Kéménd
A község a Kisalföld peremén, az Alsó-Garammente kistájon, a Garam bal partján fekszik, határa a túlpartra, az Ipolymenti-hátság erdős dombvidékére is kiterjed, itt található legmagasabb pontja is (290 m). Párkánytól 13 km-re északnyugatra, Zselíztől 18 km-re délre, a Párkány-Léva vasútvonal (megállóhely), valamint a Párkányt Garamkövesddel összekötő 76-os főút mentén fekszik. Mellékút köti össze Szőgyénnel (15 km) és a Garam bal partján haladó Garamkövesd-Kétfegyvernek úttal. Nyugatról Bart, délről Libád, Kőhídgyarmat és Kicsind, északról Bény és Garampáld, keletről pedig Szalka községekkel határos. Garampálddal és Szalkával közös határa Esztergom és Hont megyék történelmi határát alkotja.
A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. 1920-ig nagyközségként Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Párkányi járáshoz, annak megszüntetése után pedig az Érsekújvári járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Esztergom vármegye, Párkányi járás). Területe (26,04 km²) 1921-1939 között 2 hektárral csökkent a szomszédos Bény javára.
1910-ben 1812, 1921-ben 1927, 1939-ben pedig 1934, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 1939-1991 között népessége csaknem egyötödét elveszítette, 1991-2011 között kismértékű (3,3 %-os) népességcsökkenés figyelhető meg. A lakosság túlnyomó többsége (77,4 %) magyar nemzetiségű és római katolikus vallású (80,9 %), a szlovákok aránya 2001-2011 között 7,6 %-ról 16,4 %-ra nőtt. A lakosság 8,5 %-a a roma etnikumhoz tartozik.
A falu első írásos említése 1183-ből származik "Camend" néven. 1217-ben a Hont-Pázmány nembeli Amadé volt a birtokosa. 1543-ban Esztergom eleste után a vidéket elfoglalták a törökök. 1595-ben a török ellen készülődő császári katonák fosztották ki a falut. 1683-ban a korábban a töröknek behódolt falut a párkányi csata után győztes lengyelek teljesen elpusztították. 1696-ban mint lakatlan helyet említik, 1699-re azonban az esztergomi érsekség birtokaként újból benépesült, ekkor 54 adófizetője volt. 1705 augusztusában a kurucok ellen harcoló császári csapatok fosztották ki. A 18. században a falu fejlődésnek indult, 1755-ben már állt az új templom is. Iskolája 1732-ben nyílott. 1787-ben 151 házában 884 lakos élt. 1828-ban 173 háza volt 1039 lakossal, akik főként mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. 1849. április 20-án itt ugrasztotta meg egy magyar sereg Wyss vezérőrnagy császári seregét. 1885-ben a falut elérte a vasút is, a Párkány-Léva vonal egyik állomása lett. Lakói főként mezőgazdasággal, állattartással, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel, kosárfonással foglalkoztak. A faluban olvasókör és önkéntes tűzoltó egyesület működött. A trianoni békeszerződésig Esztergom vármegye Párkányi járásához tartozott, majd a csehszlovák állam része lett. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. 1945 februárjában a Garam-menti páncéloscsata során a község súlyos károkat szenvedett. A Beneš-dekrétumok alapján 1947-ben 120 magyar családot erőszakkal Csehországba kényszermunkára deportáltak. Határának déli részén 1953-ban 22 ha-on természetvédelmi területet hoztak létre (Kéméndi sósok). Az Alsó-Garam menti kurtaszoknyás hatfalvak egyike, a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok 1969-ben itt rendezték meg az V. Nyári Ifjúsági Találkozót.
A mezőgazdasági jellegű, szőlőtermesztéséről híres községben magyar tannyelvű alapiskola (Petőfi Sándor Alapiskola) és óvoda működik. Urunk mennybemenetelének szentelt római katolikus temploma a 18. század közepén épült barokk stílusban.
