Garampáld

Pavlová
község
magyar lakosság 1910
100%
521
magyar lakosság 2011
91%
227
Népesség: 231
Terület: 7,62 km²
Tszf. magasság: 126 m
Körzethívószám: +421 (0) 36
Irányítószám: 94359
Természeti tájbeosztás: Kisalföld, Nyitra-Barsi-halomvidék, Alsó-Garammente - Kisalföld, Honti-medence, Ipolymenti-hátság 1918 előtti vármegye, járás, rang: Hont vármegye Vámosmikolai járás kisközség

A község az Alsó-Garammente kistájon, a Garam völgyében, a Kis-Szikince mentén, az Ipolymenti-hátság dombvidékének nyugati lejtőin fekszik, Párkánytól 16 km-re északra, Kéméndtől 4 km-re északkeletre, Kisgyarmattól 4,5 km-re délre. A Szikince völgyében haladó, Garamkövesdet Kétfegyvernekkel összekötő mellékút halad keresztül a községen. Nyugatról és északról Bény, északkeletről Kisgyarmat, keletről Szalka, délről pedig Kéménd községekkel határos. Keleti határa az Ipolymenti-hátság vízválasztójánál (Buzsák, 250 m) húzódik. Bénnyel és Kéménddel közös határa egyben Hont és Esztergom megyék történelmi határát alkotja.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és az Érsekújvári járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Párkányi járáshoz, annak megszüntetése után pedig az Érsekújvári járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e vármegye, Szobi járás). Területe (7,62 km²) az elmúlt száz évben nem változott. 1976-1990 között közigazgatásilag Kisgyarmathoz tartozott.

Népesség

1910-ben 521, 1921-ben 520, 1939-ben pedig 546, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. A huszadik század második felében nagymértékű népességvesztés ment végbe, 1939-2011 között lakosságának több mint a felét elvesztette, a csökkenés mértéke 1991-2011 között 27,1 % volt (343 főről 250-re). A lakosságot ma is csaknem kizárólag magyar nemzetiségűek alkotják (90,8 %), a szlovákok aránya 5,6 %. A lakosság túlnyomó többsége (94,8 %) római katolikus vallású.

Történelem

A régészeti leletek tanúsága szerint a területén a kőkorszak óta éltek emberek. A falu honfoglalás kori temetőjét is feltárták. Írott forrásban 1135-ben említik először, mint a Hont-Pázmány nemzetség birtokát. Ekkori birtokosa Lampert comes a Szent Lőrinc egyház mellett 3 ekényi földet adományoz a bozóki apátságnak. Templomát 1332-ben a pápai tizedjegyzékben említik. Hosszú ideig a bozóki prépostság birtoka, majd a 18. században a nagyszombati klarisszáké. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott. A Beneš-dekrétumok következtében 1946. december 13-án tizenkét magyar családot, összesen 67 személyt csehországi kényszermunkára, a Lounyi járás területére deportáltak. Az elhurcolt családok egy-másfél év múlva térhettek haza.

Mai jelentősége

A mezőgazdasági jellegű, szőlőtermesztéséről híres községben sem iskola, sem óvoda nem működik. Egyike a hat Alsó-Garam menti kurtaszoknyás falunak. Szent Lőrincnek szentelt római katolikus temploma 1961-ben épült.