Ladamóc
A község a Bodrog jobb partján, a Zempléni-szigethegység keleti lábánál fekszik, Sátoraljaújhelytől 11 km-re keletre, Királyhelmectől 25 km-re nyugatra, Tőketerebestől 31 km-re délre. Áthalad rajta a Szőlőskét (3,5 km) Zemplénen (4 km) keresztül Cékével (11 km) összekötő mellékút. Határának mintegy fele mezőgazdaságilag művelt terület, legészakabbi részét (Hosszú-hegy, Zsiró-hegy) erdő borítja, de nagy területet foglalnak el a külszíni mészkőfejtések is a Somos-tetőn és a Bába-hegyen. Nyugatról Szőlőske, északnyugatról (rövid szakaszon) Céke, északról Zemplén, keletről Szomotor, délről pedig Bodrogszerdahely községekkel határos. Déli és keleti határát a Bodrog és a Holt-Bodrog, keleti hatátát a Szőlőgödör-patak, nyugati határát a Csurgó-patak alkotja.
A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Gálszécsi járáshoz, 1949-1960 között a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). Területe (11,33 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
1910-ben 718, 1921-ben 688, 1938-ban 879, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1938-1991 között népességének több mint felét elveszítette, majd 1991-2011 között további 18,4 %-al csökkent népességszáma (413 főről 337-re). Túlnyomó magyar többségét napjainkig megőrizte, 2011-ben a lakosság 88,1 %a volt magyar, 10,7 %-a pedig szlovák nemzetiségű. A lakosság túlnyomó többsége (70,6 %) református vallású, a római katolikusok aránya 17,5 %. 1944-ig népes izraelita közösség élt a községben, 1921-ben az összlakosság 16,7 %-át, 1938-ban 12,7 %-át alkották.
1298-ban "Ladamach" alakban említik először. Ez a középkori település nem a mai helyén, hanem attól 2 km-re feküdt és eredetileg mészégetők faluja volt. Neve "Ladmocz" alakban, a pápai tizedszedők 1332 és 1337 között készült jegyzékében is szerepel. 1583-ban birtokosa az Ibrányi család, melynek udvarháza állt itt. A 18. században az Almássy család birtoka. 1715-ben 7 lakatlan és 7 lakott háza volt. 1787-ben 75 házában 464 lakos élt. 1828-ban 71 háza volt 527 lakossal, akik mezőgazdasággal, mészégetéssel foglalkoztak. A faluban a mészégetés mellett nagy hagyományai vannak a borászatnak és a kőfejtésnek is. A község a 19. század első felében fokozatosan elköltözött a magasabban fekvő részekre, mivel az áradások már korábban is károsították. 1920-ig Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben zsidó lakosságát (1938-ban 112 fő) koncentrációs táborba hurcolták. Az 1980-as években határában teherkikötőt alakítottak ki. Napjainkban elöregedő, gyorsan csökkenő népességű település.
A községben négyosztályos magyar tannyelvű alapiskola található. Határában mészkőbányák találhatóak. Református temploma 1826 és 1835 között épült klasszicista stílusban. Határában található a Kasvár Természetvédelmi Terület, melyet mészkedvelő növényvilága miatt 1953-ban 55 ha-on nyilvánítottak védetté.
