Debrőd
A község a Szádelői-karszt mészkőhegységének keleti részén fekszik, a Debrődi- (Sór) patak mentén, Szepsitől 8 km-re északnyugatra. Debrőd zsákfalu, egyetlen, az 550-es (Szepsi-Jászó) mellékútról Heténypusztánál elágazó, 3,5 km hosszú bekötőúton közelíthető meg. A Bódva völgyétől keletre, a Kassai-hegyalja erdőborította dombvidékének egy része (Alsó-erdő) is Debrőd határához tartozik. Területének mintegy kétharmadát erdő borítja. Nyugatról Torna, délről Somodi és Szepsi, keletről Pány, északkeletről Rudnok, északról pedig Jászó községekkel határos. Nyugati határa 1881-ig megyehatárt alkotott Abaúj és Torna vármegyék között.
A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1881-ig Abaúj vármegyéhez, majd 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Szepsi járáshoz tartozott, majd a Kassa-környéki járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Csereháti járás). Területe (23,79 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
1910-ben 606, 1921-ben 589, 1938-ban 621, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1938-1991 között népességének egyharmadát elveszítette, majd 1991-2011 között további 7,9 %-al csökkent lakosságszáma (407 főről 375-re). A község ma is magyar többségű, bár az 1991-2011 közötti időszakban rohamosan csökkent a magyar nemzetiségűek aránya (88,9 %-ról 53,6 %-ra), a szlovákoké pedig több mint háromszorosára nőtt (9,6 %-ról 36,5 %-ra). Magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (9,1 %) is. A lakosság túlnyomó többsége (80,5 %) római katolikus vallású. 2011-ben a lakosság 79,5 %-a (298 fő) élt Debrődön, 20,5 %-a (77 fő) pedig Heténypusztán. A község szlovák lakosainak nagy része és valamennyi (a statisztikákban nem szereplő) roma lakosa Heténypusztán él.
A falu a jászóvári premontrei prépostság ősi birtoka volt. Elődje, mely Heténypuszta környékén feküdt, a tatárjárás áldozata lett. 1255-ben IV. Béla a jászóvári prépostság újraalapító oklevelében említi először. Az oklevélben a király a falut a prépostságnak adományozta és 1848-ig a birtokában is maradt. 1427-ben 15 portát számláltak a faluban. Lakói 1550 körül reformátusok lettek. 1715-ben a török kiűzése és a pestisjárvány után mindössze 5 jobbágy és egy zsellér háztartása volt. A kipusztult lakosság pótlására Szeged környékéről katolikus vallású, magyar juhászokat telepítettek ide. Ezt a faluban máig megőrzött egyedi nyelvjárás is alátámasztja. Katolikus plébániáját 1734-ben alapították újra. 1773-ban már 50 család élt itt. 1828-ban 90 háza és 657 lakója volt. A külvilágtól sokáig elzárt falu lakói mészégetéssel, abroncskészítéssel és fuvarozással foglalkoztak. 1881-ig Abaúj vármegyéhez, majd a trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott. 1900-ban volt a községnek a legtöbb lakója (724 fő), később a kivándorlás miatt csökkent a lakosságszám. 1911-ben tűzvész pusztított a faluban. 1919 tavaszán a magyar Vöröshadsereg két hétre visszafoglalta a falut a csehszlovák megszállóktól. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1939-ben épült meg a falut az ország úthálózatába bekapcsoló első műút. 1945 után 3 családot Magyarországra telepítettek át, 20-25 főt csehországi kényszermunkára hurcoltak. 1952-ben a Szent László forrásnál történt jelenés után a hely újra búcsújáróhellyé vált. 2007-ben a középkori kápolna helyén ún. növénytemplomot létesítettek, Szent László kultusza napjainkig elevenen él a helyi néphagyományban. 1972-től mezőgazdasági szövetkezete a bodollói központú egyesített EFSz része lett, Heténypusztán állami gazdaság működött. 1982-ig építkezési tilalom hátráltatta a falu fejlődését. 1974-ben megszüntetett magyar kisiskoláját 1990-ben újra megnyitották, de mára (a magyar óvodával együtt) megszűnt.
Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus temploma 1834-ben épült klasszicista stílusban. Heténypuszta Szent Norbertnek szentelt kápolnája 1943-ban épült. A falutól nyugatra magasodó Hosszú-tetőn található Szent László-forrás (ahol egy középkori kápolna romjai is találhatóak) búcsújáróhely.
