Kassa (Óváros)

Kassa-Óváros: A Kassa történelmi belvárosát és a 18. század végén már létező külvárosait (a déli Erzsébetváros kivételével, mely ma Kassa-Dél városrészhez tartozik) magába foglaló Kassa-Óváros városrész az Alsó-Hernád-völgyben, a Hernád bal partján és (a részben betemetett) Malomárok (Mlynský náhon) mentén fekszik, 212 méteres tengerszint feletti magasságban. 2010-ben területének 80,0 %-a (347 ha) beépített terület volt, mely a legmagasabb arány a kassai városrészek közül. Maga a történelmi városmag (melyet a 19. századig várfalak vettek körül) mintegy 80 hektáron (az egykori városfalak területe nélkül csak 36 hektáron) terül el, tengelyét az észak-déli irányú, 1,2 km hosszú, közepénél 75 méterig kiszélesedő egykori piacutca, a Fő utca alkotja, melynek közepénél magasodik a Szent Erzsébet-székesegyház. Az egykori várfalak helyét elfoglaló főutcákon (Moyzes utca, Hviezdoslav utca) túl a korábbi, földszintes házakból álló kassai külvárosokat az 1960-as évektől nagyrészt panelházas lakótelepek (Kassa-II., Kuzmányi-lakótelep) váltották fel. A városmagtól nyugatra a Józsefváros, északra a Ferencváros, északkeletre pedig az Újváros terült el, közülük csak utóbbinak egy része őrizte meg eredeti épületállományát. A városmagot keletről a Malomárok betemetésével (1968-tól) létrehozott Štefánik utca határolja, melyen túl a 11 hektáros Városi-parkot és a vasútállomás épületét találjuk. A városrész területének keleti részét szinte elvágja a belvárostól a vasútvonal és a Hernád-folyó, ezen a területen az egykori Fiserka, Csomordanka és Benyék-árok dűlőket ma főként ipari telephelyek foglalják el, északkeleten, az egykori katonai tábor helyén pedig a M.R. Štefánik Repülőakadémia épületeit találjuk. A városrészt északról Kassa-Észak, nyugagtról Kassa-Nyugat, délről Kassa-Dél, keletről Szilvásapáti és a Dargói Hősök-lakótelep, északkeletről pedig a Dzsungel kassai városrészek határolják. Déli határát a Štúr utca (az egykori Szepsi út), a Felszabadítók tere (egykori Erzsébet tér) és a Palacký utca, keleti határát a gyorsforgalmi úttá (PR3) átalakított Eperjesi út, északi határát pedig a Rámpa utca, a Szlovák Egység útja, a Nyár utca és az Amfiteátrum tér képezi.

Kassa-Óváros: 1990. október 1. óta Kassa önkormányzattal rendelkező városrésze, 1996 óta a Kassa-I. járás részét alkotja. Kassa-Óváros területe 2011-ben 4,34 km² volt, mely a város területének 1,8 %-át alkotta. Három kataszteri területre oszlik: Stredné Mesto (2,93 km²), Hušťáky (0,71 km²) és Letná (0,69 km²). Egész Kassa: Kassa a Kassai kerület székhelye és Pozsony mellett Szlovákia másik speciális közigazgatással rendelkező városa, 4 városi járásra (1996. júliusa óta) és 22 városrészre oszlik. 1968 óta a Kassa-környéki járás központja. Városrészei 1990. október 1-je óta rendelkeznek saját önkormányzattal. Városrészeinek fele (11) a város belterületének és lakótelepeinek önkormányzattal rendelkező egysége („kerülete”), melyeknek zöme már 1968 előtt is Kassa része volt (Peres és a Tihanyi-lakótelep kivételével, előbbi Szentlőrincke, utóbbi Hernádtihany határából vált ki). Ezek a következők: Kassa-Óváros, Kassa-Észak, Kassa-Nyugat, Kassa-Dél, KVP-lakótelep, Luník IX, Peres, Tóvárosi-lakótelep, Dargói Hősök-lakótelep, Dzsungel, Tihanyi-lakótelep. A másik 11 városrész korábban önálló község volt, melyeket két hullámban csatoltak a városhoz: 1968. július 1-jén (Bárca, Kassaújfalu, Pólyi, Saca, Hernádtihany, Felsőapáti, Miszlóka) és 1976. január 21-én (Kavocsán, Abaszéplak, Szentlőrincke, Zsebes). Kassa 1347-től szabad királyi város, 1647-től Abaúj vármegye székhelye volt, 1881-től 1922-ig pedig az egyesített Abaúj-Torna vármegye székhelye. 1876-tól törvényhatósági jogú város lett. 1920-1938 között, majd 1945-1992 között Csehszlovákiához tartozott, 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. A csehszlovák közigazgatásban 1923-1928 között Kassa megye (župa), 1949-1960 között a Kassai kerület (kraj), 1960-1990 között a Kelet-szlovákiai kerület székhelye volt. 1996-tól ismét kerületi székhely. A magyar közigazgatásban 1938-45 között a helyreállított Abaúj-Torna vármegye székhelye lett. 1960-ig a változó területű Kassai járás székhelye volt (a város a magyar közigazgatásban nem volt része a járásnak, a csehszlovákban 1968-ig igen), majd 1960-tól a Kassa-vidéki, 1996-tól pedig a Kassa-környéki járásé. A város területe 1968-ig csak kismértékben változott (1910-ben 94,03 km², 1921-ben 92,63 km²), mai területe az 1968-as és 1976-os községbeolvasztásokkal alakult ki, a korábbinak több mint két és félszeresére nőve (2011-ben 243,75 km²). Az egyes városrészek területe között hatalmas különbségek vannak: a legkisebb Dzsungel (0,47 km²) területét a legnagyobb Kassa-Északé (54,62 km²) több mint százszorosan meghaladja.

Kassa-Óváros: Pozsonnyal ellentétben Kassa-Óváros népessége a 20. század elejéig sem azonosítható a teljes városéval, Kassa ugyanis terjeszkedése során már a 18. században túllépte a mai Óváros városrész déli határát, 1900-ban a ma Kassa-Dél városrészhez tartozó Erzsébetváros és Tábor már az össznépesség mintegy egynegyedének adott otthont. Ma Kassa-Óváros egyike a népesebb városrészeknek, bár 2011-ben már a város népességének csak 8,6 %-a élt itt. Ekkor 20 592 lakosa volt, melynek 65,2 %-a vallotta magát szlovák, 4,3 %-a (891 fő) pedig magyar nemzetiségűnek (5,8 %-a – 1201 fő – magyar anyanyelvűnek), kiugróan magas volt ugyanakkor a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (27,0 %). Kassa városrészei közül itt a legmagasabb a magyar nemzetiségűek aránya, bár 1991-2011 között a magukat magyarnak vallók száma kevesebb, mint felére csökkent (1740 főről 891 főre), a magyar nemzetiségűek aránya 1991-ben még 7,2 %, 2001-ben már csak 6,0 % volt, 2011-re pedig 4,3 %-ra csökkent az asszimiláció révén. Az 1970-ben még 32 267 lakosú városrész népessége 1980-1991 között csaknem egynegyedével csökkent (30 362 főről 24 264 főre), majd az 1991-2011 közötti két évtizedben a fogyás ütemének mérséklődése figyelhető meg (15,1 %-os csökkenés). 2011-2017 között a városrész népessége már csekély (0,7 %-os) növekedést mutat (20 592 főről 20 751 főre). 2011-ben a városrész népességének 37,4 %-a volt római katolikus, 5,4 %-a görög katolikus, 4,0 %-a evangélikus és 2,2 %-a református vallású, 17,4 %-a pedig felekezeten kívüli. Kassa-Óváros népsűrűsége 2011-ben 4745 fő/km² volt. A városrészen belül 2011-ben a Kuzmány-lakótelep (8033 fő), a Történelmi városmag (3276 fő) és a Tyršovo nábrežie (2908 fő) településrészek voltak a legnépesebbek. Egész Kassa: Kassa a 13. század közepén a tatárjárás során elpusztult magyar falvak helyén, német telepesközségként jött létre. Német többségét a 16. századig megőrizte, bár már a középkorban többnemzetiségű város volt. A 14. század elejétől (a Kárpátok keleti részének szlovák benépesítésétől) fogva a magyar-szlovák nyelvhatár Kassánál húzódott, a környező falvak zöme a 17. század második feléig magyar lakosságú volt. 1480-ban a város lakossága mintegy 10 ezer fő volt. A mohácsi vész (1526) után a török előrenyomulás elől északra húzódó magyar lakosság telepedett le Kassán. A 17. század második felében a pusztító hadjáratok és a járványok eredményeként a város népessége mintegy 40 %-kal csökkent (1650-96 között), 1700-ban már csak 4 ezer lakosa volt. Ekkor a környező falvak egész sora néptelenedett el, újratelepítésükre (főként szlovákokkal és ruszinokkal) a 18. század elején került sor, Kassától délre tolva el a magyar-szlovák nyelvhatárt. Magában Kassában is folyamatosan nőtt a szlovákok aránya, a 19. század közepére már relatív többséget alkottak. A városnak 1817-ben 11 963, 1850-ben 13 034 lakosa volt. Német lakossága a 19. század második felére nagyrészt beolvadt a magyarságba, 1880-ban a lakosság egyhatoda, 1910-ben már csak 7,2 %-a vallotta magát német anyanyelvűnek, 1930-ban 5,1 %-a német nemzetiségűnek. 1880-ban a magyarok (38,4 %) és szlovákok (39,5 %) aránya csaknem megegyezett, később a magyarok aránya fokozatosan nőtt a város népességének gyors növekedése (1880-1921 a lakosság száma a duplájára, 26 097 főről 52 898 főre nőtt) és a kettős identitású lakosság körében a magyar identitás előtérbe kerülése révén. 1910-ben 44 211 lakosának már háromnegyede (75,4 %) magyar anyanyelvű volt, a szlovák anyanyelvűek a népesség egyhatodát (14,8 %) tették ki. A város Csehszlovákiához csatolása alapvetően megváltoztatta a nemzetiségi összetételt, 1921-ben már a népesség 59,7 %-a, 1930-ban pedig 62,5 %-a vallotta csehszlováknak magát, ezzel párhuzamosan csökkent a magyar nemzetiségűek aránya (1921-ben 21,2 %. 1930-ban 19,8 %). A (nagyrészt magyar nyelvű és identitású) zsidó lakosság a 19. század második felétől a város népességének jelentős részét alkotta, 1921-ben a népesség egyhatodát (16,6 %), 1938-ban egyötödét (19,7 %) tették ki az izraelita vallásúak. Az első csehszlovák népszámlálás során bevezették a zsidó nemzetiség fogalmát is (1930-ban 10,6 %) ezzel tovább csökkentve a magyarság részarányát. Az első csehszlovák köztársaság idején tovább növelte a (cseh)szlovákok arányát a magyar hivatalnokok tömeges elmenekülése és helyettesítésük cseh tisztségviselőkkel. A bécsi döntés után ismét tömeges identitásváltás ment végbe, 1938-ban már a lakosság háromnegyede (76,6 %), 1941-ben 89,4 %-a magyarnak vallotta magát. 1945 után a város nemzetiségi arculata alapvetően megváltozott, csaknem homogén szlovák lakosságúvá vált. Ehhez hozzájárult a kettős identitás megszűnése, a magyar identitású zsidó lakosság koncentrációs táborba hurcolása és elpusztítása (1944), valamint a magyar lakosság nagy részének elűzése és kitelepítése 1945 után. Az iparosítással és a tömeges szlovák betelepüléssel az 1960-as évektől Kassa nagyvárossá nőtt: 1950-ben népessége (60,7 ezer fő) csak kevéssel haladta meg az 1938-ast (58 090 fő), ez 1961-re egyharmadával nőtt (79,4 ezer fő). Az 1960-as években 70 ezerrel, csaknem duplájára nőtt a népessége, az 1970-es években pedig további 50 ezerrel (1970-ben 149 555, 1980-ban már 202 368 lakosa volt) gyarapodott. Ebben az időszakban épült a város új lakótelepeinek zöme és 11 község hozzácsatolásával (két hullámban) ekkor alakult ki mai területe is. A rohamos lakosságszám-növekedés az 1980-as években lelassult, de még ekkor is egyhatodával nőtt a város lakossága (a Dargói-lakótelepé több mint tízezer fővel), 1980-1991 között 202 368 főről 235 160 főre. A rendszerváltás után ez a folyamat megállt, bár a város legújabb lakótelepének, a Tihanyi-lakótelepnek az építését az 1990-es években fejezték be (1991-2001 között a városrész népessége 13 433 főről 22 522-re ugrott), de ez kivételnek mondható – egész Kassa népessége csak kismértékben nőtt, 1991-2011 között 2,2 %-kal. 2011-2017 között már 0,6 %-os fogyás (240 433 főről 239 095 főre) figyelhető meg. Az 1991-2011 közötti időszakra jellemző a belső városrészek népességének csökkenése (Óváros, Kassa-Észak, Kassa-Nyugat, Kassa-Dél), a kertvárosi (Peres) és a meginduló szuburbanizáció révén a korábban falusias városrészek (Szentlőrincke, Szilvásapáti, Abaszéplak, Hernádtihany) népességének gyors növekedése. Peres népessége több mint háromszorosára, Szentlőrinckéé és Dzsungelé több mint duplájára, Szilvásapáti, Abaszéplak, Hernádtihany és a Tihanyi-lakótelep népessége pedig több mint másfélszeresére nőtt 1991-2011 között. A roma gettóvá vált Luník IX. népessége több mint két és félszeresére (2439 főről 6032-re) ugrott ebben az időszakban. Kassa Szlovákia második legnépesebb városa, 2011-ben 240 433 lakosa volt, melynek 73,9 %-a vallotta magát szlovák, 2,7 %-a magyar, 2,0 %-a pedig roma nemzetiségűnek, csaknem egyötödük (19,0 %) viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. A magyar anyanyelvűek száma (8584 fő) több mint egyharmadával meghaladja a magyar nemzetiségűekét (6382 fő). 1980-1991 között a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma (8070 főről 10 128 főre) és aránya (4,0 %-ról 4,6 %-ra) is nőtt, de 1991-2011 között a kassai magyarság száma már több mint egyharmadával csökkent (10 128 főről 6382 főre). A szórványhelyzetbe került, 1945 előtt a város lakosságának többségét alkotó kassai magyarságot erősen sújtja az asszimiláció és az elöregedés. A városrészek közül az Óvárosban a legmagasabb a magyarok aránya (4,3 %), a városi átlagot meghaladó arány figyelhető meg a belvárosi városrészekben is (Kassa-Dél 3,8 %, Kassa-Észak 3,3 %, Kassa-Nyugat 2,8 %). A Kassához csatolt községek közül 1921-ben Abaszéplakon (56,1 %), Sacán (16,7 %) és Pólyin (11,1 %) élt jelentősebb számú magyar lakosság, mely mára csaknem teljesen eltűnt. A város roma népessége az 1980-as évektől kezdődő gettósodási folyamat során nagyrészt kiszorult a belső városrészekből és a Luník IX. városrészben összpontosult, ahol 2011-ben a lakosság 56,7 %-a vallotta roma nemzetiségűnek magát. A romák aránya (a Roma Atlasz 2013-as becslése szerint 7,6 %) többszörösen meghaladja a népszámlálási adatokat (2,0 % roma nemzetiségű, 2,6 %-a roma anyanyelvű). A város életében egykor meghatározó szerepet játszó német lakosság száma 2011-ben alig 308 fő (0,1 %) volt. 2011-ben a lakosság 45,0 %-a volt római katolikus, 6,1 %-a görög katolikus, 3,1 %-a evangélikus és 2,0 %-a református vallású, 16,6 %-a felekezeten kívüli, csaknem egynegyede (23,8 %) viszont nem nyilatkozott felekezeti hovatartozásáról. 1921-ben a római katolikusok még a lakosság csaknem kétharmadát (62,8 %) alkották, ekkor a görög katolikusok (6,7 %), a reformátusok (3,2 %) és az evangélikusok (4,0 %) aránya egyaránt hasonló volt a maihoz. Az izraelita vallásúak (1921-ben 16,0 %) az 1944-es népirtásig a második legnépesebb felekezetet alkották a városban (2011-ben számuk alig 267 fő volt). A 2011-es népszámlálás adatai szerint Kassa városrészei közül Kassa-Nyugat volt a legnépesebb (40 599 fő), népes belvárosi és lakótelepekből álló városrészeinek lakossága 20-28 ezer fő között volt, a Kassához csatolt egykori községek közül Saca (5612 fő) volt a legnépesebb, Szentlőrincke (441 fő), Zsebes (663 fő) és Pólyi (1107 fő) viszont a legkisebb népességű. A város népsűrűsége 2011-ben 986 fő/km² volt, itt található egész Szlovákia legsűrűbben lakott helyi önkormányzata, a KVP-lakótelep (14 223 fő/km²), de kiemelkedően magas Kassa-Nyugat (7342 fő/km²), a Tóvárosi-lakótelep (7041 fő/km²), a Luník IX (5637 fő/km²) és az Óváros (4745 fő/km²) népsűrűsége. Városrészei közül Pólyi (85 fő/km²), Kavocsán (113 fő/km²), Saca (123 fő/km²) és Zsebes (130 fő/km²) a legkevésbé sűrűn lakottak.

Egész Kassa: Kassa első írásos említése 1230-ból származik, ekkor Villa Cassa néven említik. Neve magyar személynévi eredetű (a Kosa névből), a szlovák Košice (tkp. Kosa hozzátartozói, háznépe) a 15. századtól adatolható. A település a tatárjárás során (1241-42) teljesen elpusztult. Ezután telepedtek le itt német hospesek, akik részére IV. Béla király 1249-ben adott ki szabadalomlevelet. Ekkor a település királyi falu volt („villa regia”) a várispán joghatósága alá tartozó koronabirtokként. 1261-ben V. István oklevele adományozta Kassának a tőle északra húzódó erdős területeket és a Csermely-patak völgyét, az akkor Felső-Kassának nevezett földet. A hegyvidék és a síkság találkozásánál létrejött település fontos kereskedelmi csomóponttá vált és gyors fejlődésnek indult. Különösen fontos volt a Lengyelországgal folytatott borkereskedelem. Kassa Abaúj (Újvár) vármegye, illetve az egri püspök joghatósága alá tartozott 1347-ig, a szabad királyi városi cím elnyeréséig. A későbbi dóm helyén épült, Szent Erzsébetnek szentelt templomát 1283-ban említik először. E templom mellett temető is volt, ennek kápolnájaként épült a város legrégebbi, ma is álló épülete, a Szent Mihály-kápolna. Ugyanebben az évben szerepelt először írásos forrásban a déli elővárosban álló Szentlélek-ispotálytemplom. Kassa a 14. század elejére Felső-Magyarország egyik legfontosabb városává vált, jelentős polgári réteggel, iparral, pénzforgalommal és kereskedelemmel, 1297-től a kamaraispán székhelye is itt volt. A szűcsök ipari szabadlomlevele 1307-ből ismert. Ekkor már várfal védte a várost, mely az Árpád-ház kihalása után a cseh király pártjára állt, majd Károly Róbert Aba Amadénak adományozta. Az ő uralma alatt épült fel a Hradován (Várhegyen) a Hernád-völgy ellenőrzésére a kassai vár. A város polgárságát sanyargató oligarchát 1311. novemberében gyilkolták meg a kassaiak, majd 1312. június 15-én a királyi seregek a rozgonyi csatában aratott győzelemmel vetettek véget az Amadé-uralomnak. Ekkor a vár is megrongálódott, később már nem játszott szerepet a város történelmében, ma már romjai is alig láthatóak. Károly Róbert uralkodása alatt már pénzverde is működött Kassán. 1319-ben lakóit felmentették a vámfizetés alól Újvár és Zemplén vármegyékben. 1335-től itt tartották Abaúj és Sáros megye nemesei közgyűléseiket. I. Lajos uralkodása alatt a domonkos rend telepedett le a városban, ekkor épült a város egyik legrégebbi egyházi emléke, a Nagyboldogasszonynak szentelt domonkos templom. A szabad királyi városi címet és pallosjogot 1347-ben nyerte el a város jelentős pénzösszeg fejében. Ugyanebben az évben jogot kapott országos vásár rendezésére is eredetileg Szent Mihály, 1355-től a Szentháromság napján. 1369-ben Nagy Lajos címert is adományozott a városnak (Magyarország legrégebbi városi címerlevelével), melyet utódai 1502-ig három további címerlevéllel újítottak meg. Ekkoriban jelentős volt Kassa szőlőtermesztése is (a Heringesen, a Vörös-hegyen és a Várhegyen), de a kassaiaknak más településeken is voltak szőlőig egészen Tokajig. 1370-ben itt tárgyalt a lengyel királlyá választott I. Lajos a lengyel rendekkel, majd 1374-ben országgyűlés színhelye volt. 1374-ben egy tűzvész során leégett régi temploma, ekkor kezdték meg a Szent Erzsébet-székesegyház építését, mely 1508-ig tartott (a 15. század elejétől már miséztek benne). A város hamarosan maga is hűbérbirtokossá vált: 1382-ben Miszlóka és Tőkés, 1397-ben Tehány (Hernádtihany), 1423-ban pedig Kavocsán falvak kerültek a birtokába, a 16. században már tizenhat település tartozott a joghatósága alá (köztük Forró mezőváros is), ez az állapot egészen a jobbágyfelszabadításig fennmaradt. I. Zsigmond uralkodása alatt a város privilégiumai tovább bővültek (országos vámmentesség, barhetkészítési privilégium, katonáskodás alóli mentesség, stb.). 1405-ben szentelték fel a ferencesek templomát. 1439-ből ismertek a város legrégebbi céhlevelei, a takácsoké és az erszénygyártóké. Ebben az évben, I. Albert halála után a város az özvegy királyné által behívott és főkapitánnyá kinevezett Giskra zsoldosvezér kezére került, akinek Kassán volt a főhadiszállása. I. Ulászló hadai 1441-ben és 1442-ben is sikertelenül ostromolták. 1449-ben a város alatt verte meg Giskra cseh serege Székely Tamás magyar seregét, s a csatában a magyar hadvezér is elesett. Kassa egészen 1462-ig a (később Mátyás király szolgálatába álló) Giskra uralma alatt maradt. I. Mátyás uralkodása alatt a város pénzverési jogot kapott (1458), a székesegyház építése folytatódott (maga a király is több alkalommal járult hozzá anyagilag) és 1484-ben egy második várfalat is építettek a város körül. A város új hűbéres falvakra is szert tett: 1459-ben Aranyida, 1466-ban Garadna, 1479-ben Szebenye, 1480-ban pedig Kalsa községek kerültek a birtokába. Mátyás halála után, 1491-ben János Albert lengyel trónkövetelő fél évig ostromolta a várost. 1502-ben II. Ulászló adományozta Kassának ma is használt címerét. Kassa a mohácsi csatavesztés után Habsburg Ferdinánd pártjára állt, ezért 1528-ban Szapolyai János seregei a város ellen indultak, de vereséget szenvedtek a szinai mocsaraknál vívott csatában a Kacziáner vezette császári seregektől. 1536. december 4-én a város mégis Szapolyai kezére került, amikor Lónyay Gergely helytartó megnyitotta a déli városkaput a seregei előtt. Szapolyai bosszút állt címerének kilenc évvel korábbi kassai meggyalázásáért és megvonta a város privilégiumait, a városi tanács tagjait és 55 előkelő polgárt pedig elhurcoltatott. Ekkoriban került a városban túlsúlyba a magyar nyelvhasználat a német rovására, az Alföldről az előrenyomuló török elől északra menekülő lakosság a nemzetiségi arányokat is módosította (1550-ben a város már magyar többségű volt). Súlyos csapást jelentett ugyanakkor az észak és nyugat felé folytatott kereskedelem megszakadása. A városban gyorsan terjedt a reformáció, már 1531-ben hirdette az új hitet Dévai Bíró Mátyás, akit ezért el is fogattak és Bécsbe hurcoltak. A reformáció terjesztője lett a városban Henkel János lelkész is, miután 1526-ban visszatért a királyi udvarból, ahol megismerkedett Luther tanításaival. 1552-ben a város Ferdinánd uralma alá került, ugyanebben az évben a felsőmagyarországi kapitányok hivatalos székhelyévé vált. Ekkor már német lakossága nagyrészt lutheránus, magyar lakossága pedig kálvinista hitre tért. 1553-ban a dominikánus szerzeteseket is elűzték Kassáról. 1556. április 13-án csaknem az egész város leégett, alig 128 ház maradt épen, leégett a székesegyház és a bástyák egy része is (1566-68-ban építették újjá őket). A tűzvész után a várost nyolc évre felmentették a királyi adó fizetése alól. 1560-ban az ellenreformáció első kassai aktusaként az egri érsek elfogatta Huszár Gál prédikátort, akit azonban hívei kiszabadítottak. Később a lutheránus kassai polgárság részéről is üldözés érte a kálvinistákat. 1568-ban Kassára helyezték át Lőcséről a szepesi kamarát. Ekkoriban a 36 hektáros, várfalakon belüli városban mintegy 1500-an éltek. I. Rudolf uralkodása alatt a korábban tolerált lutheránusok ellen is felléptek, 1596-ban, Eger elfoglalása után az egri káptalan is Kassára költözött (1613-ig, ekkor Jászóra települt át) és hamarosan megérkeztek a jezsuiták is, 1601-1602-ben Pázmány Péter is itt tartózkodott. 1604. január 7-én Barbiano főkapitány katonai erővel vette vissza a székesegyházat a káptalan számára. Ez vezetett a városi polgárság szembefordulásához (Bocatius János főbíró vezetésével) a Habsburgokkal és Bocskai István seregének behívásához (1604. december 11.). A fejedelem 1606-ban két országgyűlést is tartott Kassán és itt is halt meg 1606. december 29-én. A megmérgezésével gyanúsított Kátay Mihály kancellárt 1607. február 13-án a város főterén a hajdúk felkoncolták. Bocskai halála után, 1607-ben Kassa meghódolt Rudolf királynak. 1610-ben alapította meg Kassán az első könyvnyomdát Fischer János. 1619. július 12-én a város nyugati része leégett. 1619. szeptember 6-án ismét az erdélyi fejedelem kezére került, ekkor vonult be Bethlen Gábor vezére, Rákóczi György, a későbbi fejedelem, akit a város főkapitányának neveztek ki. A város elfoglalásakor három jezsuitát gyilkoltak meg (ők a később szentté avatott kassai vértanúk). Bethlen Gábor 1621-ben rövid időre Kassára vitte a Szent Koronát, 1626-ban pedig itt tartotta fényes menyegzőjét Brandenburgi Katalinnal. 1629-ben, Bethlen Gábor halála után újra a Habsburgoknak hódolt a város, 1644-ben viszont már a város falai alá vonuló I. Rákóczi György fejedelemnek. 1632-ben főterén végezték ki az abaúji és zempléni jobbágyfelkelők vezérét, Császár Pétert. 1647-ben Kassa lett Abaúj vármegye székhelye. A következő évben a város a linzi béke értelmében ismét a Habsburgok kezére került, de a pozsonyi országgyűlés után azok kénytelenek voltak engedélyezni a szabad vallásgyakorlást és a reformátusok első templomának felépítését (1652-55). 1654-ben a jezsuiták kapták meg a főkapitányok egykori székházát, ahol 1657-ben Kisdy Benedek egri püspök adományából egyetemet is létesítettek (Academia Cassoviensis). Az ellenreformáció 1670 után felerősödött, 1671-ben a dómot visszakapták a katolikusok, a következő évben a reformátusokat is megfosztották templomuktól. Spankau Páris tábornok elnyomta a város polgárságát, utóda, Kobb Farkas Frigyes pedig 1677-ben öt ellenszegülő polgárt kivégeztetett. 1671-ben, a Wesselényi-féle összeesküvés meghiúsulása után új, modern csillag alaprajzú erődítmény (citadella) építését kezdték meg a város délkeleti peremén. Ugyancsak ekkor kezdték meg az új jezsuita templom építését Báthory Zsófia alapítványából. 1674-ben a jezsuiták tudományos nyomdát alapítottak Kassán (fiát, I. Rákóczi Ferencet is itt temették el 1677-ben, majd négy évvel később őt is). Ugyanebben az évben, augusztus 22-én a város mintegy fele (155 ház) leégett, a puskaportorony felrobbanásakor számos lakos és katona vesztette életét. 1682. augusztus 15-én Thököly Imre csapatai foglalták el Kassát, ezután a protestánsok helyett immár a katolikusokat üldözték. 1685. október 25-én a császáriak Caprara vezetésével visszafoglalták a várost. 1687-ben az eperjesi vésztörvényszéken kivégeztették többek között Feja Dávid volt kassai bírót, ebben az évben került véglegesen katolikus kézre a székesegyház. A reformátusok csak 1696-ban építhettek új fatemplomot a külvárosban. 1696-ban a Maria Imaculata-szobor helyén lévő vesztőhelyen 26 városi polgárt fejeztek le, akiket a császári helyőrség elleni összeesküvéssel vádoltak. 1697-ben letelepedett a városban az Orsolya-apácák rendje, 1699-ben pedig a dominikánusok is visszatérhettek kolostorukba. A rekatolizálás keretében a protestánsokat a városi tanácsból is kiszorították. A város a 17. század második felében az állandó háborúskodás és a gyakori járványok közepette hanyatlásnak indult, 1650 és 1696 között 40 százalékkal csökkent a népessége, 1700-ban alig 4 ezer lakosa volt. Gyakran pusztított a városban a pestisjárvány a 16. századtól kezdve (1575-77, 1586, 1650, 1653-54, 1662-63, 1696), ehhez hozzájárult a Kassát délről övező lápos, mocsaras vidék. 1667-ben a várfalakon belül összesen 520 ház volt a városban, 1696-ban már csak 292. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kurucai vették ostrom alá a várost, melyet 1704. október 20-án foglaltak el Forgách Simon vezetésével. A kurucok visszaállították a vallásszabadságot és a francia Le Maire tervei alapján megerősítették a város erődítéseit, melyek 1706. októberében ki is állták Rabutin seregének kilenc napon át tartó bombázását. 1706. decemberében rendi gyűlés színhelye volt, melyen a fejedelem is megjelent, aki 1707. januárjáig tartózkodott a városban. Kassa a felső-magyarországi megyéket magába foglaló főkapitányság székhelye lett. 1707-ben a városból kitiltották a jezsuitákat. 1709-1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított a városban, mely 1710. nyarán naponta húsz áldozatot szedett. A szabadságharc bukása után, 1711. április 27-én vonultak be Kassára a császáriak. A megtorlás során Pongrácz János kuruc ezredest felnégyeltették. A városban diadalmaskodott az ellenreformáció és megkezdődött az újranémetesítés is. 1713-ban megkezdték a citadella lerombolását és ugyanebben az évben a város utcáinak kikövezését is. A pestisjárvány után, 1715-ben nyitották meg a Rozália-temetőt. 1720-ban a városnak 272 háza volt. 1732-ben Királyi Jogakadémiát alapítottak a városban. A falakon túlra eső külvárosai (németül hochstad; ebből ered a máig fennmaradt magyar hostát és szlovák hušťáky elnevezés) már a 14. század óta léteztek, de az állandó háborúskodás során időről időre elpusztultak (ostrom idején a kassaiak kötelessége volt mindent lerombolni és elpusztítani a falakon kívül), jelentős növekedésük csak a 18. században kezdődött meg. A század végére a városfalaktól északra, délre és nyugatra egyaránt népes elővárosok jöttek létre (a Felső-, Középső- és Alsó-külváros 1861-ben kapta a Ferenc-, József- és Erzsébetváros nevet), 1799-ben már a város lakosságának több, mint egyharmada (3600 fő) itt élt. A város német jellegének megerősödésével egyre jelentősebb a szlovákok száma is, 1756-tól már szlovák nyelven is miséztek a székesegyházban. 1771-ben felszámolták a dóm körüli régi temetőt és új temetőt nyitottak a nyugati külvárosban. Ugyanebben az évben a városnak 5130 lakosa volt, több mint négyötödük római katolikus vallású. A főutca déli részén 1726-ban hatalmas kaszárnyát létesítettek, 1732-ben kezdik meg a gimnázium építését, 1767-ben újraépítik a domonkosok kolostorát, 1779-ben pedig felépül az új vármegyeháza, a következő évben pedig a városháza is. 1773-ban a jezsuita rend feloszlatásával a kassai egyetem is megszűnik. 1777-ben jogakadémiát, főgimnáziumot és könyvtárat alapítottak Kassán. II. József trónörökösként is császárként is meglátogatta a várost, a közigazgatás átszervezésével Kassát egy négy megye összevonásával létrehozott kerület székhelyévé tette (1785-90 között). 1782-ben megnyílt a Fekete Sas-szálló, 1784-ben az újra megnyitott Forgách-kapu (vagy József-kapu, 1827-ben lebontották), 1790-ben pedig a középkori városháza helyén a Vigadó. 1788-tól állandó kőszínház működött a városban, ahol azonban 1816-ig csak németül játszottak. 1788-ban Kassán jelent meg Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében a Magyar Museum, az első magyar nyelvű folyóirat, melyet 1790-ben a Kazinczy szerkesztette Orpheus követett. A 18. század végén elkezdték a város további terjeszkedését gátló városfalak bontását, ez azonban egészen 1854-ig elhúzódott. A város lassú, de folyamatos gyarapodásával a 19. század elejére elérte a háromszáz évvel korábbi lakosságszámát, 1808-ban 8357, 1817-ben pedig 11 963 lakosa volt. A 19. században mint garnizonvárosban jelentős számú katonaság is állomásozott (1817-ben 1500 fő, az 1880-as években már mintegy 8 ezres állomány, ekkor ez a város népességének egynegyede volt). 1803-ban a citadella utolsó maradványainak elbontásával egyenes utat nyitottak Bárca felé (Pesti út). 1804-ben Kassa római katolikus püspöki székhely lett, a püspökség Abaúj, Sáros és Zemplén megyékre terjedt ki. 1805-ben I. Ferenc császár a francia sereg közeledte hírére gyerekeit, köztük Ferdinánd trónörököst Kassára küldte, akiket a Hadik-Barkóczy-palotában szállásoltak el. 1806. januárjában a Kutuzov vezette orosz csapatok Kassán át vonultak vissza a három császár csatájából. 1811-ben a reformátusok, 1816-ban pedig az evangélikusok is saját állandó templomot építettek. 1813-ban nagy áradás pusztított, 1820-ben pedig a középső külvárosban 99 ház esett a tűzvész áldozatául (ennek emlékét őrzi a ma is álló Szent Flórián-szobor). 1825-ben adták ki a Dulházy Mihály által szerkesztett Felsőmagyarországi Minerva című folyóiratot. 1831-ben 12 042 lakosa volt a városnak, ugyyanebben az évben súlyos kolerajárvány pusztított a nyári hónapokban, melynek 678 halálos áldozata volt. Kassáról indult ki a parasztlázadásba torkolló rémhír is a bizmut-porral történő szándékos mérgezésekről. 1833-ban Kassán adták elő elsőként Katona József drámáját, a Bánk bánt. 1834. október 15-én földrengés okozott nagy riadalmat a városban. 1839-től napi postakocsijáratok kötötték össze Eperjessel és Pest-Budával. 1840-ben nyílt meg a város első óvodája, a Ferdinandeum. Ugyanebben az éveben bontották le a nyugati sáncfalakat, melyeknek helyén később a Rákóczi körutat (ma Moyzes utca) alakították ki. 1840-ben a Mészáros utca egy része és az Orsolyák temploma, 1841-ben pedig a püspöki palota égett le. 1841 után engedélyezték a zsidók letelepedését Kassán. Az első zsinagóga 1842-ben, a zsidó temető 1844-ben nyílt meg. 1844-ben jött létre az első kassai pénzintézet és váltotta fel a latin nyelvű gimnáziumi oktatást a magyar. 1845-ben árvíz, 1846-ban újra tűzvész (a Forgách utcában) pusztított. 1847. júniusában József nádor tett látogatást Kassán. 1848. májusában a városban alakult meg a híres 9. vörössipkás zászlóalj. 1848. december 11-én a Kassai-hegyen és Budamér határában vívott csatában a Pulszky Sándor vezette forradalmi magyar hadsereg és a lengyel légió vereséget szenvedett a Schlick táborszernagy vezette osztrákoktól. A városba bevonuló Schlick minden politikai szabadságjogot elnyomott, a sajtószabadságot is megszüntette. 1849. január 4-én a magyar sereg a hadügyminiszter, Mészáros Lázár vezérlete sikertelenül kísérelte meg Kassa visszafoglalását Bárca irányából. 1849. februárjában a branyiszkói győzelem után tíz napra ismét magyar kézre került a város, majd Rhamberg György altábornagy császári seregének bevonulásával jutott végleg az ellenforradalom kezére. Márciusban Blaudek Ferenc és Miloslav Hurban császárpárti szlovák szabadcsapatai is megjelentek a városban, de toborzásuk csekély eredménnyel járt. 1849. júniusában kétszázezres orosz hadsereg vonult keresztül a városon, a katonák közt pusztító kolerajárvány áldozatait az ekkor megnyitott Kálvária-temetőben temették el. A szabadságharc leverése során az abszolutizmus bevezetésével a vármegyéket megszüntették, Kassa 1854-1860 között kerületi székhely lett. Bevezették a német nyelvű oktatást, a kassai gimnáziumot 1853-1861 között elvették a premontreiektől és világi német tanárokra bízták. I. Ferenc József 1853-ban és 1857-ben is meglátogatta a várost, második látogatásakor megtekintette az ipari kiállítást is. 1854-ben katonai nevelőintézetet, 1858-ban pedig katonai kórházat alapítottak Kassán. 1854-ben a városfal utolsó megmaradt részeit is lebontották. A város gyors fejlődésnek indult, 1857-ben távíróvonal, 1860-ban pedig már vasútvonal kötötte össze Pesttel. Az új pályaudvarra július 5-én érkezett meg az első gőzmozdony. 1870-ben megépült a kassa-oderbergi vasútvonal, 1873-ben a Kassát Legenyemihályival, 1890-ben pedig Tornával összekötő vasútvonalak is. Az 1850-ben még 13 034 lakosú városnak 1870-ben már 21 742, 1880-ban 26 097 lakosa volt. 1868-ban megalakult a Kassai Hitelbank, 1869-ben a Kazinczy Kör, 1870-ben bevezették a gázvilágítást, 1871-ben pedig felépült az Igazságügyi Palota. 1872-ben kolerajárvány pusztított a városban, melynek 4533 áldozata volt. 1872-től Kassa törvényhatósági jogú város lett. 1874-ben megalakult a Tűzoltóegylet, 1875-ben pedig a mezőgazdasági iskola (1906-tól Mezőgazdasági Akadémia). 1876-ban megnyílt a Felső-Magyarországi Múzeum, melyet a következő évben harmadszor Kassára látogató császár is megtekintett. 1882-ben új reáliskola, 1886-ban felső ipariskola létesült, 1903-1907-ben pedig felépült a katolikus főgimnázium új épülete is. 1885-ben megkezdődött az utcák aszfaltozása, 1891-ben megnyílt a városi tömegközlekedés elődjének számító lóvasút, mely a vasútállomástól kezdetben a Bárányka-vendéglőig, majd a Csermely-völgyi kioszkig közlekedett. A később gőzüzeművé átalakított járatot 1912-től villamossá alakították át. 1896-ban szentelték újra a Steindl Imre tervei alapján restaurált székesegyházat. 1898-ban megépült a múzeum új épülete, egy évvel később pedig átadták a Nemzeti Színházat is. Az 1890-es években Kassa már Magyarország egyik legfejlettebb és legiparosodottabb városa volt, legnagyobb iparvállalata az 1851-ben alapított, 1600 munkást foglalkoztató dohánygyár volt. Fontosabb ipari üzemei voltak az Eisler-féle hajlított fabútorgyár (250 munkás), a Fleischer-féle gépgyár és vasöntöde (130 munkás), Dunkl Vilmos parkettagyára (60 munkás), a Siposs-féle kötőszövőgyár (60 munkás), valamint egy vasbútorgyár, egy kékárugyár, a csermelyvölgyi papírgyár, két nagy műmalom, két sörgyár, pótkávé-, búzakeményítő- és légszeszgyár és több téglagyár. 1895-ben 1842 ház állt a városban. 1880-1921 között megduplázódott a lakosság száma, 1910-ben 44 211, 1921-ben már 52 898 lakosa volt Kassának. 1903-ban elkészült a városi csatornázási rendszer, ezzel föld alá került a kassai Főutcán korábban végigfolyó Csermely-patak. 1906. október 29-én II. Rákóczi Ferenc és fia, Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós hamvait Törökországból Kassára hozták és ünnepélyesen újratemették a székesegyház kriptájában. Mint hadtestparancsnoksági székhelyen, városszerte számos kaszárnya és katonai épület épült. 1914-ben szűnt meg Kassa német nyelvű napilapja, a Kaschauer Rundschau. A város új közkórháza a déli elővárosban épült 1914-1918 között. 1918. decemberében a magyar kormány támogatását élvező úgynevezett Keleti-Tót Nemzeti Tanács itt kiáltotta ki a Tót Népköztársaságot. 1918. december 29-én a cseh legionáriusok bevonulásával kezdetét vette a húsz évig tartó első csehszlovák uralom. A megszállók több polgári lakost agyonlőttek és március 17-én ledöntötték a főtéren álló Honvéd-emlékművet. A Tanácsköztársaság hadserege 1919. június 6. – július 5. között visszafoglalta a várost, június 11-én a tanácshatalom vezetői, Kun Béla és Garbai Sándor is bevonultak Kassára. A Vörös Hadsereg azonban a Clemenceau-jegyzék elfogadása után hamarosan visszavonulni kényszerült. Az első Csehszlovák Köztársaság idején hatósági intézkedésekkel (a zsidó nemzetiség bevezetése, az állampolgárság megtagadása a magyar lakosság egy részétől) és a hivatalnokréteg tömeges Magyarországra költözésével és cseh hivatalnokok betelepítésével, valamint a kettős identitásúak nemzetiségváltásával jelentősen megváltoztak a város etnikai arányai, 1921-ben már csak a lakosság 21,2 %-a, 1930-ban 16,4 %-a vallotta magyarnak magát. A hivatali kétnyelvűséget is megszüntették 1932-ben a népszámlálási adatokra hivatkozva. A szimbolikus térfoglalás jegyében az utcaneveket megváltoztatták (a Ferenc József teret Husziták terének, az Erzsébet teret Legionáriusok terének nevezték el) és a főtéren szobrot emeltek M.R. Štefániknak, akiről a Fő utcát is elnevezték (1929) és Szent Vencelnek (1936). A lakosságszám tovább gyarapodott (1930-ban 70 117 fő), elsősorban az északi és a déli elővárosokban épültek új, családi házas lakóövezetek (Csermely-völgy, Erzsébetváros, Kis-Prága). A korszak jellegzetes épületei az erzsébetvárosi tűzoltólaktanya (1927), a fedett uszoda és strand (1936), a főposta (1928-30), az Őry Lajos által tervezett bérházak és a Baťa cipőkonszern belvárosi üzletháza (1931), de ekkor épült fel az ortodox (1926-27) és a neológ zsinagóga (1927) is. 1931-ben létesült a banktisztviselők lakótelepe (Masarykova kolónia). A csehszlovák állam katonai repülőteret is létesített a város közelében (a Pesti úton) 1920-ban, 1924-ben pedig megindult az első polgári légijárat Kassa és Pozsony között. 1938-ban Kassa adott otthon a Kelet-szlovákiai Kiállításnak. A csehszlovák uralom alatt a városban egyetlen magyar alapiskola maradt és a középfokú magyar nyelvű oktatást is felszámolták az államosított gimnázium és az ipariskola magyar tagozata (utóbbi 1927-ben vált önállóvá) kivételével. A Jogakadémiát 1922-ben felszámolták, 1937-ben viszont Műszaki főiskolát (1952-től egyetem) alapítottak a városban. A két világháború közötti időszakban Kassa a szlovákiai magyarság egyik fontos kulturális központjává vált, itt alapították meg 1928-ban a Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesületek Szövetségét, ugyanebben az évben indult meg a kassai stúdióból a szlovákiai magyar rádiózás. Számos magyar sajtótermék jelent meg a városban (Kassai Újság, Kassai Munkás, A Nép, Új Élet, Kassai Hírlap, Szlovenszkói Színházi Élet) ebben az időszakban. 1935-ben a Szepesi Kamara egykori székházában felfedezték a híres kassai aranykincset. 1938-ban felszentelték Rákóczi Ferenc-emlékművét a székesegyház bejáratánál. Az első bécsi döntés által megvont új magyar-csehszlovák határ Kassától északra húzódott, így a város ismét magyar fennhatóság alá került. A magyar uralom 1938. november 11-én Horthy Miklós bevonulásával vette kezdetét. A város ismét megyeszékhellyé vált, 1938-ban 58 090, 1941-ben már 67 010 lakosa (8200 háza) volt, lakosainak túlnyomó többsége (1941-ben 89,4 %) magyarnak vallotta magát. Ebben az időszakban létesült a Műszaki Múzeum (1942) és kezdték el Rákóczi rodostói háza másolatának az építését. Bankófürdőn Budapest városa munkásüdülőt létesített. Több közterületet neveztek el a Horthy-rendszer prominens politikusairól (Teleki Pál, Gömbös Gyula) és magáról Horthyról is (az egykori Erzsébet teret). 1939-ben Kereskedelmi Főiskolát alapítottak a városban, ugyanebben az évben pedig ideköltöztették a Honvéd Repülőakadémiát. 1941. június 26-án a várost azonosítatlan repülőgépek bombázták (találat érte a postapalotát és a tüzérségi laktanyát, a támadás 32 halálos áldozatot követelt). A légitámadás szolgált ürügyül Magyarország hadbalépésére a Szovjetunió ellen a németek oldalán. 1943. nyarán szövetséges légitámadás érte a kassai repülőteret. A lakosság mintegy egyötödét kitevő zsidó vallású és a zsidónak nyilvánított lakosság fokozatos diszkriminánciója 1944-ben, a német megszállás után népirtásba torkollott: először a mai Felszabadítók lakótelepe helyén létrehozták a gettót, majd 1944. április 27-én megkezdődött a városi és vármegyei zsidóság gyűjtőtáborba hurcolása (a tábort a Szepsi úton, az ottani téglagyárakban alakították ki). A téglagyárakból mintegy 16 ezer főt szállítottak május 15 – június 2. között az auschwitzi megsemmisítő táborba, csak töredékük (450 fő) tért vissza a háború után. A nyilas hatalomátvétel után (október 15.) több száz személyt (antifasisztákat, bujkáló zsidókat és katonaszökevényeket) gyilkoltak meg a városban. A nyilasterror különösen vadul tombolt itt, mivel már korábban is a párt egyik erősségének számított a város (itt született Szálasi Ferenc is). A város 1945. január 19-én szabadult fel, a IV. Ukrán Front csapatainak bevonulásával Ivan Jefimovics Petrov parancsnoksága alatt. A csehszlovák uralom alá visszatért városban 1945. április 5-én hirdették ki a kassai kormányprogramot, mely az 1945-48 közötti koalíciós kormányzat alapja volt, deklarálta a cseh-szlovák nemzetállamot, egyben a német és magyar kisebbség teljes jogfosztását. A város magyar lakosságának egy része elmenekült, más részét kitelepítették, megszűnt a magyar nyelvű oktatás és a magyarellenes atrocitások a kommunista hatalomátvételig napirenden maradtak. A városban az 1950-es években megkezdődtek az első lakótelep-építések (1954-58 között épült a Kassa I. és II.-lakótelep és a Komenský utcai lakótelep) és a szocialista nagyipar fejlesztése (magnezitüzem, gépgyár). Ekkor létesült a Csermely-völgyi úttörővasút (1955-56), majd 1958-61 között sorra épültek a mai Kassa-Észak városrész lakótelepei (Béke-, Malomárok-, Észak-, Szolovjev-lakótelep). 1950-1955 között Bárca határában felépült az új kassai repülőtér. Az 1960-as években a Kelet-szlovákiai vasmű felépítésével (1960-65, 1966-tól szélesvágányú vasútvonal kötötte össze a Szovjetunióval) Kassa ipari nagyvárossá nőtt, 1961-ben 79,4 ezres népessége 1970-re 149 555-re, 1980-ra 202 368-ra ugrott. Sorra épültek a zöldmezős beruházásként létrejövő új lakótelepek, ekkor épült ki Kassa-Dél és Kassa-Nyugat (vagy Terasz, 1962-71) városrész, valamint az Óváros nyugati részén a Kuzmány-lakótelep (1967-73). A város közigazgatási területe is két és félszeresére nőtt: 1968. július 1-jén Bárca, Kassaújfalu, Pólyi, Saca, Hernádtihany, Felsőapáti és Miszlóka, 1976. január 21-jén pedig Kavocsán, Abaszéplak, Szentlőrincke és Zsebes községeket olvasztották be a városba. A város oktatási intézményeinek sora is bővült: 1949-ben Állatorvosi Főiskola (1969-től egyetem), 1952-ben Műszaki Egyetem létesült, 1958-ban pedig létrehozták a Pavol Jozef Šafárikról elbevezett egyetemet, ezt követte 1973-ban a M.R. Štefánik Repülőkadémia. 1952-ben jött létre a Kelet-szlovákiai Képtár, 1959-ben a Bábszínház, 1968-ban pedig az Állami Filharmónia. A magyar nyelvű oktatás 1949-ben indult újra, 1969-ben alakult meg a Thália Színház, az 1960-as években a Batsányi Kör, a Csemadok 1967-ben rendezte meg először a Kazinczy Nyelvművelő Napokat, 1974-2004 között pedig a Fábry Napokat. Az 1950-1960-as években magyar nyelvű járási hetilap is megjelent a városban („Keleti Hajnal”). A városkép teljes átalakításának számos történelmi jelentőségű épület és városrész is áldozatul esett: lebontották az egykori Hostát nagy részét, a Schalkház-szállót, a Brósz- és Éder-villát, a Csermely-völgyi kioszkot és a régi vasútállomást is, betemették a Malom-árok nagy részét. 1966-ban az Orbán-torony is leégett és harangja megsemmisült, de később újjáépítették. 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés bevonuló csapatai 7 tüntetőt lelőttek a Tuzex áruház előtt. 1976-1982 között felépült a város keletről övező Furcsa-dombon a Dargói Hősök-lakótelep, ezt a kassai kormányprogramról elnevezett KVP-lakótelep (1980-88) és a már a rendszerváltás után befejezett Tihanyi-lakótelep (1988-1997) követte. Az 1980-as évek első felében, Rudolf Schuster (későbbi szlovák államfő) tanácselnöksége idején kezdődött el az egyre elhanyagoltabbá váló történelmi városmag rehabilitációja, ezzel együtt a leromlott állapotú házakban élő romák kiköltöztetése a Luník IX.-lakótelepre, mely az 1990-es évekre etnikai gettóvá vált. Az 1980-as években már lelassult a város növekedése, de még mindig több, mint 30 ezer új lakossal gyarapodott a város, ezt az 1990-es években stagnálás váltotta fel. Az államszocialista rendszer utolsó reprezentatív építkezése a város új adminisztatív központja („Fehér ház”) volt (1985), mely előtt 1987-1990 között Lenin bronzszobra állt. A rendszerváltás politikai és gazdasági átalakulást is hozott Kassa számára: 1990-ben megszűnt a Kelet-szlovákiai kerület, ugyanakkor városrészei saját önkormányzatot választhattak. 1996-ban vált újra kerületi székhellyé, a Kassai kerület önkormányzata 2002-ben jött létre. A város ipari üzemeinek nagy része megszűnt (1997-ben a sörgyár és a magnezitgyár, 2013-ban pedig hosszas hanyatlás után a Kelet-szlovákiai gépgyár is), a vasmű 2000-ben egy multinacionális nagyvállalat kezébe került (US Steel). Az ezredforduló után Kassán is felerősödtek a szuburbanizációs folyamatok, új „lakóparkok” létesültek a városhoz tartozó falvakban (Abaszéplak, Szentlőrince, Miszlóka) és a városhatáron túl is (Baska, Kisida, Enyicke, Benyék). A városközpontban is új lakókomplexumok épültek, illetve épülnek ma is (Rezidencia Cassovar, Mlynská Bašta, Pri Radnici). 1999-ben épült fel az első hipermarket Dzsungel városrészben, ezt egyre nagyobb alapterületű bevásárlóközpontok (Atrium Optima, Aupark, Cassovia stb.) követték a 2000-es évektől. Kassán is megjelentek az új építésű irodaházak és üzleti központok (Košice Business Centre, Business Center Moldavská stb.). Számos új közterületi szobrot avattak fel a városban (Štefan Moysesét 1997-ben, Jakuby Gyuláét 2001-ben, Márai Sándorét 2004-ben, Rákóczy Ferencét 2006-ban). Kassa a mohácsi csatavesztés után Habsburg Ferdinánd pártjára állt, ezért 1528-ban Szapolyai János seregei a város ellen indultak, de vereséget szenvedtek a szinai mocsaraknál vívott csatában a Kacziáner vezette császári seregektől. 1536. december 4-én a város mégis Szapolyai kezére került, amikor Lónyay Gergely helytartó megnyitotta a déli városkaput a serege előtt. Szapolyai bosszút állt címerének kilenc évvel korábbi kassai meggyalázásáért és megvonta a város privilégiumait, a városi tanács tagjait és 55 előkelő polgárt pedig elhurcoltatott. Ekkoriban került a városban túlsúlyba a magyar nyelvhasználat a német rovására, az előrenyomuló török elől az Alföldről északra menekült lakosság a nemzetiségi arányokat is módosította (1550-ben a város már magyar többségű volt). Súlyos csapást jelentett ugyanakkor az észak és nyugat felé folytatott kereskedelem megszakadása. A városban gyorsan terjedt a reformáció, már 1531-ben hirdette az új hitet Dévai Bíró Mátyás, akit ezért el is fogattak és Bécsbe hurcoltak. A reformáció terjesztője lett a városban Henkel János lelkész is, miután 1526-ban visszatért a királyi udvarból, ahol megismerkedett Luther tanításaival. 1552-ben a város Ferdinánd uralma alá került, ugyanebben az évben a felsőmagyarországi kapitányok hivatalos székhelyévé vált. Ekkor már német lakossága nagyrészt lutheránus, magyar lakossága pedig kálvinista hitre tért. 1553-ban a dominikánus szerzeteseket is elűzték Kassáról. 1556. április 13-án csaknem az egész város leégett, alig 128 ház maradt épen, leégett a székesegyház és a bástyák egy része is (1566-68-ban építették újjá őket). A tűzvész után a várost nyolc évre felmentették a királyi adó fizetése alól. 1560-ban a városban az ellenreformáció első kassai aktusaként az egri érsek elfogatta Huszár Gál prédikátort, akit azonban hívei kiszabadítottak. Később a lutheránus kassai polgárság részéről is üldözés érte a kálvinistákat. 1568-ban Kassára helyezték át Lőcséről a szepesi kamarát. Ekkoriban a 36 hektáros, várfalakon belüli városban mintegy 1500-an éltek. I. Rudolf uralkodása alatt a korábban tolerált lutheránusok ellen is felléptek. 1596-ban, Eger elfoglalása után az egri káptalan is Kassára költözött (1613-ig, ekkor Jászóra települt át) és hamarosan megérkeztek a jezsuiták is, 1601-1602-ben Pázmány Péter is itt tartózkodott. 1604. január 7-én Barbiano főkapitány katonai erővel vette vissza a székesegyházat a káptalan számára. Ez vezetett a városi polgárság szembefordulásához Bocatius János főbíró vezetésével a Habsburgokkal és Bocskai István seregének behívásához (1604. december 11.). A fejedelem 1606-ban két országgyűlést is tartott Kassán és itt is halt meg 1606. december 29-én. A megmérgezésével gyanúsított Kátay Mihály kancellárt 1607. február 13-án a város főterén a hajdúk felkoncolták. Bocskai halála után, 1607-ben Kassa meghódolt Rudolf királynak. 1610-ben alapította meg Kassán az első könyvnyomdát Fischer János. 1619. július 12-én a város nyugati része leégett. 1619. szeptember 6-án ismét az erdélyi fejedelem kezére került, ekkor vonult be Kassára Bethlen Gábor vezére, Rákóczi György, a későbbi fejedelem, akit a város főkapitányának neveztek ki. A város elfoglalásakor három jezsuitát gyilkoltak meg (kassai vértanúk). Bethlen Gábor 1621-ben rövid időre Kassára vitte a Szent Koronát, 1626-ban pedig itt tartotta fényes mennyegzőjét Brandenburgi Katalinnal. 1629-ben, Bethlen Gábor halála után újra a Habsburgoknak hódolt a város, 1644-ben viszont már a város falai alá vonuló I. Rákóczi György fejedelemnek. 1632-ben Kassa főterén végezték ki az abaúji és zempléni jobbágyfelkelők vezérét, Császár Pétert. 1647-ben lett Abaúj vármegye székhelye. A következő évben a város a linzi béke értelmében ismét a Habsburgok kezére került, de a pozsonyi országgyűlés után azok kénytelenek voltak engedélyezni a szabad vallásgyakorlást és a reformátusok első templomának felépítését (1652-55). 1654-ben a jezsuiták kapták meg a főkapitányok egykori székházát, ahol 1657-ben Kisdy Benedek egri püspök adományából egyetemet is létesítettek (Academia Cassoviensis). Az ellenreformáció 1670 után felerősödött, 1671-ben a dómot visszakapták a katolikusok, a következő évben a reformátusokat megfosztották templomuktól. Spankau Páris tábornok elnyomta a város polgárságát, utóda, Kobb Farkas Frigyes pedig 1677-ben öt ellenszegülő polgárt kivégeztetett. 1671-ben, a Wesselényi-féle összeesküvés meghiúsulása után új, modern csillag alaprajzú erődítmény (citadella) építését kezdték meg a város délkeleti peremén. Ugyancsak ekkor kezdték meg az új jezsuita templom építését Báthory Zsófia (fiát, I. Rákóczi Ferencet is itt temették el 1677-ben, majd négy évvel később őt is) alapítványából. 1674-ben a jezsuiták tudományos nyomdát alapítottak Kassán. Ugyanebben az évben, augusztus 22-én a város mintegy fele (155 ház) leégett, a puskaportorony felrobbanásakor számos lakos és katona vesztette életét. 1682. augusztus 15-én Thököly Imre csapatai foglalták el Kassát, ezután a protestánsok helyett immár a katolikusokat üldözték. 1685. október 25-én a császáriak Caprara vezetésével visszafoglalták a várost. 1687-ben az eperjesi vésztörvényszéken kivégeztették többek között Feja Dávid volt kassai bírót, ebben az évben került véglegesen katolikus kézre a székesegyház. A reformátusok csak 1696-ban építhettek új fatemplomot a külvárosban. 1696-ban a Maria Imaculata-szobor helyén 26 városi polgárt fejeztek le, akiket a császári helyőrség elleni összeesküvéssel vádoltak. 1697-ben letelepedett a városban az Orsolya-apácák rendje, 1699-ben pedig a dominikánusok is visszatérhettek kolostorukba. A rekatolizálás keretében a protestánsokat a városi tanácsból is kiszorították. A város a 17. század második felében az állandó háborúskodás és a gyakori járványok közepette hanyatlásnak indult, 1650 és 1696 között 40 százalékkal csökkent a népessége, 1700-ban alig 4 ezer lakosa volt. Gyakran pusztított a városban a pestisjárvány a 16. századtól kezdve (1575-77, 1586, 1650, 1653-54, 1662-63, 1696), ehhez hozzájárult a Kassát délről övező lápos, mocsaras vidék. 1667-ben a várfalakon belül összesen 520 ház volt a városban, 1696-ban már csak 292. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kurucai vették ostrom alá a várost, melyet 1704. október 20-án foglaltak el Forgách Simon vezetésével. A kurucok visszaállították a vallásszabadságot és a francia Le Maire tervei alapján megerősítették a város erődítéseit, melyek 1706. októberében ki is állták Rabutin seregének kilenc napon át tartó bombázását. 1706. decemberében rendi gyűlés színhelye volt, melyen a fejedelem is megjelent, aki 1707. januárjáig tartózkodott a városban. Kassa a felső-magyarországi megyéket magába foglaló főkapitányság székhelye lett. 1707-ben a városból kitiltották a jezsuitákat. 1709-1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított a városban, mely 1710. nyarán naponta húsz áldozatot szedett. A szabadságharc bukása után, 1711. április 27-én vonultak be Kassára a császáriak. A bevonuló csapatok Pongrácz János kuruc ezredest felnégyelték. A városban diadalmaskodott az ellenreformáció és megkezdődött a németesítés is. 1713-ban megkezdték a citadella lerombolását és ugyanebben az évben a város utcáinak kikövezését is. A pestisjárvány után, 1715-ben nyitották meg a Rozália-temetőt. 1720-ban a városnak 272 háza volt. 1732-ben Királyi Jogakadémiát alapítottak a városban. A falakon túlra eső külvárosai (németül hochstad, ebből ered a máig fennmaradt magyar hostát és szlovák hušťáky elnevezés) már a 14. század óta léteztek, de az állandó háborúskodás során időről időre elpusztultak (ostrom idején a kassaiak kötelessége volt mindent lerombolni a falakon kívül), jelentős növekedésük csak a 18. században kezdődött meg. A század végére a városfalaktól északra, délre és nyugatra egyaránt népes elővárosok jöttek létre (a Felső-, Középső- és Alsó-külváros 1861-ben kapta a Ferenc-, József- és Erzsébetváros nevet), 1799-ben már a város lakosságának több, mint egyharmada (3600 fő) itt élt. A város német jellegének megerősödésével egyre jelentősebb a szlovákok száma is, 1756-tól már szlovák nyelven is miséztek a székesegyházban. 1771-ben felszámolták a dóm körüli régi temetőt és új temetőt nyitottak a nyugati külvárosban. Ugyanebben az évben a városnak 5130 lakosa volt, több mint négyötödük római katolikus vallású. A főutca déli részén 1726-ban hatalmas kaszárnyát létesítettek, 1732-ben kezdik meg a gimnázium építését, 1767-ben újraépítik a domonkosok kolostorát, 1779-ben pedig felépül az új vármegyeháza, a következő évben pedig a városháza is. 1773-ban a jezsuita rend feloszlatásával a kassai egyetem is megszűnik. 1777-ben jogakadémiát, főgimnáziumot és könyvtárat alapítottak Kassán. II. József trónörökösként is császárként is meglátogatta a várost. A közigazgatás átszervezésével Kassát egy négy megye összevonásával létrehozott kerület székhelyévé tette (1785-90 között). 1782-ben megnyílt a Fekete Sas-szálló, 1784-ben az újra megnyitott Forgách-kapu (vagy József-kapu, 1827-ben lebontották), 1790-ben pedig a középkori városháza helyén a Vigadó. 1788-tól állandó kőszínház működött a városban, ahol azonban 1816-ig csak németül játszottak. 1788-ban Kassán jelent meg Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében a Magyar Museum, az első magyar nyelvű folyóirat, melyet 1790-ben a Kazinczy szerkesztette Orpheus követett. A 18. század végén elkezdték a város további terjeszkedését gátló városfalak bontását, ez azonban egészen 1854-ig elhúzódott. A város lassú, de folyamatos gyarapodással a 19. század elejére elérte a háromszáz évvel korábbi lakosságszámát, 1808-ban 8357, 1817-ben pedig 11 963 lakosa volt. A 19. században Kassán, mint garnizonvárosban jelentős számú katonaság is állomásozott itt (1817-ben 1500 fő, az 1880-as években már mintegy 8 ezres állomány, ekkor ez a szám a város népességének egynegyede volt). 1803-ban a citadella utolsó maradványainak elbontásával egyenes utat nyitottak Bárca felé (Pesti út). 1804-ben Kassa római katolikus püspöki székhely lett, a püspökség Abaúj, Sáros és Zemplén megyékre terjedt ki. 1805-ben I. Ferenc császár a francia sereg közeledte hírére gyerekeit, köztük Ferdinánd trónörököst Kassára küldte, akiket a Hadik-Barkóczy-palotában szállásoltak el. 1806. januárjában a Kutuzov vezette orosz csapatok Kassán át vonultak vissza a három császár csatájából. 1811-ben a reformátusok, 1816-ban pedig az evangélikusok is saját állandó templomot építettek. 1813-ban nagy áradás pusztított, 1820-ben pedig a középső külvárosban 99 ház esett a tűzvész áldozatául (ennek emlékét őrzi a ma is álló Szent Flórián-szobor). 1825-ben adták ki a Dulházy Mihály által szerkesztett Felsőmagyarországi Minerva című folyóiratot. 1831-ben 12 042 lakosa volt a városnak, ebben az évben azonban súlyos kolerajárvány pusztított a nyári hónapokban, melynek 678 halálos áldozata volt. Kassáról indult ki a parasztlázadásba torkolló rémhír is a bizmut-porral történő szándékos mérgezésekről. 1833-ban Kassán adták elő elsőként Katona József drámáját, a Bánk bánt. 1834. október 15-én földrengés okozott nagy riadalmat a városban. 1839-től Kassát napi postakocsijáratok kötötték össze Eperjessel és Pest-Budával. 1840-ben nyílt meg a város első óvodája, a Ferdinandeum. Ugyanebben az éveben bontották le a város nyugati sáncfalait, ahol később a Rákóczi körutat (ma Moyzes utca) alakították ki. 1840-ben a Mészárosi utca egy része és az Orsolyák temploma, 1841-ben pedig a püspöki palota égett le. 1841 után engedélyezték a zsidók letelepedését Kassán. Az első zsinagóga 1842-ben, a zsidó temető 1844-ben nyílt meg. 1844-ben jött létre az első kassai pénzintézet és váltotta fel a latin nyelvű gimnáziumi oktatást a magyar. 1845-ben árvíz, 1846-ban újra tűzvész (a Forgách utcában) pusztított. 1847. júniusában József nádor tett látogatást Kassán. 1848. májusában a városban alakult meg a híres 9. vörössipkás zászlóalj. 1848. december 11-én a Kassai-hegyen és Budamér határában vívott csatában a Pulszky Sándor vezette forradalmi magyar hadsereg és a lengyel légió vereséget szenvedett a Schlick táborszernagy vezette osztrákoktól. A városba bevonuló Schlick minden politikai szabadságjogot elnyomott, a sajtószabadságot is megszüntette. 1849. január 4-én a magyar sereg a hadügyminiszter, Mészáros Lázár vezérlete sikertelenül kísérelte meg Kassa visszafoglalását Bárca irányából. 1849. februárjában a branyiszkói győzelem után tíz napra ismét magyar kézre került a város, majd Rhamberg György altábornagy császári seregének bevonulásával jutott ismét az ellenforradalom kezére. Márciusban Blaudek Ferenc és Miloslav Hurban szlovák szabadcsapatai is megjelentek a városban, de toborzásuk csekély eredménnyel járt. 1849. júniusában kétszázezres orosz hadsereg vonult keresztül a városon, a katonák közt pusztító kolerajárvány áldozatait az ekkor megnyitott Kálvária-temetőben temették el. A szabadságharc leverése során az abszolutizmus bevezetésével a vármegyéket megszüntették, Kassa 1854-1860 között kerületi székhely lett. Bevezették a német nyelvű oktatást, a kassai gimnáziumot 1853-1861 között elvették a premontreiektől és világi német tanárokra bízták. I. Ferenc József 1853-ban és 1857-ben is meglátogatta a várost, második látogatásakor megtekintette az ipari kiállítást is. 1854-ben katonai nevelőintézetet, 1858-ban pedig katonai kórházat alapítottak Kassán. 1854-ben a városfalu utolsó megmaradt részeit is lebontották. A város gyors fejlődésnek indult, 1857-ben távíróvonal, 1860-ban pedig már vasútvonal kötötte össze Pesttel. Az új pályaudvarra július 5-én érkezett meg az első gőzmozdony. 1870-ben megépült a kassa-oderbergi vasútvonal, 1873-ben a Kassát Legenyemihályival, 1890-ben pedig Tornával összekötő vasútvonalak is. Az 1850-ben még 13 034 lakosú városnak 1870-ben már 21 742, 1880-ban 26 097 lakosa volt. 1868-ban megalakult a Kassai Hitelbank, 1869-ben a Kazinczy Kör, 1870-ben bevezették a gázvilágítást, 1871-ben pedig felépült az Igazságügyi Palota. 1872-ben kolerajárvány pusztított a városban, melynek 4533 áldozata volt. 1872-től Kassa törvényhatósági jogú város lett. 1874-ben megalakult a Tűzoltóegylet, 1875-ben pedig a mezőgazdasági iskola (1906-tól Mezőgazdasági Akadémia). 1876-ban megnyílt a Felső-Magyarországi Múzeum, melyet a következő évben harmadszor is Kassára látogató császár is megtekintett. 1882-ben új reáliskola, 1886-ban felső ipariskola létesült, 1903-1907-ben pedig felépült a katolikus főgimnázium új épülete is. 1885-ben megkezdődött az utcák aszfaltozása, 1891-ben megnyílt a városi tömegközlekedés elődjének számító lóvasút, mely a vasútállomástól kezdetben a Bárányka-vendéglőig, majd a Csermely-völgyi kioszkig közlekedett. A később gőzüzeművé átalakított járatot 1912-től villamossá alakították át. 1896-ban szentelték újjá a Steindl Imre tervei alapján restaurált székesegyházat. 1898-ban megépült a múzeum új épülete, egy évvel később pedig átadták a Nemzeti Színházat is. Az 1890-es években már Magyarország egyik legszebb és legiparosodottabb városa volt, legnagyobb iparvállalata az 1851-ben alapított, 1600 munkást foglalkoztató dohánygyár volt. Fontosabb ipari üzemei voltak az Eisler-féle hajlított fabútorgyár (250 munkás), a Fleischer-féle gépgyár és vasöntöde (130 munkás), Dunkl Vilmos parkettagyára (60 munkás), a Siposs-féle kötőszövőgyár (60 munkás), valamint egy vasbútorgyár egy kékárugyár, a csermelyvölgyi papírgyár, két nagy műmalom, két sörgyár, pótkávé-, búzakeményítő- és légszeszgyár és több téglagyár. 1895-ben 1842 ház állt a városban. 1880-1921 között megduplázódott a lakosság száma, 1910-ben 44 211, 1921-ben már 52 898 lakosa volt Kassának. 1903-ban elkészült a városi csatornázási rendszer, ezzel föld alá került a kassai Főutcán korábban végigfolyó Csermely-patak. 1906. október 29-én II. Rákóczi Ferenc és fia, Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós hamvait Törökországból Kassára hozták és ünnepélyesen újratemették a székesegyház kriptájában. Mint hadtestparancsnoksági székhelyen, városszerte számos kaszárnya és katonai épület épült. 1914-ben szűnt meg Kassa német napilapja, a Kaschauer Rundschau. A város új közkórháza a déli elővárosban épült 1914-1918 között. 1918. decemberében a magyar kormány támogatását élvező úgynevezett Keleti-Tót Nemzeti Tanács itt kiáltotta ki a Tót Népköztársaságot. 1918. december 29-én a cseh legionáriusok bevonulásával kezdetét vette a húsz évig tartó első csehszlovák uralom. A megszállók több polgári lakost agyonlőttek és március 17-én ledöntötték a főtéren álló Honvéd-emlékművet. A Tanácsköztársaság hadserege 1919. június 6. – július 5. között visszafoglalta a várost, június 11-én a tanácshatalom vezetői, Kun Béla és Garbai Sándor is bevonultak Kassára. A Vörös Hadsereg azonban a Clemenceau-jegyzék elfogadása után hamarosan visszavonulni kényszerült. Az első Csehszlovák Köztársaság idején hatósági intézkedésekkel (a zsidó nemzetiség bevezetése, az állampolgárság megtagadása jelentős számú magyar lakosságtól) és a hivatalnokréteg tömeges Magyarországra költözésével és cseh hivatalnokok betelepítésével, a kettős identitásúak nemzetiségváltásával jelentősen megváltoztak a város etnikai arányai, 1921-ben már csak a lakosság 21,2 %-a, 1930-ban 16,4 %-a vallotta magyarnak magát. A hivatali kétnyelvűséget is megszüntették 1932-ben a népszámlálási adatokra hivatkozva. A szimbolikus térfoglalás jegyében az utcaneveket megváltoztatták (a Ferenc József teret Husziták terének, az Erzsébet teret Legionáriusok terének nevezték el) és a főtéren szobrot emeltek M.R. Štefániknak (1929), akiről a Fő utcát is elnevezték és Szent Vencelnek (1936). A lakosságszám tovább gyarapodott (1930-ban 70 117 fő), elsősorban az északi és a déli elővárosokban épültek új, családi házas lakóövezetek (Csermely-völgy, Erzsébetváros, Kis-Prága). A korszak jellegzetes épületei az erzsébetvárosi tűzoltólaktanya (1927), a fedett uszoda és strand (1936), a főposta (1928-30), az Őry Lajos által tervezett bérházak és a Baťa cipőkonszern belvárosi üzletháza (1931), de ekkor épült fel az ortodox (1926-27) és a neológ zsinagóga (1927) is. 1931-ben létesült a banktisztviselők lakótelepe (Masarykova Kolónia). A csehszlovák állam katonai repülőteret is létesített a város közelében (a Pesti úton) 1920-ban, 1924-ben pedig megindult az első légijárat Kassa és Pozsony között. 1938-ban Kassa adott otthon a Kelet-szlovákiai Kiállításnak. A csehszlovák uralom alatt a városban egyetlen magyar alapiskola maradt és a középfokú magyar nyelvű oktatást is felszámolták az államosított gimnázium és az ipariskola magyar tagozata (utóbbi 1927-ben vált önállóvá) kivételével. A Jogakadémiát 1922-ben felszámolták, 1937-ben viszont Műszaki főiskolát (1952-től egyetem) alapítottak a városban. A két világháború közötti időszakban Kassa a szlovákiai magyarság egyik fontos kulturális központjává vált, itt alapították meg 1928-ban a Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesületek Szövetsége, ugyanebben az évben indult meg a kassai stúdióból a szlovákiai magyar rádiózás. Számos magyar sajtótermék jelent meg a városban (Kassai Újság, Kassai Munkás, A Nép, Új Élet, Kassai Hírlap, Szlovenszkói Színházi Élet) ebben az időszakban. 1935-ben a Szepesi Kamara egykori székházában felfedezték a híres kassai aranykincset. 1938-ban felszentelték Rákóczi Ferenc-emlékművét a székesegyház bejáratánál. Az első bécsi döntés által megvont új magyar-csehszlovák határ Kassa északi határánál húzódott, így a város ismét magyar fennhatóság alá került. A magyar uralom 1938. november 11-én Horthy Miklós bevonulásával vette kezdetét. A város ismét megyeszékhellyé vált, 1938-ban 58 090, 1941-ben már 67 010 lakosa (8200 háza) volt, lakosainak túlnyomó többsége (1941-ben 89,4 %) magyarnak vallotta magát. Ebben az időszakban létesült a Műszaki Múzeum (1942) és kezdték el Rákóczi rodostói háza másolatának az építését. Bankófürdőn Budapest városa munkásüdülőt létesített. Több közterületet neveztek el a Horthy-rendszer prominens politikusairól (Teleki Pál, Gömbös Gyula) és magáról Horthyról is (az egykori Erzsébet teret). 1939-ben Kereskedelmi Főiskolát alapítottak a városban, ugyanebben az évben pedig ideköltöztették a Honvéd Repülőakadémiát. 1941. június 26-án a várost azonosítatlan repülőgépek bombázták (találat érte a postapalotát és a tüzérségi laktanyát, a támadás 32 halálos áldozatot követelt). A légitámadás szolgált ürügyül Magyarország hadbalépésére a Szovjetunió ellen a németek oldalán. 1943. nyarán szövetséges légitámadás érte a kassai repülőteret. A lakosság mintegy egyötödét kitevő zsidó vallású és a zsidónak nyilvánított lakosság fokozatos diszkriminációja 1944-ben, a német megszállás után népirtásba torkollott: először a mai Felszabadítók lakótelepe helyén létrehozták a gettót, majd 1944. április 27-én megkezdődött a városi és vármegyei zsidóság gyűjtőtáborba hurcolása (a tábort a Szepsi úton, az ottani téglagyárakban alakították ki). A téglagyárakból mintegy 16 ezer főt szállítottak május 15 – június 2. között az auschwitzi megsemmisítő táborba, csak töredékük (450 fő) tért vissza a háború után. A nyilas hatalomátvétel után (október 15.) több száz személyt (antifasisztákat, bujkáló zsidókat és katonaszökevényeket) gyilkoltak meg a városban. A nyilasterror különösen vadul tombolt itt, mivel már korábban is a párt egyik erősségének számított a város (itt született Szálasi Ferenc is). A város 1945. január 19-én szabadult fel, a IV. Ukrán Front csapatainak bevonulásával Ivan Jefimovics Petrov parancsnoksága alatt. A csehszlovák uralom alá visszatért városban 1945. április 5-én hirdették ki a kassai kormányprogramot, mely az 1945-48 közötti koalíciós kormányzat alapja volt, deklarálta a cseh-szlovák nemzetállamot, egyben a német és magyar kisebbség teljes jogfosztását. A város magyar lakosságának egy része elmenekült, más részét kitelepítették, a magyar nyelvű oktatás megszüntetése és a magyarellenes atrocitások a kommunista hatalomátvételig napirenden maradtak. A városban az 1950-es években megkezdődtek az első lakótelep-építések (1954-58 között épült a Kassa I. és II.-lakótelep és a Komenský utcai lakótelep) és a szocialista nagyipar fejlesztése (magnezitüzem, gépgyár). Ekkor létesült a Csermely-völgyi úttörővasút (1955-56), majd 1958-61 között sorra épültek a mai Kassa-Észak városrész lakótelepei (Béke, Malomárok, Észak, Szolovjev). 1950-1955 között Bárca határában felépült az új kassai repülőtér. Az 1960-as években a Kelet-szlovákiai vasmű felépítésével (1960-65, 1966-tól szélesvágányú vasútvonal köti össze a Szovjetunióval) Kassa ipari nagyvárossá nőtt, 1961-ben 79,4 ezres népessége 1970-re 149 555-re, 1980-ra 202 368-ra ugrott. Sorra épültek a zöldmezős beruházásként létrejövő új lakótelepek, ekkor épült ki Kassa-Dél és Kassa-Nyugat (vagy Terasz, 1962-71) városrész, valamint az Óváros nyugati részén a Kuzmány-lakótelep (1967-73). A város közigazgatási területe is két és félszeresére nőtt: 1968. július 1-jén Bárca, Kassaújfalu, Pólyi, Saca, Hernádtihany, Felsőapáti és Miszlóka, 1976. január 21-jén pedig Kavocsán, Abaszéplak, Szentlőrincke és Zsebes községeket olvasztották be a városba. A város oktatási intézményeinek sora is bővült: 1949-ben Állatorvosi Főiskola (1969-től egyetem), 1952-ben Műszaki Egyetem létesült, 1958-ban pedig létrehozták a Pavol Jozef Šafárikról elbevezett egyetemet, ezt követte 1973-ban a M.R. Štefánik Repülőkadémia. 1952-ben jött létre a Kelet-szlovákiai Képtár, 1959-ben a Bábszínház, 1968-ban pedig az Állami Filharmónia. A magyar nyelvű oktatás 1949-ben indult újra, 1969-ben alakult meg a Thália Színház, az 1960-as években a Batsányi Kör, a Csemadok 1967-ben rendezte meg először a Kazinczy Nyelvművelő Napokat, 1974-2004 között pedig a Fábry Napokat. Az 1950-1960-as években magyar nyelvű járási hetilap is megjelent a városban („Keleti Hajnal”). A városkép teljes átalakításának számos történelmi jelentőségű épület és városrész is áldozatul esett: lebontották az egykori Hostát nagy részét, a Schalkház-szállót, a Brósz- és Éder-villát, a Csermely-völgyi kioszkot és a régi vasútállomást is, betemették a Malom-árok nagy részét. 1966-ban az Orbán-torony is leégett és harangja megsemmisült, de később újjáépítették. 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés bevonuló csapatai 7 tüntetőt lelőttek a Tuzex áruház előtt.

Kassa-Óváros: Az Óváros a város történelmi központja, fontos adminisztratív, idegenforgalmi, oktatási, üzleti és közlekedési központ (a város főpályaudvarával), ahol azonban lakó- és gazdasági funkciókat ellátó városrészek is találhatóak. A történelmi városmag 1983 óta 85 hektáron védett műemlékegyüttes. Itt található a kerületi hivatal (az egykori hadtestparancsnokság épületében), a járásbíróság, a kerületi rendőrhivatal és az állami levéltár épülete. Az Óváros önkormányzatának a közigazgatási tanfolyam 1914-ben épült palotája (1927-től kassai városháza) ad otthont. Felsőoktatási intézményei a P.J. Šafárik egyetem (a rektorátus az Ítélőtábla 1903-ban épült épületében található) és az egykori katonai sátortábor helyén 1973-ban alapított M.R. Štefánik Repülőakadémia. Számos középiskola is működik itt, köztük Kassa egyetlen magyar gimnáziuma (és vele összevont alapiskolája) a Márai Sándor Gimnázium. Szlovák középiskolái a Šrobár, M.R. Štefánik, J.A. Komenský, Aquinói Szent Tamás Gimnázium, az 1882-ben épült Reálgimnázium épületében működő Posta utcai Gimnázium, a Gépipari, Gazdasági, a Közlekedési és a Vasúti szakközépiskola, valamint a Szakkay József Szakközépiskola. Az Óvárosban található a Kelet-szlovákiai múzeum (1872), a Műszaki múzeum (1942), a vármegyeháza épületében működő Kelet-szlovákiai képtár (1951) és a Löffler Béla Múzeum (1993). A városrészben két állami és egy egyházi alapiskola, valamint hét óvoda működik. Orsó alakban középen kiszélesedő főterén/főutcáján egymás mellett sorakoznak a város legértékesebb műemlékei: a tér közepén az 1378-1508 között gótikus stílusban épült, Steindl Imre tervei alapján felújított Szent Erzsébet-székesegyház, tőle délre a 14. század elején épült Szent Mihály kápolna (1902-ben újjáépítették), északra pedig az 1628-ban reneszánsz stílusban épült, később barokkosított Orbán-torony, előtte az 1557-ben öntött Orbán-haranggal. Az Állami Színház 1897-1899 között eklektikus stílusban épült, tőle északra az egykori vesztőhely helyén áll az 1720-23 között barokk stílusban emelt Maria Imaculata-szoborcsoport. A Fő utca nyugati oldalán található a püspöki palota (1805), a Hadik-Barkóczy-palota (18. század), az Orsolya-rendi-kolostor (1850), Szepesi Kamara egykori székháza, az első megyeháza (1647), a klasszicista stílusú Csáky-Desewffy-palota (1907) és az egykori Főkapitányok palotája vagy Rákóczi-ház (16. század, ma műszaki múzeum). A Fő utca keleti oldalán áll a Fekete Sas Fogadó (1782), a copf stílusú egykori vármegyeháza (ma Kassai Kormányprogram Háza, 1780), a régi, klasszicista stílusú városháza (1779), a gótikus Lőcsei-ház (14. század), a kora barokk premontrei (korábban jezsuita) templom (1671-84) és a hozzá csatlakozó rendház, a neobarokk Andrássy-palota (1898) és a Páduai Szent Antalnak szentelt ferences templom (14. századi, 1764-65-ben barokk stílusban átépítették). A történelmi városmag nyugati részében találjuk az eredetileg 13. században épült, majd barokk stílusban újjáépített domonkosrendi (Szentháromság-) templomot, a barokk Orsolya-rendi templomot (1663), a Mária születésének szentelt görög katolikus templomot (neoromán, 1882-86) a neológ zsinagógát (1927, ma Művészetek háza) és Márai Sándor egykori szülő- és lakóházát. A Fő utcától keletre áll a református templom (1805-11, historizáló), az empire stílusú evangélikus templom (1804-16), az ortodox zsinagóga (1926-27), a Miklós-börtön (13-14. század, ma múzeum), az egykori várfal megmaradt része, a Hóhér-bástya (15. század), valamint Rákóczi Ferenc rodostói házának másolata (1906). A történelmi városmagon túl találjuk a vasútállomás melletti Városi parkot (eredetileg Széchenyi-liget) a 19. századi korcsolya-pavilonnal, a Vasúti igazgatóság egykori épületét (1914-27, 1938-45 között városháza, ma adóhivatal), az 1889-ben Lechner Ödön tervei szerint épült volt Rákóczi-múzeumot (ma Kelet-szlovákiai múzeum) udvarán Körmös község régi fatemplomával, valamint a Szent Flórián-kápolnát (1826) és az ortodox (1912) és baptista templomokat.