Ipolybalog
A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájon, az Ipoly jobb partján, a Galamia-patak torkolatánál, az 527-es (Ipolyság-Nagykürtös) út mentén fekszik, Ipolyságtól 19 km-re keletre, Balassagyarmattól 16 km-re nyugatra. Határa csaknem teljes egészében mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Ipolynagyfalu, északról Ipolynyék, keletről Inám, délről pedig Ipolyvece és Patak községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt is alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja.
A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásakor határának az Ipolyon túlra eső részét elveszítette (84 ha, a községterület 9,1%-a), területe (8,35 km²) azóta változatlan.
1910-ben 642, 1921-ben 671, 1938-ban pedig 743, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után a belső telepítések során szlovák családokat telepítettek a községbe, de magyar többségét (2011-ben 84,8 %) napjainkig megőrizte, bár a szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között megduplázódott (6,4 %-ról 13,4 %-ra). 1938-1991 között népessége 13,4 %-al gyarapodott, az azóta eltelt két évtizedre a lakosságszám stabilitása jellemző. A lakosság csaknem kizárólag római katolikus vallású (96,0 %).
A falut először II. Endre 1232-ben kelt oklevele említi BOLUG alakban. Ez okirat értelmében, a királyi birtokban lévő települést a zólyomi uradalomhoz csatolták azzal a kikötéssel, hogy tizedét továbbra is az esztergomi káptalannak adják. A pápai tizedszedők 1332/37. évi jegyzékében BELEK alakban fordul elő a község neve. Bakács István ezzel kapcsolatban az alábbiakat írta egyik munkájában: Csak a tizedjegyzék említi templomát: S. Nicoali de Belek-et írva. Minthogy Balog templomának védőszentje ma is Szent Miklós, az azonosítás kétségtelen. A Baloghy család ősei, az Oszláriak 1375-ben kapták adományként az ipolybalogi birtokot. A család eredete egészen IV. Béláig vezethető vissza: ekkor élt Radon ispán, aki a tatárok elleni harcokban is részt vett. Az ő leszármazottja az okiratokban emlegetett Lőkös mester, aki az Oszlári, Kürtösi és Balogi előnevet is használta. Baloghy Imre, Hont megye egykori alispánja (1839-1842) szintén tulajdonosa volt még a Hont megyei Balog helységbeli ősi birtoknak, amelyet ő és fia adott el. A Baloghyak birtoka később Huszár Aladárhoz került. 1780-ból származik először említés iskolájáról. Ifj. Palugyay Imre 1855-ös közléséből tudjuk, hogy Balog határának nagy része szántóföld volt, ami több mint 88 katasztrális holdat tett ki. Az első osztályú földeken jó gabona termett, melyet később a közeli piacokon értékesítettek. "Balog község nagyobb, részint rónaságú, sem mellette, sem határában semmi nemű hegyek, völgyek, erdők nem léteznek..." - írja 1865-ben Pásztori István bíró. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. 1938 és 1945 között – az I. bécsi döntés következtében – ismét magyar fennhatóság alá került. Mezőgazdasági szövetkezete 1955-ben létesült. 1964-ben épült az alapiskolának otthont adó új épület.
A községben magyar óvoda és központi szerepet betöltő (a környező falvakból is ide járnak a tanulók) alapiskola (Ipolyi Arnold Alapiskola) található. Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma országos jelentőségű műemlék, 1100 körül épült, kőfallal övezett, román stílusú építmény, udvarán 18. századi fa haranglábbal, tornyán a magyar királyi korona másával (a hagyomány szerint a 14. század elején itt őrizték a koronát). A mezőgazdasági jellegű község határában napkollektoros erőmű működik.
