Alsósztregova

Alsósztregova a Nógrádszentpéteri-dombság déli részén, a Sztregovai-patak (Tisovník) völgyében, 180 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nagykürtöstől 13 km-re keletre, Losonctól 24 km-re, Gácstól 21 km-re délnyugatra, Szécsénytől 24 km-re északra. Alsósztregovánál ömlik balról a Sztregovai-patakba a Kakatka-patak, a falu alatt pedig a Libercsei-patak (Ľuborečský potok). Határa 164-318 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, legmagasabb pontját Parlagpuszta közelében, Alsósztregova és Rárósmulyad határánál találjuk. 2010-ben területének 43,4 %-át (916 ha) szántó, 30,0 %-át (634 ha) erdő, 18,1 %-át (383 ha) pedig rét és legelő foglalta el. Legnagyobb összefüggő erdőterületeit délkeleti határrészében (Nagy-erdő), illetve a Bikóc-hegyen találjuk. Belterülete mintegy 61 hektárt foglal el, a községhez tartozó lakott külterületek a központtól 3,5 km északra található Dobrováspuszta (Dúbrava), a 2,5 km-re nyugatra fekvő Felsőbikkespuszta (Horný Bukovec), valamint a 2 km-re délkeletre fekvő Alsóbikkespuszta (Dolný Bukovec). Nyugatról Tótkisfalu, északról Hartyán, Érújfalu és Nagylibercse, keletről Kislibercse, délkeletről Rárósmulyad, délről Felsőzellő, délnyugatról pedig Nógrádszentpéter községekkel határos. Alsósztregovát az 525-ös út köti össze Tőrincsen (10 km) keresztül Losonccal, valamint Nógrádszentpéterrel (6 km), az 591-es út pedig Tótkisfalun (2,5 km) keresztül Felsősztregovával (6 km). Az Alsóbikkespusztánál elágazó 2609-es út Kislibercsével (6 km) teremt összeköttetést.

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegyéhez tartozott, járási beosztása több alkalommal is változott: 1872-1883 között a Losonci, 1883-1913 között a Gácsi, 1913 után pedig a Kékkői járáshoz tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kékkői, 1960-68 között a Losonci, 1968 után pedig a Nagykürtösi járáshoz tartozott. 1939-45 között a Szlovák Állam része volt (Garammenti megye, Kékkői járás). 1910-1921 között határa 144 hektárral (6,3 százalékkal, 22,69 km²-ről 21,25 km²-re) csökkent, amikor területének egy részét Kislibercséhez csatolták át. 1921-től 2011-ig (21,13 km²) területe csak kis mértékben változott-

Alsósztregova a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, ma már csaknem kizárólag szlovák lakosságú község. 2011-ben 1045 lakosa volt, melynek 90,2 %-a szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, 2013-ban a lakosság 8,4 %-a tartozott a roma etnikumhoz. A 20. század első feléig vegyes szlovák-magyar lakosságú település volt, 1880-ban népességének egytizede (9,6 %), 1910-ben csaknem egynegyede (23,3 %) magyar anyanyelvű volt, az 1921-es népszámláláskor már csak 26 (5,5 %), 1930-ban pedig 13 (1,7 %) magyar nemzetiségű lakost írtak össze (2011-ben 3 főt). A község népessége 1910-1921 között még csökkent (532 főről 469 főre), az ezt követő két évtizedben azonban több, mint két és félszeresére nőtt, elsősorban a határában a földbirtokreform során letelepült kolonisták révén: 1921-ben 469, 1930-ban 747, 1942-ben már 1227 lakosa volt, utóbbi számban már a parlagpusztai kolónia (melyet az első bécsi döntés Csehszlovákiának ítélt, míg anyaközsége Magyarországhoz került) népessége is benne foglaltatik. A Rárósmulyad kataszterébe tartozó Parlagpusztát (Prieloh) ettől kezdve közigazgatásilag és a népességösszeírás szempontjából is Alsósztregovához sorolják. 2011-ben a község népességének 23,3 %-a (243 fő) élt a külterületeken: Alsóbikkespusztának 82, Felsőbikkespusztának 45, Dobrováspusztának 32, Parlagpusztának pedig 84 lakosa volt. 1970-1991 között még egyötödével csökkent Alsósztregova népessége (1196 főről 947-re), az 1990-es évekre jellemző 10,7 %-os növekedést (947 főről 1048 főre) 2001-2011 között már stagnálás váltotta fel. A 20. század során a község lakosságának vallási megoszlása is megváltozott: 1921-ben a többség még evangélikus vallású volt (63,8 %), a római katolikusok a népesség egyharmadát (33,9 %) tették ki. 2011-ben a lakosság 64,6 %-a volt római katolikus, 16,9 %-a evangélikus vallású, 7,9 %-a pedig felekezeten kívüli. Alsósztregova népsűrűsége a járási átlagnak megfelelő (2011-ben 49,5 fő/km²).

A település valószínűleg a 12-13. században jött létre, neve szláv eredetű. 1251-ben „Strigoa” alakban említi először írásos forrás, mai nevén 1493-ban, mint „Alsozthergowa” tűnik fel. A középkorban a Sztregovai, majd a Széchenyi családok voltak első birtokosai, 1430-ban került a Madách család tulajdonába, ez a család egészen a 20. századig birtokos maradt itt. 1397-ben már templomos hely volt, vára egyike a legrégebbieknek a megyében, a 15. században már állt. Lakói 1550 körül evangélikus hitre tértek. 1552-1593 között Nógrád megye nagy részével együtt török megszállás alá került. Amikor a törökök 1552-ben elfoglalták Alsósztregovát és urát, Madách Pétert fogságba ejtették, a várat földig rombolták. 1562-63-ban 18 adóköteles ház volt a faluban. Madách Péter 1585-ben tért vissza a fogságból és sógora, Rimay János hatására lutheránus hitre tért. Rimay János (1570-1631), a magyar késő reneszánsz jeles íróegyénisége Alsósztregován született és élt és valószínűleg itt is temették el. Udvarháza a magyar szellemi élet egyik központja volt, ahol 1614. végén Szenczi Molnár Albert is megfordult. 1653-tól több alkalommal is Alsósztregován tartották Nógrád vármegye gyűléseit. A 17. században latin nyelvű iskola működött itt, ahová 1691-ben Bél Mátyás is ellátogatott. 1708-ban pestisjárvány pusztított a faluban. 1715-ben 17, 1720-ban pedig 12 magyar háztartást írtak össze. 1717-ben, majd 1758-ban is súlyos tűzvész pusztította a falut, utóbbiban a templom és a régi kastély is leégett. A 18. századból ismerjük a falu pecsétjét, melynek rajza a község mai, 1992-ben elfogadott címerének is az alapját képezi. A század második felében a Révay család volt a fő birtokos itt, miután Madách János 1768-as halálával minden javát az evangélikus egyházra hagyta és a Madách-birtokok nagy része már 1604-től kezdve zálogba került. Az 1780-as évektől 1809-ig az újra katolikus hitre tért Madách Sándor ügyvéd fokozatosan szerezte vissza a család sztregovai és kisfalusi birtokait. A falu római katolikus egyházközségét 1811-ben alapították újjá. Új kastélyát idősebb Madách Imre építtette a 19. század elején, körülötte angolparkot is kialakítottak. 1828-ben 57 háza és 424 lakosa volt. Itt született, élte le élete nagy részét és halt meg Madách Imre (1823-1864) nagy magyar drámaíró. A községben az úrbéri rendezésre 1862-ben került sor. 1873. nyarán a lakosság egyötöde pusztult el a kolerajárványban. 1874-ben Shvoy Miklós vármegyei monográfiájában jó földjét és rétjeit említi, melyeket azonban a hegyekből lefutó patakok áradásai gyakran károsítanak. Ekkor a falunak 477 lakosa volt és kétosztályos, szlovák nyelvű evangélikus iskola működött itt. 1880-ban 502 lakosának 86,5 %-a szlovák és 9,6 %-a magyar anyanyelvű volt. Madách Imre fia, Aladár (1848-1908) volt a család utolsó tagja, aki az alsósztregovai kastélyban élt, halála után még felesége, Fekete Mária lakta azt 1926-ban bekövetkezett haláláig. Lánya, Madách Flóra az 1930-as évekig birtokolta a kastélyt. A község 1920-ig Nógrád vármegyéhez tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1921-ben 421-en laktak itt. Ugyanebben az évben a csehszlovák földbirtokreform keretében a község határában (Dobrováspuszta, Bikkespuszta) magánkolónizáció során 35 telepesbirtokot hoztak létre és 540 hektárt osztottak fel a (nagyrészt Gyetva és Herencsvölgy környékéről érkező) szlovák telepesek között. Az 1920-as évektől csendőrposzt és posta működött a községben, 1937-ben pedig betonbunkerek építését kezdték meg határában. Az 1799-ben újjáépített, a 20. század elejétől már csak gazdasági épületként használt régi kastélyt az 1920-as évek második felében bontották le. 1930-ban T.G. Masaryk államelnök is meglátogatta a falut. 1938. novemberében az első bécsi döntés az új csehszlovák-magyar határt Alsósztregova és Rárósmulyad között vonta meg, a Rárósmulyad határában lévő szlovák kolóniát, Parlagpusztát Alsósztregovához csatolva. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállam határközsége lett. 1940-ben a Madách-kastély a község tulajdonába került (a háború után egy ideig gyermekotthon, majd 1949-től nyolcosztályos iskola működött az épületben). 1942-ben 222 háza és 1227 lakosa volt a községnek. 1944-ben a falu 11 lakosa csatlakozott a Szlovák Nemzeti Felkeléshez, közülük hatot a németek koncentrációs táborba hurcoltak. A község 1945. január 9-én 18 napos harc után szabadult fel. 1951-ben határában szén utáni kutatás közben 36 fokos termálvizet fedeztek fel, melynek vizére 1959-ben egy medencét is létesítettek. 1962-ben új iskola létesült a községben. 1964-ben a Madách-kastélyt múzeummá alakították át. Az 1970-es években új házak sora épült a Rákytie dűlőben, a falu keleti részén. 1973-ban mezőgazdasági szövetkezete a 14 községet összefogó „Haladás EFSz” része lett. 1976-ban a Kakatka-patak áradása súlyos károkat okozott a faluban. 1977-ben mezőgazdasági repülőtér létesült a község határában. 1994-ben nyolcévi építkezés után átadták a községháza új többfunkciós épületét, mely a kultúr- és egészségügyi központnak is otthont ad. 2011-ben a termálfürdő bővítésével és átalakításával új fürdőkomplexumot hoztak létre.

A mezőgazdasági jellegű községben szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda található. Termálfürdője a régió egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontjává teszi. Határában mezőgazdasági repülőtér és napkollektoros erőmű működik. A 19. század elején épült klasszicista kastélya 1964 óta múzeumnak ad otthont (2003 óta a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának kezelésében). A kastély melletti angolparkban található Madách Imre síremléke (1936), Rigele Alajos alkotása. Eredetileg reneszánsz stílusú, 1652-ben épült evangélikus templomát 1817-ben klasszicista stílusban átépítették, tornyát 1923-ban emelték hozzá. Mária mennybevitelének szentelt szecessziós stílusú római katolikus temploma a 18. század végén épült, mai alakját 1903-as átépítésekor nyerte el. A régi temetőben látható a Madách család családi sírboltja, ahol eredetileg Madách Imrét is eltemették.