Radványi Gézára emlékeznek Kassán
Kezdetét vette a Radványi Géza Emléknapok. A rendezvénysorozattal immár ötödik alkalommal tisztelegnek Radványi Géza világszerte ismert filmrendező előtt szülővárosában, Kassán.
A szeptember 26-28. között zajló rendezvénysorozat hagyományosan Radványi Géza emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét, amely a Mészáros utca 35. szám alatt, a rendező – és bátyja, Márai Sándor – egykori otthonának falán kapott helyet. A koszorúzáson az eseményt szervező Kassai Polgári Klub elnöke, Palenčár Csáji Ildikó köszöntötte a résztvevőket.
Hetey Ágota, Magyország kassai főkonzulja beszédében hangsúlyozta, a Mészáros utcai házból indult el a világhírnév felé két testvér, két világpolgár, akik kozmopolitaként is halálukig jó szívvel és nosztalgiával emlékeztek vissza gyerekkoruk helyszínére, a polgári Kassára.
„Az utókor felelőssége, hogy emléküket méltón megőrizze, hogy gyerekeink is tudatában legyenek annak, hogy Kassa milyen személyiségeket adott a magyarságnak, a világnak, az egyetemes kultúrának” – mondta.
„Bízom benne, hogy a 20. századi hagyományokat követve a kassai magyar filmművészet ebben az évszázadban is felejthetetlen alkotásokkal gazdagítja majd a filmtörténetet. Hiszem, hogy a Radványi Géza Emléknapok hagyománya folytatódik, és mindig lesz olyan, aki a stafétabotot átvéve tovább élteti a következő nemzedékekben is azt a büszkeséget, azt az öntudatot, azt a hazához való kötődést, ami ezen alkotók műveiből és életéből árad” – fogalmazott a főkonzul.
A háromnapos rendezvénysorozat nyitónapján a közönség a rendezőre összpontosító tárlatvezetésen vehetett rész a Márai Sándor Emlékkiállításon, majd megtekinthette Radványi Géza egyik filmjét, az 1940-ben bemutatott Zárt tárgyalást, amelyet előtte Muszatics Péter filmtörténész ismertetett.
A második és harmadik nap programján szerepel egy-egy film Bacsó Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas, illetve Bán Frigyes háromszoros Kossuth-díjas filmrendezőtől, illetve ezekhez kapcsolódó beszélgetések, előadások, visszaemlékezések várnak az érdeklődőkre.