Eszkáros

Eszkáros a Zempléni-hegység nyugati lábánál, az Abaúji-hegyalja kistájon, 240 méteres (határa 207-895 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, a Toroki-patak v. Maróka-patak (Turecký potok, Marovka) partján, a Zsidó-patak (Židovský potok) torkolatánál, Kassától 22 km-re, Hernádzsadánytól 3,5 km-re délkeletre. Határának, mely kelet-nyugati irányban több mint 10 kilométeres hosszúságban nyúlik el a szlovák-magyar határ északi oldalán, túlnyomó részét a Zempléni-hegység erdőborította középhegysége (Milic és Hegyköz kistájak) foglalja el. Területének legmagasabb pontja az államhatáron magasodó Nagy-Milic (895 m), tőle délkeletre az Orita-hegy (800 m) és a Tolvaj-hegy jelöli ki a határ vonalát. A Nagy- és Kis-Milictől nyugatra magasodik a Kőszál-hegy (Brádlo, 840 m), a Dobrák-hegy (820 m), a Szár-hegy (Suchá hora), a Szerednye-hegy (645 m) és a Hajas-kő (Poliaška, 604 m). Eszkáros belterületétől keletre találjuk a Prés-hegyet (Lysá hora, 527 m) és a Vár-hegyet (Hrad), délkeletre, a Maróka-patakon túl pedig a Zsadány-hegyet (Ždanský vrch, 480 m) és a Domáska-hegyet (Domaška, 486 m). 2010-ben területének 78,7 %-át (2903 ha) erdő (elsősorban bükkösök és tölgyesek), 11,6 %-át (427 ha) szántóföld, 7,1 %-át (262 ha) rét és legelő foglalta el. Szántóföldjei a község határának nyugati részén összpontosulnak. Külterületi lakott helye nincs. Eszkárost a 3416-os út köti össze Hernádzsadánnyal, a község 2010-ig a közúti közlekedés szempontjából zsákfalunak számított, ekkor azonban ismét megnyitották a forgalom előtt a határon keresztül Hollóháza (7 km) felé vezető régi utat. Eszkáros nyugatról Abaújnádasd és Hernádzsadány, északnyugatról Felsőmislye, északról Abaújrákos és Nagyszalánc, keletről Szalánchuta, délről pedig Füzér községekkel határos. Déli határa egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között.

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Füzéri járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kassai járáshoz, majd a Kassa-vidéki járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (1939-ig Abaúj-Torna vármegye ideiglenesen újra létrehozott Füzér-gönci járásához, majd a Kassai járáshoz tartozott). Területe 1920 után több, mint kétszeresére nőtt, amikor Füzér a trianoni határmegvonás során kettészelt határának Csehszlovákiához került északi egyharmadát Eszkáros kataszteréhez csatolták (1939-45 között ez a terület visszakerült Füzérhez). Területe 1910-ben 15,75 km², 1938-ban 36,95 km², 2011-ben 36,87 km² volt.

Eszkáros népessége 2011-ben 1113 fő volt, melynek 90,8 %-a szlovák, 7,8 %-a pedig roma nemzetiségűnek vallotta magát. A roma etnikumhoz tartozók aránya (2013-ban 18,5 %) a roma nemzetiségűekének több, mint a kétszerese. A 19. században és a 20. század első felében még vegyes magyar-szlovák lakosságú község magyar lakossága 1945 után teljesen asszimilálódott, az 1991-es, 2001-es és 2011-es népszámlálások során is csak egyetlen személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Eszkáros Vályi Andrásnál (1796) és Fényes Eleknél (1851) egyaránt magyar faluként szerepelt, 1880-ban lakosságának 59,2 %-a volt magyar és 35,4 %-a szlovák anyanyelvű, az 1890-es és az 1900-as népszámlálások során viszont már a szlovák anyanyelvűek (1890-ben 60,0 % 1900-ban 63,3 %) alkották a többséget. 1910-ben a község lakosságának kétharmadát magyar, egyharmadát szlovák anyanyelvűként írták össze. A csehszlovák népszámlálások során abszolút szlovák többséget állapítottak meg: 1921-ben a magyar nemzetiségűek aránya 3,0 % (14 fő), 1930-ban már csak 1,2 % (8 fő) volt. 1941-ben a magyar fennhatóság alatt tartott népszámlálás a lakosság 85,5 %-át magyar és 12,9 %-át szlovák anyanyelvűként írta össze. 1880-ban lakosságának 47,7 %-a római katolikus, 21,6 %-a református és 17,4 %-a görög katolikus vallású volt. A reformátusok és a görög katolikusok aránya 1880 után folyamatosan csökkent a római katolikusok javára. 2011-ben a lakosság 86,0 %-a volt római katolikus (1921-ben 66,1 %), 7,2 %-a református (1921-ben még 18,9 %), 1,1 %-a görög katolikus (1921-ben még 10,0 %) vallású. A 19. század végén még kisfalunak számító község népessége 1880-1921 között stabilan alakult (405-472 fő között), 1921-1930 között azonban több, mint egyharmadával (472 főről 658 főre) nőtt a lakosság száma. 1970-1991 között mérsékelt ütemű gyarapodás (828 főről 872 főre) figyelhető meg, a rendszerváltás után viszont a község népessége rohamos növekedésnek indult (1991-2001 között 16,2 %-os, 2001-2011 között 9,9 %-os lakosságszám-gyarapodás). 2011-2017 között ez a folyamat megállt, a község népessége ebben az időszakban stagnált (2017-ben 1106 lakosa volt). A kiterjedt határú Eszkáros népsűrűsége 2011-ben a járási átlag alig 39 százaléka volt (30,2 fő/km²).

A község első írásos említését 1270-ben „Skarus” néven találjuk, ekkor Füzér várának uradalmához tartozott. Neve magyar névadással, szláv eredetű személynévből keletkezett. A 13. század végén Füzér várának uradalmához tartozott, majd az Aba nemzetség kihalása után 1335-ben Károly Róbert a Drugeth családnak adományozta. 1387-ben már templomos hely volt. A falu felett emelkedő Várhegyen a 13-14. században építették Eszkáros várát, mely valószínűleg a husziták elleni hadjáratok során pusztult el (1458-ban már romokban állt). A falut 1304-11-ben Zakarus, 1327-ben Zkarus, 1335-ben Scarus, 1416-ban Eskarus, 1427-ben Skaros, 1630-ban Szkaros néven említik az írásos források. A 16. században Eszkáros Kassa város jobbágyfaluja lett. Az 1553-as összeírásban Czéczey Péter birtokaként szerepel 18 portával. A 18. század elejére elnéptelenedett, 1720 után telepítették újjá, részben katolikus szlovákokkal. 1740-ban önálló református anyaegyházzá alakult (korábban Abaújnádasd leányegyháza volt). 1746-ban lakosságát református magyarok és katolikus szlovákok alkották, utóbbiak aránya folyamatosan nőtt a 19. század második feléig. 1772-ben 29 portája adózott. A községnek 1880-ban 407, 1890-ben 405, 1900-ban 449, 1910-ben 431 lakosa volt. 1905-ben az országos helységnévrendezés során a korábban használt Szkáros helyett az Eszkáros hivatalos nevet állapították meg. 1920-ig Abaúj-Torna vármegye Hernádzsadány székhelyű Füzéri járásához tartozott. A trianoni határmegvonással határközséggé vált, ugyanakkor határa több, mint duplájára nőtt, mivel Füzér Csehszlovákiához csatolt határrészeit Eszkáros kataszteréhez csatolták. Az első köztársaság idején határőrlaktanya épült a községben. 1921-ben 472, 1930-ban pedig 658 lakosa volt. 1938-ban 111 háza és 709 lakosa volt. 1938. novemberétől 1944. decemberéig a község újra magyar fennhatóság alá került, az első bécsi döntés az új államhatárt Eszkáros és Nagyszalánc között vonta meg, így Eszkáros északkeleti (Nagyszalánccal és Szalánchutával közös) határa államhatárrá vált Magyarország és Csehszlovákia (1939. márciusától Szlovákia) között. 1944-ben zsidónak minősített lakosságát (1938-ban 23-an voltak izraelita vallásúak a községben) megsemmisítő táborba hurcolták. 1944. decemberében a község lakosságát kitelepítették (főként Füzérre és Hollóházára), területe öt hétig hadszíntérré vált és súlyos károkat szenvedett. A szovjet hadsereg december 18-án vonult be a községbe súlyos harcok után. A második világháború után ismét Csehszlovákiához csatolták és a Hollóházára vezető út lezárásával zsákfaluvá vált. Mezőgazdasági szövetkezetét (mely elsősorban szarvasmarhatartásra szakosodott) 1956-ban alapították. 1970-ben 828, 1980-ban 853, 1991-ben 872 lakosa volt a községnek. Az 1960-as évektől kezdve a község belterülete több, mint kétszeresére nőtt, a hollóházai út mentén új utca jött létre, de a belterület nyugat felé is terjeszkedett. 2001-ben 1013, 2011-ben 1113, 2017-ben 1106 lakosa volt. 2010. december 17-én leaszfaltozták és megnyitották a közúti forgalom számára az Eszkárost Hollóházával összekötő utat, véget vetve ezzel a község zsákfalu jellegének.

Eszkárosban szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. Református temploma 1792-ben épült klasszicista stílusban, jelenlegi alakját az 1932-es felújítás során nyerte el. Rózsafüzéres Szűz Mária tisztelere szentelt római katolikus temploma 1939-ben épült modern stílusban. A községben a népi építészet több szép alkotása és számos szakrális kisemlék maradt fent. A Fekete-család kastélya, melyet Jakab Árpád építész tervezett, a 19. század végén épült, később iskola működött benne, majd teljesen elhanyagolták, a 2010-es években elpusztult. Az 1974-ben emelt felszabadulási emlékmű (obeliszk) és az ismeretlen szovjet katona emlékműve körül hadtörténeti emlékparkot alakítottak ki második világháborús fegyverek szabadtéri kiállításával. A község határában található a Nagy-Milic (1967, 68 hektáron), Kis-Milic (1950/86, 14 hektáron), a Marocká hoľa (64 hektáros ősbükkös, 1950/86) és a Kis Izra-tó (1976) természetvédelmi rezervátum, valamint a Milic-szikla (1990) védett terület. A 14. században épült eszkárosi várból már csak a várfal alapjainak maradványai láthatóak. Eszkárost a zöld és a sárga turistajelzések kötik össze a Zempléni-hegység túraútvonalaival és Szalánchutával.