Bellény

A község a Gömöri-medence nyugati részén, a Bakti-dombság déli lábánál fekszik, Rimaszombattól 12 km-re délkeletre, Feledtől 6,5 km-re északkeletre, Rimaszécstől 16 km-re északnyugatra. Keresztülhalad rajta a Rimapálfalát (4 km) Szútorral (4,5 km) összekötő út. Területe túlnyomórészt mezőgazdaságilag művelt, 200-285 tengerszint feletti magasságban fekvő dombvidék. Délről Rimapálfala, nyugatról Jánosi, északkeletről pedig Szútor községekkel határos.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához (korábban Rimaszécsi járás) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Feledi járáshoz, majd a Rimaszombati járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Feledi járás). Területe 1910-38-hoz képest (3,59 km²) 1950 után 17 %-al gyarapodott 4,20 km²-re), amikor Rimapálfala határának egy részét Bellényhez csatolták.

1910-ben 146, 1921-ben 152, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A községbe az 1920-as években nagy számban Gyetva-környéki szlovák kolonisták települtek, 1930-ra 254 lakosának már többsége (cseh)szlovák nemzetiségű volt, a magyarok aránya 33 %-ra csökkent. 1938-1991 között népességének 43,4 %-át elveszítette (lakosságszáma 302 főről 171-re csökkent), az 1991-2001 közötti évtizedben népessége stagnált, 2001-2011 között már 12,2 %-os népességnövekedés (172 főről 193 főre) figyelhető meg. Az 1991-2011 közötti időszakban a szlovák nemzetiségűek aránya 69,6 %-ról 55,4 %-ra csökkent, a magyaroké viszont 17,5 %-ról 40,9 %-ra nőtt. Ez a folyamat elsősorban a lakosság 46,2 %-át alkotó roma lakosság nemzetiségi önbevallásának megváltozásával függ össze. Az eredetileg református többségű (1921-ben 78,9 %) faluban 2011-ben már csak 3 református vallású lakos élt, a túlnyomó többség (82,9 %) mára római katolikus vallású.

A falu a 12. század végén keletkezett, a királyi várispánság alapította. A Gernyő-völgy erdeinek kiirtásával jött létre, eredeti lakossága magyar volt. 1349-ben és 1427-ben "Beleyn" alakban említik. 1349-ben a Bellényi család birtoka volt. A szűk határú falu jobbágysága folyamatosan fogyott, 1670-től már csak zsellérek lakták. Lakossága a 16. században református hitre tért. 1682-ben a törökök felégették, ekkor pusztává vált. A 17. század végén korábbi lakosai tértek vissza, az újjáépült falu köznemesi község lett. Az 1773-as urbárium szerint 11 köznemesi és 2 zsellércsalád élt a településen. 1828-ban 23 háza és 176 lakosa volt. Lakói a mezőgazdaságon kívül főként seprű és kefekészítéssel foglalkoztak. 1910-ben 146, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott. 1918 után is mezőgazdasági település maradt. A község a csehszlovák földbirtokreform keretében végrehajtott kolonizáció egyik fontos célpontja lett, 1924-ben települtek ide elsőként Gyetva környéki kolonisták. A kolonizáció közvetítője Batya Michal várgedei lakos volt. A 17 kolonista összesen 168 ha nagyságú birtokot vásárolt meg. A kolónián 1929-ben egyosztályos szlovák iskola létesült. A tömeges betelepedés alapvetően megváltoztatta a falu nemzetiségi arculatát és szlovák többségűvé vált (még az 1941-es magyar népszámlálás is kétharmados szlovák többséget mutatott ki). 1938 és 1945 között újra Magyarországhoz tartozott. Földműves szövetkezete 1956-ban alakult, mely 1965-ben állami tulajdonba került. A 20. század végén nagy számú (részben magyar nemzetiségű) roma lakosság telepedett le az elnéptelenedő községben.

Református temploma 1863-ban épült késő klasszicista stílusban.