2023. július 28., 12:31

Új koncertanyaggal ünnepel az ötéves Sajó Banda

A rozsnyói Sajó Banda az idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból a napokban egy új koncertanyagot mutattak be, illetve egy külön műsorral is készülnek a jubileumra. Kristóf Bálinttal, a zenekar vezetőjével, prímásával beszélgettünk.

Sajó Banda, Gombaszög, Folkszöglet, népzene
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Gombaszög

– Mit kell tudnunk az új koncertanyagról?

– A Színfoltok címet kapta, alcíme pedig Népzene a Kárpát-medencéből, ami elmondja, milyen alapgondolatra épül. Szerettük volna bemutatni a Kárpát-medencének olyan színfoltjait, amelyek nagyon eltérőek, de mégiscsak erősítik egymást. Megjelenik benne több nemzetiség, népzenei műfaj, stílusréteg és hangszerelés. Sokszor bele se gondolunk, hogy milyen kulturális kincsnek az örökösei vagyunk itt a Kárpát-medencében.

Egy zenekar életében nagyon fontos, hogy mindig tudjon új színt hozni, és ez a koncertanyag nagyon sok szempontból újnak számít.

A mi szemszögünkből főleg azért, mert szerepelnek benne olyan dolgok, amelyen eddig még nem muzsikáltunk, például olyan koncertszámok, amik egy adott hangszer szólisztikusságára épülnek, de megjelenik a capella ének és egy új hangszer is, a gitár, ami gyakran megjelenik a cigány népzenében.

– Mely nemzetiségek zenéje fordul elő az új anyagban?

– A magyar népzene mellett megszólal délszláv, szlovák, cigány és zsidó népzene. A listát úgy válogattuk össze, hogy a népzenei stílusrétegekből is ízelítőt adjon, bemutatva a Kárpát-medence sokszínűségét. A vonós, illetve a vonós-cimbalmos zenekari felálláson kívül igyekszünk megmutatni szólisztikus vagy kisebb hangszerpárosításokat is, így például megjelenik a hegedű-gardon duó, ami egy nagyon archaikus hangzást ad. Emellett több nyelven is éneklünk, megszólal a capella ének szlovák nyelven, több szólamban, de cigány nyelvű ének is, amire szintén a többszólamúság jellemző.

Sajó Banda, Gombaszög, Folkszöglet, népzene
Fotó:  Gombaszög

A Színfoltokat Gombaszögben mutattátok be. Hol hallgathatja még a közönség a közeljövőben?

– Legközelebb augusztus első hétvégéjén, a Rozsnyói Kulturális Nyár keretében fog felcsendülni, de szervezés alatt vannak koncertek több környékbeli helyszínen, és persze szívesen előadjuk máshol is, amerre hívnak, arra megyünk. Ugyanakkor a mi zenekari tevékenységünk nem szűkül le kizárólag a koncertzenélésre, gyermekfoglalkozásokat, hangszerbemutatókat, táncházakat, táncoktatást is tartunk.

Az idén ötéves a Sajó Banda. Visszatekintve, hogyan értékeled ezt az időszakot, az azóta megtett utat?

– Olyan öt évről van szó, amikor folyamatosan zajlott a munka, ezáltal gyorsan elszaladt az idő, mi észre sem vettük, hogy mennyit változott, formálódott a zenekarunk, akár minőség, akár szervezési kérdések tekintetében. A jövőre koncentrálunk, a zenekar tevékenysége között prioritást élvez maga a fejlődés, a tanulás. Tehát mi még mindenképpen tanulófélben lévő zenekarként gondolunk magunkra.

– Szakmai szempontból mennyire sikerült fejlődni ebben az öt évben?

– A szakmai fejlődésünkért még mindig ifjabb Gelencsér János felel, aki az összes hangszert nagyon magas színvonalon tudja oktatni. Ugyanakkor kétheti vagy havi egy alkalommal nem lehet csodát művelni. Ő abban van a legnagyobb segítségünkre, hogy a népzenét szakmailag nagyon jó tolmácsolja nekünk, nagyon jól tanítja. Viszont a játéktechnikában is bőven van még mit fejlődnünk. Ez napi többórás gyakorlást igényel. Úgyhogy annak érdekében, hogy az egyéni zenei színvonalat is erősítsük, a zenekar minden tagja rendszeresen jár magánoktatóhoz is.

Sajó Banda, Gombaszög, Folkszöglet
Fotó:  infoto.sk

– A zenekar nagy része nem Rozsnyón éli a mindennapjait. Mennyire nehezíti ez meg a próbákat?

– Eléggé szétszéledtünk az utolsó pár évben, mindenki máshol végzi a tanulmányait vagy dolgozik, Pozsonyban, Komáromban, Nyitrán, Budapesten vagy Rozsnyón. De szerencsére mindannyiunkban megvan még a kellő motiváció és csapatszellem, és nem csak a próbák miatt járunk össze, mindig jó érzés újra találkozni. A próbákat igyekszünk aszerint összehangolni, hogy éppen az országnak melyik felén vagyunk többen. Rozsnyón van a székhelyünk, de már kialakult egy próbahelyiségünk Budapesten, illetve próbáltunk már Nyugat-Szlovákiában is, több helyszínen.

– Hogyan ünneplitek meg az ötéves évfordulót?

– Egy külön műsorral készülünk, amit már nemcsak a saját ötleteink alapján viszünk színpadra, hanem egy rendezőt kérünk fel, hogy rendezze és koreografálja ezt a mi önálló, egész estésre tervezett műsorunkat. Ennek a bemutatóját november környékén tervezzük Rozsnyón.

Sajó Banda, Gombaszög, Folkszöglet
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.