Borzova
A község a Szilicei-fennsík déli részén fekszik, 435 méteres tengerszint feletti magasságban, Pelsőctől 8 km-re keletre. Zsákfalu, egyetlen, Pelsőcről ide vezető mellékúton közelíthető meg. Területének mintegy felét erdő borítja, nagy része a Szlovák Karszt Nemzeti Park része. Nyugatról Pelsőc és Pelsőcardó, délről Kecső, északnyugatról Szalóc, északról Szilice, keletről pedig Aggtelek községekkel határos. Keleti határát a szlovák-magyar államhatár alkotja. Déli és nyugati határa 1881-ig Torna és Gömör-Kishont vármegyék határát alkotta.
1881-ig Torna vármegyéhez tartozott, majd 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához. Csehszlovákiához csatolása után mindvégig a (változó területű) Rozsnyói járáshoz tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Rozsnyói járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásakor korábbi területének (21,00 km²) 36,3 %-át elveszítette, területe (13,37 km²) azóta nem változott.
Egyike a Rozsnyói járás legkisebb és legritkábban lakott (12,8 fő/km²) községeinek. 1910-ben 423, 1921-ben 426, 1938-ban pedig 415, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A periférikus helyzetű, elöregedő lakosságú község népessége folyamatosan csökken, 1938-1991 között népességének csaknem felét, 1991-2011 között egynegyedét elveszítette (lakosságszáma 230-ról 171-re csökkent). Túlnyomó magyar többségét napjainkig megőrizte, bár 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 87,8 %-ról 74,9 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 11,7 %-ról 24 %-ra emelkedett. A lakosság többsége (60,2 %, 1921-ben még 89,9 %) református vallású.
A falu határában talált régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban is éltek emberek. A bükki kultúra települését és a hallstatti kultúra hamvasztásos temetőjét tárták itt fel a régészek. A mai települést 1399-ben Borzua néven említik először, első tulajdonosa a Szalonnai család volt. Később a Bebekek, majd a 17. századtól az Andrássyak birtoka volt. Utolsó birtokosai az Esterházyak. 1427-ben 18 portája adózott. Első pecsétje 1726-ból maradt fent. 1828-ban 75 házában 619 lakos élt, akik mezőgazdasággal, állattartással foglalkoztak. 1881-ben Torna vármegye megszüntetésekor Gömör-Kishonthoz csatolták. 1906-ban hivatalos nevét Borzováról Szádvárborsára változtatták, de ez az elnevezés nem honosodott meg. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. A trianoni határ megvonásakor határának több mint egyharmadát elveszítette (a Haragistya nevű erdőrész ma Aggtelekhez tartozik) és periférikus helyzetű határközséggé vált. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-45 fordulóján súlyos harcok színtere volt a község. Határában a 20. században márványbányászat folyt.
Református temploma a 16. században épült reneszánsz stílusban, különálló, klasszicista stílusú tornyát a 19. század elején építették hozzá. Határában számos karsztképződmény és védett természeti érték található (Milada-barlang, Feneketlen-jégverem, Fonottság-zsomboly, Vörös-barlang).