Bodrogszög

A község a Bodrogköz Szlovákiához tartozó részének legnyugatibb részén, a Bodrog-folyó és annak holtágának (Holt-Bodrog) bal partján fekszik, Szőlőskével és Borsival átellenben, Bodrogszerdahelytől 3 km-re nyugatra. Bodrogszög zsákfalu, egyetlen Bodrogszerdahelyről ide vezető mellékúton közelíthető meg. Határában található Szlovákia legalacsonyabban fekvő pontja (94,3 m). Határának túlnyomó része mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Borsi, északról Szőlőske, délkeletről és délről Bodrogszerdahely, délnyugatról pedig Felsőberecki községekkel határos. Nyugati és északi határát a Bodrog és a Holt-Bodrog alkotja, délnyugati határa államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között.

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához (korábban Bodrogközi járásához) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). 1960-1990 között Bodrogszerdahelyhez csatolták. Területe (3,65 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

1910-ben 276, 1921-ben 279, 1938-ban pedig 351, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Magyar lakosainak egy részét 1945 után kitelepítették és szlovákokat telepítettek a községbe. A huszadik század második felében népességének csaknem felét elveszítette, 2001-2011 között 9,2 %-os lakosságszámnövekedés (195 főről 213-ra) figyelhető meg. A felgyorsult asszimiláció révén a magyar nemzetiségűek aránya rohamosan csökkent (67,1 %-ról 47,9 %-ra), a szlovákoké pedig 32,9 %-ról 48,4 %-ra növekedett 1991-2011 között, így 2011-re a szlovák nemzetiségűek relatív többségbe kerültek. A magyar anyanyelvűek aránya (75,1 %) másfélszerese a magyar nemzetiségűekének. A lakosság többsége (53,1 %) római katolikus vallású, az 1921-ben még a lakosság egyharmadát alkotó reformátusok (14,1 %) és görög katolikusok (15,5 %) aránya a felére esett vissza.

1332-ben a pápai tizedjegyzékben Zeg alakban említik először. 1378-ban "Zek", 1479-ben "Zewg" néven szerepel az írott forrásokban. Határában állott 13. századi vára, melyet 1317-ben Ákos Mikcs foglalt el Károly Róbert részére. A vár valószínűleg ekkor pusztult el, többé nem említik és helye sem ismert. 1378-ban Szögi Pál fia Mikcs birtoka, majd a Széchy családé. 1487-ben a Thárczy család zálogbirtoka lett. A 16. század közepén a Perényi, a Bacskay, és a Serédy családok birtoka, a század végén a Herczeg, a Szennyesy és a Bodó családoké. 1549-ben az egri püspökség dézsmajegyzékében Zegh néven említik. 1557-ben 4 nemesi és 4 jobbágyportája volt. A 17. század elején a Herczegek mellett az Illésházyak, Berzeviczyek, Daróczyak, majd a Kissek, Bellaváryak és Dőryek nevei szerepelnek az okiratokban. 1715-ben 3 házas és 6 ház nélküli jobbágytelke volt. A falu lakossága a reformáció idején protestánssá lett és tovább használta középkori templomát. A 17. századra a falu templomának épülete rossz állapotba jutott, 1733-ban pedig sekrestyéje le is omlott. 1782-ben a templomot a megyei hatóságok erőszakkal elvették a reformátusoktól és a római katolikus felekezet kezébe adták. A 18. században Krussay Márton, Mudrányi Pál és a Ramocsházy család a birtokosai. A 19. században a Szögyény és a Kossuth családnak volt itt birtoka. 1787-ben 21 háza és 119 lakosa volt. 1828-ban 36 házában 183 lakosa élt. Lakói mezőgazdasággal, gyümölcstermesztéssel, állattartással foglalkoztak. 1920-ig Zemplén vármegyéhez tartozott, járási beosztása többször változott: a 19. század végén még a Bodrogközi, 1906-ban a Sátoraljaújhelyi, az 1910-es évek végén pedig a Sárospataki járáshoz tartozott. 1907-ben templomát bezárták rossz állapota miatt. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették és szlovákokat telepítettek a községbe. 1949 után földjein állami gazdaság gazdálkodott (később bodrogszerdahelyi központtal). 1960-ban Bodrogszerdahelyhez csatolták, csak 1990-ben vált újra önálló községgé. 1974-ben a Bodrog áradása miatt az egész falut kitelepítették.

A 13. században épült, Szent Joachimnak és Annának szentelt római katolikus temploma ma romokban áll, a gyakori áradások pusztították el. A faluban egy 19. század elején épült, klasszicista stílusú kúria is található.