúban 8 lakosa vesztette életét. 1920-ig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták, 1939-45 között a fasiszta szlovák bábállam része volt. 1948-ban hatósági névadással a korábban használt Lajšová helyett a Ľudovítová hivatalos nevet állapították meg. Ugyanebben az évben a Liptói-víztároló kialakítása miatt otthonukat elveszítő szlovák családok költöztek a faluba, alapvetően megváltoztatva annak etnikai arculatát. Az 1960-as években kastélyában kertészeti szakiskola működött. Kisiskoláját 1963-ban szüntették meg. 1960-ban Vicsápapátihoz csatolták, 1994-ben népszavazás eredményeként ismét önálló községgé alakult.
A mezőgazdasági jellegű aprófaluban sem alapiskola, sem óvoda nem található. Temploma sincs, Páduai Szent Antalnak szentelt temetőkápolnája 1773-ban épült barokk stílusban. Kis parkkal körülvett, 18. századi kastélyában ma szociális otthon működik.
