Jászóújfalu

Jászóújfalu a Kassai-hegyvidék (Szomolnok-Kassai-hegycsoport) középső részének déli lábánál, a Kassai-hegyalja dombvidékén, a Jászóújfalui-patak (Nováčanský potok) partján, 332 méteres (határa 265-727 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Jászótól 8 km-re keletre, Szepsitől 17 km-re északkeletre, Kassától pedig 21 km-re nyugatra. A történelmi, orsós alaprajzú településközpont a patak menti, eredetileg kétsoros főutca mentén jött létre, jellegzetessége a kertek végében zárt falat alkotó keresztcsűrök sora. A belterület délről észak felé emelkedik, mintegy 60 méteres szintkülönbséggel (323-tól 389 méterig). Külterületi lakott helye nincs. Határának északi felét a Jászóújfalui-erdő (Nováčanský les) bükk- és tölgyerdeje foglalja el, északnyugaton magasodik a Podkova-hegy (569 m), tőle keletre pedig Jászóújfalu és Hilyó határánál a Kobulanka-hegy (Kobylianka, 669 m), valamint a község területének legmagasabb pontja, a Holička-hegy (ms néven Patria-hegy, 727 m). 2011-ben területének 53,1 %-át erdő (920 ha), 26,0 % -át szántóföld (451 ha), 16,1 %-át pedig rét és legelő (278 ha) foglalta el. A mezőgazdaságilag művelt területek a határ déli (Olšiny, Povrázky, Dlhé) és középső részén (Kratkaníky, Ortoviská, Konopiská) összpontosulnak. A községen áthalad az 548-as út Jászót Kassával összekötő szakasza, mely a központot délről kerüli meg. A szomszédos Pány felé csak földút teremt összeköttetést. Jászóújfalu délről Pány, nyugatról Rudnok, északról Hilyó, keletről pedig Hatkóc községekkel határos. Keleti határának nagy részét a Szlani-patak (Slaný potok), nyugati határának nagy részét pedig a Zlatin-patak (Zlatný potok) alkotja.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Szepsi járáshoz, majd annak megszüntetése után a Kassa-vidéki járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Szepsi járás). Területe (1910-38: 17,40 km², 2011: 17,32 km²) az elmúlt évszázadban csak minimális mértékben változott.

Jászóújfalu a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, túlnyomórészt szlovák lakosságú község. 2011-ben 716 lakosa volt, melynek 88,0 %-a volt szlovák, 0,4 %-a (3 fő) pedig magyar nemzetiségű, mintegy egytizede (10,3 %) pedig nem nyilatkozott nemzetiségi hovatartozásáról. 2013-ban lakosságának több mint egynegyede (27,2 %) a roma etnikumhoz tartozott, zömük a község belterületébe ékelődő etnikai gettóban, szegregáltan él. 1880-ban csaknem teljes lakossága szlovák anyanyelvű volt (94,8 %), az 1910-es népszámláláskor azonban már a lakosság több mint kétharmada (71,1 %) magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Ez azonban a hatalomváltással gyökeresen megváltozott, 1921-ben már a lakosság 91,3 %-a csehszlovák nemzetiségűnek vallotta magát, a magyarok aránya 8,2 %-ra esett vissza. A lakosság túlnyomó többsége (1921-ben 99,2 %, 2011-ben 80,2 %) római katolikus vallású. Az 1880-ban még 522 lakosú község népessége a következő négy évtizedben egynegyedével csökkent, minimumát 1921-ben érte el (392 fő). 1921-1990 között lassú, de (az 1941-50 közötti időszakot leszámítva) folyamatos növekedéssel mintegy másfélszeresére nőtt a lakosság száma (1961-re 462 főre, 1991-re pedig 580 főre). A rendszerváltás után a növekedés felgyorsult, 1991-2017 között csaknem egyharmadával nőtt Jászóújfalu népessége, mely 2001-ben 657 fő, 2011-ben 716 fő, 2017-ben pedig már 756 fő volt. A gyors növekedés valószínűleg a roma lakosság magas természetes szaporodásával van összefüggésben. A község népsűrűsége 2011-ben a járási átlag fele (41,3 fő/km²) volt.

Jászóújfalu első írásos említését „Wyfolu” (Újfalu) alakban egy 1323-as oklevélben találjuk, melyben az Aba Nembeli Pál a falu körüli birtokot a szepesi Tamás magiszternek adja. Neve arra utal, hogy a környező településeknél később keletkezett. 1332-35-ben a pápai tizedjegyzékben már mint templomos falu szerepelt. A középkorban kezdetben az Aba, majd a Semsey család birtoka volt. 1427-ben 20 porta volt a faluban. A 16. század elejétől a jászói prépostság és a Semseyek felerészben birtokolták a falut (egészen a 20. századig fő birtokosok maradtak), innen ered előneve is, mely 1560-ban „Jazo Wyffalu” formában tűnik fel először. 1564-ben hét porta volt a községben. Lakói már a 17. században is nagyrészt szlovákok voltak, erre utal a „Tótújfalu” elnevezés 1629-ből. 1715-ben 5, 1720-ban 13 lakott portája volt. Anyakönyveit 1761-től vezették, a jászóújfalui egyházközséghez tartozott filiaként Semse és Hatkóc, valamint 1765-88 között Pány is. 1772-ben 52, többségében szlovák anyanyelvű család élt itt. A magyarral párhuzamos szlovák névadással keletkezett Nováčany elnevezés 1773-ban szerepelt először. 1780-ban 686-an éltek itt. A 19. század elején postaállomást létesítettek a községben. Az első iskola 1810-ben épült. 1828-ban 107 háza és 751 lakosa volt. A falu pecsétje, melynek rajza a mai címernek is az alapját képezi, 1839-ből ismert. A 19. század második felében népessége rohamosan csökkent, elsősorban az elvándorlás révén: 1869-ben 500-an, 1880-ban 522-en, 1910-ben már csak 418-an éltek itt. 1870-ben és 1874-ben is tűzvész pusztított, majd 1909. június 29-én csaknem az egész község és a templom is leégett (ekkor 5-en életüket is vesztették). 1907-1908-ban felépült az óvoda új, ma is használatban lévő épülete. Az első világháborúban a község 5 lakosa vesztette életét. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Szepsi székhelyű Csereháti járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 392, 1930-ban 434, 1941-ben 445 lakosa volt. A nagy gazdasági világválság idején a község 15 lakosa vándorolt ki a tengerentúlra. Az első bécsi döntés során 1938. novemberében visszacsatolták Magyarországhoz (1945. januárjáig). A második világháborúban 14 jászóújfalui lakos vesztette életét. A szovjet hadsereg 1945. január 19-én vonult be a községbe, mely a felszabadulás után ismét Csehszlovákiához került. 1950-ben 416, 1961-ben 462, 1970-ben 520, 1980-ban 555, 1991-ben pedig már 580 lakosa volt a községnek. A Jászót Kassával összekötő országút új, a falut délről elkerülő nyomvonalát az 1960-as években alakították ki. 1957-1960-ban felépült a kultúrház, 1957-ben pedig bevezették a villanyvilágítást. Az 1960-as évektől a község gyors fejlődésnek indult, rohamosan nőtt a lakóházak száma is (1941-ben 76, 1970-ben 97, 1980-ban 128, 1990-ben már 143 ház állt Jászóújfalun), belterülete elsősorban észak és nyugat felé terjeszkedett. 1973-ban 1116 hektáron gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezetét (mely 1953-ban alakult) Semséével és Hatkócéval egyesítették „Družba” (Barátság) néven. 1974-1977 között felépült a helyi nemzeti bizottság (ma községi hivatal) új épülete. 1997 után megszűnt a mezőgazdasági szövetkezet. 2000-ben bevezették a vezetékes gázt. Jászóújfalu zászlaját és címerét 2004-ben fogadták el. A községre napjainkban erős szociális polarizáció jellemző, a népesség több mint egynegyedét alkotó cigányság az egykori agyaggödör helyén létrejött gettóban koncentrálódik, melynek közvetlen közelében (a falu északi peremén) 2010 után új középosztályi lakóövezet jött létre nagy alapterületű családi házakkal. A községben agroturisztikai központot is kialakítottak.

A községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. Szent István vértanúnak szentelt római katolikus temploma egy régebbi templom helyén építették 1808-1809-ben, klasszicista stílusban. Mai alakját az 1909-es tűzvész utáni újjáépítése során nyerte el. A temető mellett álló neogótikus kápolna 1904-ben épült.