Imreg
A község a Zempléni-síkon, az Ondava (korábban, elterelése és a Latorcába vezetése előtt a Laborc) jobb partján, az imregi Nagy-hegy (272 m) déli lábánál fekszik, Sátoraljaújhelytől 20 km-re északkeletre, Tőketerebestől 21 km-re délkeletre. Mellékút köti össze Cékével (5 km) és Szürnyegen keresztül Garannyal (7,5 km). Határának legnagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület. Délnyugatról Céke, nyugatról Magyarsas, északról Szürnyeg, keletről Abara (Mészpest katasztere) községekkel határos. Keleti határát az Ondava alkotja.
A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Gálszécsi járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). Területe (7,90 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
Imreg a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 566, 1921-ben 594, 1938-ban pedig 694, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1991-re már a szlovák nemzetiségűek kerültek relatív többségbe, 1991-2011 között (miközben a község népessége 12,1 %-al, 709 főről 623-ra csökkent) pedig folyamatosan csökkent a magyar nemzetiségűek aránya (49,2 %-ról 33,7 %-ra), ezzel párhuzamosan a szlovákok aránya 50,2 %-ról 63,9 %-ra emelkedett. A magyar anyanyelvűek aránya (53 %) több mint másfélszerese a magyar nemzetiségűekének. A lakosság 6,5 %-a tartozik a roma etnikumhoz. A többség (62,0 %) római katolikus vallású, a reformátusok aránya 17,3 %, kimagasló a jehovisták részaránya (8,2 %) is. A görög katolikusok 1921-ben még a lakosság több mint egynegyedét alkották (27,2 %), arányuk 2011-re 2,7 %-ra csökkent. 1944-ig izraelita közösség (1921-ben 5,2 %) is élt a községben.
1309-ben Imbregh alakban említik először. A falu temploma 1333-ban már állott, 1623-ban romokban hevert, de 1752-ben újjáépítették. A falu az Imreghy család ősi birtoka, akiket egy 1419-ből származó oklevélben említenek először. A 16. század közepén Imreget is elérte a reformáció. A falu református temploma az északi részen épült meg. Egy 1598-as feljegyzés szerint Stefán András, Soós Kristóf, Barkóczy László, Pethő István és a Bodó család a falu birtokosai. Később az Aspremont, a Barkóczy, a Kazinczy, a Buttler, a Bessenyey, a Horváth, a Szikszay és a Weinberg családok a főbb birtokosai. A 18. század elején csaknem elnéptelenedett, 1715-ben csak 5 család élt itt. 1767-ben a Barkóczy család a határában levő dombon területet adományozott a Radból elköltöző minoritáknak, akik kolostort és templomot építettek ide. A kolostornak híres könyvtára volt kétezer kötettel és hamarosan nevezetes búcsújáróhely lett. 1787-ben a községnek 79 háza és 517 lakosa volt, lakói főként mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, állattartással foglalkoztak. Kolostorában hunyt el 1875-ben az aradi vértanúk gyóntatója, Sulyánszky György páter. 1920-ig Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. Négyosztályos magyar alapiskoláját az 1970-es években megszüntették. Határában, a Nagy-hegy északi oldalán a közelmúltig kőbánya üzemelt.
A községben szlovák nevelési nyelvű óvoda található. A minoriták kolostora és az Assisi Szent Ferencnek szentelt római katolikus templom egy román kori templom romjain épült 1767–69 között épült barokk stílusban. Református temploma 1797-ben épült. A Barkóczy-kastély 1614-ben reneszánsz stílusban épült.
