Hontfüzesgyarmat
A község az Ipolymenti-hátság dombvidékének nyugati lábánál, Lévától 14 km-re délkeletre, Ipolyságtól 23 km-re nyugatra, a Laskó-patak mentén, a Szikince- és a Perec-patak közelében fekszik, határának nyugati része az Alsó-Garammente síkvidékéhez tartozik. Határának mintegy egynegyedét erdő borítja. A község területén, a falutól délre keresztülhalad a 75-ös számú országos főút, melyet itt keresztez a Lévát Garamkövesddel összekötő 1514-es mellékút. Mellékút köti össze Szántóval (5,5 km) is. Nyugatról Garamszentgyörggyel, északnyugatról Vámosladánnyal, északkeletről Szántóval, keletről Deménddel, délről pedig Kétfegyvernekkel határos. Nyugati és északnyugati határa Hont és Bars vármegyék történelmi határát alkotja.
A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után 1923-ig rövid ideig az Ipolypásztói járáshoz, majd 1923-1960 között a Zselízi járáshoz tartozott, annak megszüntetése után pedig a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Lévai járás), ebben az időszakban határközséggé vált, északkeleti határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Területe (23,85 km²) 1939-hez képest kis mértékben (3 hektárral) növekedett.
Hontfüzesgyarmat a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 1160, 1921-ben 1044, 1938-ban pedig 1045, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű, többségében református vallású (1921-ben 76,8 %) lakosa volt. 1945 után a lakosságcsere (a magyar lakosság 1/3-át kitelepítették), a reszlovakizáció (a magyarok 1/5-ét érintette) és a belső telepítések (529 főt telepítettek ide) alapvetően megváltoztatták etnikai jellegét, 1961-re a magyar nemzetiségűek aránya 47,2 %-ra csökkent. 1938-hoz képest 1991-re lakosságának csaknem felét elveszítette (45,2 %-os csökkenés), 1991-2011 között népessége stabilan alakult, a magyar nemzetiségűek aránya viszont 48 %-ról 31,1 %-ra esett az asszimiláció révén. A lakosság 39,6%-a római katolikus, 19,9 %-a református és 16,9 %-a evangélikus vallású.
A Szikince-völgvi község az esztergomi érsekség ősi birtoka volt, eredetileg pedig a Gyarmat törzs szállásterülete a honfoglalás utáni időkben. Első írásos említése 1135-ből való, de már a 13. századtól az esztergomi érsekség birtoka, melyet a török időkben, illetve a reformáció idején is megtartottak. 1332-ben a pápai tizedjegyzék papját is említi, a befizetett tized alapján a tehetősebb községek közé tartozott. A török rajtaütések és a reformáció terjedése ellenére is az esztergomi érsekség birtoka maradt. 1715-ben egy kúria, 22 elhagyott és 52 lakott háza volt. 1720-ban már 61 porta adózott. 1828-ban 141 házában 848 lakos élt. A falu lakossága mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel foglalkozott, illetve a 19. században dohánytermesztéssel. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott, csak 1938 és 1945 között tért vissza Magyarországhoz. 1938. november 6-án a csehszlovák katonák 3 személyt lőttek agyon a községben. 1945 után magyar lakosságának jelentős hányadát (140 családot) kitelepítették, a helyükre magyarországi szlovákokat telepítettek – így lett mára a község szlovák többségű. Kétfegyvernekkel közös mezőgazdasági szövetkezete 1998-ban megszűnt, magyar alapiskolája pedig az ezredfordulón.
A mezőgazdasági jellegű községben szlovák alapiskola és óvoda működik. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának szentelt római katolikus temploma a 15. században épült, a 18. században barokkosították. A református templom 1784-ben épült.
